Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Monday, November 30, 2009

Ajándék




Szóval nemsokára karácsony, épp itt volt az ideje, hogy a gyerekek felvegyék a kapcsolatot az angyalkákkal.

Mert nálunk ők hozzák a karácsonyi ajándékot. Tomi akarta így.
Zsenge 3 és fél éves volt, amikor kitalálta, neki, nem jó, hogy anya-apa veszi a karácsonyi játékot, nem neki angyalkák kellenek.

Szerencsére ezek az angyalkák igazán szülőbarát szerzetek, hogy-hogy nem, minden évben pontosan olyan ajándékot hoznak, amit mi is hasznosnak, és jónak tartunk.
Persze, ha nem olyat hoznának, be sem engedném őket a lakásba.

Igaz az angyalkák meggyőzése a kis számú, hasznos, egymással jól kombinálható ajándékokról az egyszerűbb feladat. Hiszen miután lezsíroztam velük a dolgot, még a gyerekeimet is rá kell beszélnem, hogy ők is azt akarják, amit az angyalkák.

Iván ugye a legegyszerűbb eset, neki elég egy nagy, üres kartondoboz.
Igaz, a neki szánt játék orvosi készletnek nincs túl nagy doboza, ellenben kisebbik bátyja golyópályája akkora csomagolásban érkezett (modern,internetes csomagküldő angyalokkal is dolgozom), amibe bőven bele fog férni.
Tehát amíg András boldogan golyózik, Iván majd boldogan üldögél.
Hiszen igaz, hogy András eredetileg nem golyópályát kért karácsonyra, de mivel eredetileg semmit se kért karácsonyra , könnyen meg lehetett győzni arról, mit is rajzoljon az angyalkáknak szóló levélre.

Az igazi kemény dió Tomi. Ő már nagy, TV-t néz, katalógusokat olvas, részt vesz az óvodai eszmecserékben, ezért fejből sorolja a legtrendibb, legkúlabb játékokat.
Egy ilyen jól informált gyereket már nehéz kicselezni.
Azért sikerült, meggyőztem, hogy az angyal is ember, ő is csak a játékboltban vásárol, ha valami ott nincs, ő sem tudja megvenni.
Ezután ő több játékot is rajzolt, amiből égi segítőim pénztárcájuk, és a külső tényezők alakulás szerint ki tudják válsztani azt az egyet, amivel majd Szenteste berepülnek az ablakon.

Saturday, November 28, 2009

Nyomkodok, tehát vagyok!

Igazából csak sejtéseim vannak arról, ilyenkor mi játszódhat le benne.
Persze, én is voltam gyerek és sok mindenre emlékszem, de erre még akkor sem emlékezhetnék, ha képes lennék visszaidézni másfél éves korom eseményeit.
Mert nekünk anno még nem volt mosogatógépünk, talán tévénk se, a rádió pedig tekerős volt.

Azért eltudom képzelni, mit érez ilyenkor.
Biztos nagyon nagynak és erősnek gondolja magát. Megcsapja hatalom birtoklásának szele....
Hiszen azért az mégsem sámli, hogy egy apró mozdulata ennyi mindenkit megmozgat.
Egy gyors gombnyomás és emberek ugranak fel székükről, a torkokat kétségbeesett kiáltás hagyja el.

Persze a dolog nem teljesen veszélytelen, néha fájdalmas véget ér egy-egy próbálkozás, vagy sikeres kivitelezés. Hiszen a bátyjai sem emlékeznek rá, milyen is volt az ő nyomkodós korszakuk, ezért nem is tanúsítanak túl nagy megértést öccsük tette iránt.
Hangulatuk, és a mese érdekessége függvényében az "Ata ne!" felkiáltástól a komoly tettlegességig, széles skálán mozog a reakciójuk, ha Iván megint kikapcsolja a tévét.

De Ivánt ez nem zavarja. Újra- és újra kikapcsolja a keze ügyébe kerülő mosogatógépet, rádiót, tévét, csak hogy pár másodpercig úgy érezhesse, ő irányít!

Wednesday, November 25, 2009

Kritikus tömeg



A kritikus tömeg.
Amikor a tagok összeállnak, és elérnek egy bizonyos számot, olyan dolgokat is meg tudnak csinálni, amire egy ember nem lenne képes.
Ha ezt a szót halljuk, lelki szemeink előtt több tíz, száz, esetleg ezer felnőtt jelenik meg.
Mert felnőttből sok kell a kritikus tömeg eléréséhez.
A gyerek viszont sokkal gazdaságosabb, gyerekből már 3 is elég ehhez.

A szemléltetéshez vegyük egy egyszerű példát. Az időpont legyen mondjuk péntek délután. A helyszín egy nagyáruház.
Két polc között állok, jobbról a lisztek, balról a cukrok sorakoznak.
Először Tomi fordul be kis tologatós bevásárlókocsijával és megáll mögöttem.
Semmi.
A bevásárlók hada akadálytalanul áramlik mellettem, amikor András is megjelenik kiskocsijával és megáll Tomi mellett.
Kisebb fennakadás, már csak egy sávon folyik tovább a forgalom.
Hiszen két gyerek is sokra képes, de hiányzik az a bizonyos plusz ahhoz, hogy valami igazi nagyot vigyenek végbe.
Azt a bizonyos pluszt Iván szolgáltatja, mikor is befut a saját bevásárlóalkalmatosságával és a pszichológia birkatörvényét követve megáll András mellett.

Ettől nemcsak a tömeg, de a helyzet is kritikus lesz, beáll a totális dugó.
Bevásárlótársaim elővigyázatosan kifordulnak a sorból ("Mégsem akartam lisztet venni!"), én pedig, egy kiló cukorral a jobb kezemben nekiállok a tömegoszlatásnak.

Sunday, November 22, 2009

matematikai alapismeretek



komplex analízis:
gyereknevelés

legkisebb közös többszörös: a szülői ágy azon legkisebb része, ahová a gyerekek közösen és egymás után többszörösen beszorítanak éjszaka

nevező: az a szülő, amelyik méregtől lila fejjel próbálja kideríteni, melyik gyerek rosszalkodott, ezért sorra megnevezi őket

egymást metsző halmazok: 2nél több, tetszőleges számú gyermek, amelyik ugyanazt a játékot akarja megszerezni, ezért metszik egymás szándékát (vagy verik egymás fejét)

csonka gúla: az a mértani forma, amit a piramis alakú játék vesz fel, miután megjárta Iván száját

húr: anya idegrendszerének különleges része, melyet a gyerekek előszeretettel feszítenek túl

valószínűségszámítás
: az az elmélei folyamat, amely során a gyerek mérlegeli, mekkora valószínűséggel derül fény a csínytevésére, és ennek tudatatában dönti el, rosszalkodik-e, vagy nem.

többismeretlenes egyenlet:Iván+András+Tomi+gyerekszoba+csukott ajtó=vajon mi lesz ebből?

egymást a végtelenben metsző párhuzamosok: a szülő elképzelései és a gyerekek vágyai. A végtelenben biztosan metszik egymást.

Friday, November 20, 2009

Példabeszéd...




...arról, hogyan vet nékünk saját autónk gáncsot.

Volt egyszer egy Magyarországból való asszony, aki az gyermekeit az cselgáncsra nagy rendszerességgel vivé.
Vivé az lábbal, vivé az kerekeknek párjával, vivé az babáknak kocsijával.
Ám egy napon nagy gondolat fordulák fejében; elhatározá, hogy 75 lónak erejével vivé az gyermekeket az cselnek gáncsára.

És mikor ezen gondolat megtelepedett fejében, szállott szívére nagy nyugodalmasság, pihenheték egy fertály órátz, gondolá, hiszen imé, se nem az lában, se nem az kerekek párja, de még csak az babának kocsija sem fog fáradozni, 75 lónak ereje visz útra!

És amint gondolá, úgy is tett, egy fertályórát mindenvaló semmiségekkel tölték, majd nekikezdé készíteni az gyermekeket az cselnek gáncsára.

És adá rájuk az kimonót!
És adá rájuk az obit!
És adá rájuk az zubont!

És mindőn az gyermekek ímégy készen valának, az asszony gyönyörködék művében. De nem sokáig teheté azt, mert hirtelen az szükség hívá, és méne bele az legkisebb helyiségbe.
És ülék, és gondolá, van még időm, hisz 75 lónak ereje visz útra!
És nem sieték, hiszen tudván tudta, az természetet úgy sem lehet az sietésre reábírni.

Midőn dolga végeztével felállt, fogá az három gyermeket és tevé az kocsinak belsejébe, és 75 lónak erejével az útra indulék vala.
És látá az digitális kijelzőn, hogy az óra nagyon előrehaladott vala, és őnéki kevés ideje marad vala.
Nem baj!- gondolá, nem fogok késni, hisz 75 lónak ereje visz útra!
És bekapcsolá az motort és indulák az útra.ű

És menék.
És az idő is véle!
Nem baj!- gondolá, nem fogok késni, hisz 75 lónak ereje visz útra!

És bizonyára ígyis lett volna, de az helyre érve, rájött, az 75 lónak ereje sem elég arra, hogy egy fullra töltött parkolóba csak úgy béparkoljék, ezért az parkolóhely keresésével annyit időtt töltött vala, hogy ímé, mégis elkésett. Gyerekestűl, autóstú, 75 lovastúl.

De az eset mégis szerencsésen alakult vala, mert midőn az edzőterembe lépének, az két cselgáncsedző egy büdős szót nem ejték az késésnek miatta.

Tuesday, November 17, 2009

A megmondóember



A megmondóember tudja!
A megmondóember megmondja!

Persze szükség van a megmondóemberre, hiszen egyfajta iránymutatást ad, összefoglalja az emberiség addigi tudását, kivonatot készít belőle és már csak az esszenciát tálalja elénk.
Nem nekünk kell bonyolult összefüggéseken és nagy kérdéseken gondolkoznunk. Ezzel egy csomó időt, és energiát megtakaríthatunk.

A megmondóemberrel tehát nekem semmi bajom.
Eggyel. De amikor az ember 4 megmondóemberrel él egy fedél alatt, az bizony-bizony néha sok.

Megmondóember 1, vagyis Tomi előszeretettel mondja meg, hogyan is kell háztartást vezetni.
Megmondóember 2, vagyis András szakterülete az utcán való biztonságos közlekedés.
Megmondóember 3, vagyis Iván még nem mondja meg igazán, ő inkább elordibálja, a helyes gyereköltöztetési alapelveket.
Megmondóember 4, vagyis a Zuram igazi multitalent, mindenhez ért.

Szóval megmondják.
Én pedig meghallgatom.
És utána folyik tovább minden az általam kialakított, megszokott mederben, hiszen, aki tudja, csinálja, aki nem tudja, az meg beszél róla!

Sunday, November 15, 2009

Hímnem-nőnem



A hétvégén Szlovéniából jöttek hozzánk látogatóba. Egyik este étterembe mentünk. és amikor a szükség hívott, magabiztosan választottam ki a két, "Damen" , illetve "Herren" feliratot viselő ajtó közül a nekem valót.
És mindezt úgy, hogy nem kellett igénybe vennem a két felirat fölött lógó, nőt, illetve férfit formáló kicsiny szimbólumok segítségét.
Az én szemszögemből nézve ezek akkor tök feleslegesen lógtak ott, pár évvel ezelőtt viszont hálás lettem volna, ha egy másik vécé, másik ajtaján látok valami hasonlót.

9 évvel, egy házassággal és 3 gyerekkel ezelőtt szintén ezekkel az ismerősökkel, szintén egy étteremben ültünk.
Mindez Szlovéniában történt, abban az időszakban, amikor még csak azt tudtam megkérdezni, hol van a vécé, a párom ugyanis első nekifutásra vett nekem egy nyelvkönyvet, én pedig kinéztem magamnak ezt a szimpatikus mondatot, és élből meg is tanultam.

Szóval kérdezni már tudtam, de a választ, és a feliratokat még nem voltam képes értelmezni.
Mindez nem zavart, amikor arra került a sor, magabiztzosan szögeztem a pincérnek a kérdést, ő pedig válaszolt...
...meg szerencsére a kezével is mutogatott, különben sosem találtam volna meg a helyet.

Na, a nehezén már túl vagyok!- gondoltam, de ismét bebizonyosodott, hogy a világegyetem nem mindig az én gondolataim szerint működik; a vécéajtókon ugyanis csak 1-1, szlovén nyelvű felirat ékeskedett. Persze az is lehet, hogy kínai, vagy spanyolt feliratok voltak, mert értelmezni egyiket sem tudtam.

Hát igen, Rómában élj úgy, mint a rómaiak, Szlovéniában meg tudjál egy kicsit szlovénül!
Én akkor még nem ismertem ezt a szabályt, de nem ijedtem meg, hát csak nem fog egy ajtó kifogni rajtam!
Majd óvatosan benyitok, és amelyikben van piszoár az lesz a férfi vécé, amelyikben nincs, az a női. Teljesen logikus.
Tehát benyitottam az elsőbe, és ott nem volt piszoárt.
Elsőre beletrafálta, tök ügyes vagyok! - gondoltam, de a biztonság kedvéért benéztem a másikba is és.......
...ott sem volt!

Friday, November 13, 2009

Szent Mártoni gondolatok




11.11.
Ülök a konyhaasztalnál és kevergetem a fehércsokis mázat.
ÉS reménykedek, hogy összeáll, nem lesz se túl kemény, se túl folyós.
Hát igen, így jár, aki b....ik elővenni a szakácskönyvét és csak úgy találomra kotyvaszt.

Emlékszem, tavaly is ugyanígy kevergettem...
Igaz, akkor csillagokhoz készült, most meg dobókockákhoz.
És tavaly is ugyanígy izgultam, hogy Iván végigaludja a műveletet.
Tavaly végig is aludta, idén nem.

Igaz tavaly még nem tudott felmászni a konyhaasztalra és nem is turkált bele a kész sütibe.
Mint ahogy még járni sem tudott.
Meg hisztirohamot sem kapott, ha nem engedttem, hogy nyomkodja a tévét.

Tavaly még hordókendőben vittem a Szent Márton napi ovis lámpás- ünnepre. Idén már a babakocsiba sem akart beszállni.
Tavaly még nem ült meg a bevásárlókocsiban, idén már nem....

Tavaly még gyorsan megszoptattam egy üres helyiségben, idén már szinkronban tömte magába a fasírozottat és a fánkot.

Szóval ülök a máz fölött, kihasználom a rövid nyugit, és elmélkedem....
....azon, hogy milyen gyorsan telt is el ez az egy év!

Tuesday, November 10, 2009

Gyermekolimpia 4.


Helycserés támadás

Egy kanapé, egy rácsos ágy, két normál méretű ágy és egy franciaágy áll a versenyzők rendelkezésére, meglátjuk, mit hoznak ki belőle!

A gyerekek már korábban startpozicióba feküdtek, és már régen alszanak, Anya még csak most szenderedett el a kanapén.
Nem sok időt tölt ebben a helyzetben, mert a Zuram máris felébreszti és a hálószobába invitálja.

helycsere: 1 pont

A következő fekhelyváltás már lassabban megy. A közönség már szinte alszik az unalomtól, amikor Tomi tűnik fel a hálószoba ajtajánál, és balról lazán becsusszan Anya mellé.

helycsere: 2 pont

Alig telik el egy kis idő, amikor Iván hangosan felsír. Anya feláll, és elindul kifelé.
Nem értem, mi ezzel a szándék.
A rácsos ágyba csak nem fekszik be, hiszen ezzel automatikusan diszkvalifikálná magát!

Nem is tesz, kedves olvasóim, hanem lazán kikapja Iván és jobbjára fekteti.
Hát nem tudom, ez mennyire szabályos. Az ellenfél csapata rögtön óvást jelent be.
A bírák visszavonulnak és zárt ajtók mögött tágyalják az ügyet.
Feszültségteljes percek telnekel, majd bejelentik a döntést:
megadják a pontot.

helycsere: 3 pont

Az ellenfél táborából höbörgés hallatszik, de aztán elcsitulnak, mert András jelenik meg a szülői ágyban.

helycsere:4 pont

Ezzel, úgy tűnik vége a pontgyűjtésenek, ám szakavatott olvasóink sejthetik, hogy ez a család tartogat még egy-két meglepetést.

Először András túrja ki Ivánt Anya mellől, és gyűjti be a jól megérdemelt pontot, majd Iván mászik vissza, és ezzel megint kaszál. És nem csak átvitt értelemben.
Kis lábaival olyan mértékben összerugdossa a Zuramat, hogy az nem bírja tovább, feláll átmegy a gyerekszobába és befekszik Tomi ágyába.
Ez a nemvárt fordulat úgymeglepi a bírákat, hogy a teljesítményt plussz ponttal értékelik, így az összesített végeredmény:
7+1 pont

Sunday, November 8, 2009

Nem akarom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!



Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!

Ordítja. Talán még toporzékol is hozzá, de ezt nem láthatom.

Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!
Visszhangzik a fejemben.
Valamit tenni kéne, gondolom. Hiszen megvan hozzá az eszköztáram.

Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!
Oké, oké, nem akarod, de a hisztitől nem lesz jobb, valami értelmes megoldás kell.
Esetleg egy mediátor? Na jó, addig talán nem fogok eljutni, képes leszek magam kezelni a helyzetet.

Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!
Na ebből elég legyen végre! - intem csendre. Természetesen nem használ. Csak mondja a magáét ellentmondást nem tűrő hangon.

Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!
Végül elunom a dolgot, felállok, odamegy Ivánhoz, aki békésen pakolja le a ruhaszárítóról az öt perce kiteregetett fehérneműt. Kiveszem a kezéből és elmagyarázom neki, hogy most még nem kell leszedni.
Ezután nyugodtan visszaülök a helyemre.
Ügyes vagy! - dicsér meg a kis hang a fejemben - De miért kell mindig ennyit hisztiznem, hogy végre csinálj valamit!?

Friday, November 6, 2009

Hatodik érzék


Miután szűkebb családomban és környezetemben napi átlag 3 nyelven folyik a verbális kommunikáció, néha-néha már azt hiszem, van nyelvérzékem.

Ami nála azért nagy szó, mert életem első két évtizedében úgy gondoltam, elég lesz nekem azzal a 14 millió földlakóval kommunikálnom, aki tud magyarul, a többi 5 986 000 000 meg tanulja meg ezt a nyelvet, ha akar tőlem valamit (igaz a Zuram előbb akart magyarul tanulni, és csak utána akart tőlem valamit, de ez most lényegtelen).

Persze Isten útjai kifürkészhetetlenek....
Nem is kutakodtam sokat utánuk, inkább felnőtt fejjel megtanultam két nyelvet, és most örülök magamnak.

A fiúk már beleszülettek a soknyelvűségbe és mindegyik vérmérsékletének megfelelően kezeli a helyzetet.
Tomi, aki már másfél évesen szétválasztotta az anya- és apanyelvét, két évesen mindkettőn folyékonyan beszélt 3 évesen pedig az óvodában pár hét leforgása alatt elsajátította a közösségi nyelvet, a mai napig gond nélkül vált egyikről a másikra.
Mióta elkezdett írni, azóta a nevét is háromféleképpen írja.
Leggyakrabban magyarul, OTIM-nek, de az apai nagyszülőknek szlovénul TIM-ként szignóz, miközben az oviban TAMI névvel látja el műveit.

Mostanság egyébként szinkrontolmácsként dolgozik; ha úgy ítéli meg, hogy a vele egy óvodai csoportba járó öccse és valamelyik nevelő között kommunikáció nehézségek támadnak, nem habozik közbelépni.

Mert Andrásnak az a fixa ideája, hogy ő csak magyarul tud (mondtam már, hogy ő hasonlít rám a legjobban?!).
Ez főleg abban nyilvánul meg, hogy az oviban menet hangosan ordibálja, hogy
"Eins, Zwei, Drei", de odaérve tőlem tudakolja, hogy is kell köszönni, otthon pedig az apjának fejtegeti, hogy
- Ati, jaz ne znam tako govorit, kot Ti! (tehát: Apa, én nem tudok olyan nyelven beszélni, mint Te)
Vele még lesz egy-két kör ezen a téren.

Nem úgy, mint Ivánnal, még csak 17 hónapos, de már mindhárom nyelven tökéletesen mosolyog, és amikor meglátt az utcán egy kutyát,
-Vau, vau!- felkiáltása olyan akcentusmentes, hogy senki meg nem mondaná, szülei nem német anyanyelvűek!!

Tuesday, November 3, 2009

Budapest, Budapest, Te csodás!


Nosztalgiázni akartam....
És mily meglepő, nem jött össze.

Ugyanis elég nehéz úgy felelveníteni független, egyetemista éveimet, amikor még az ebédemet sem tudom elfogyasztani, mert az egyik gyereknek vécére kell mennie, a másik mindenáron tudni akarja, mit ábrázol a fejünk fölött lógó absztrakt műalkotás, a harmadik meg csak úgy megszokásból hisztizik.
Mindezt szinkronban, természetesen.

Sebaj, majd lesétálunk a Duna partra, ott biztos összejön valami, hiszen milyen sokszor jártunk a Vigadó, meg az MTA környékén a Zurammal, mikor még nem is volt a Zuram!

Mily melepő, ez sem jött össze.
Ugyanis elég nehéz egy friss sportsérülésese férfival romantikázni, akinek alapból is fáj a térde, hát még, hogy a különböző aluljáróknál ő cipelte fel-le a babakocsi+gyerek együttest.
Ezek után felesleges lenne a 3 kiskorúra kenni az érzelmi túlcsordulás elmaradását.

Sebaj, majd utazunk metróval, meg villamossal, milyen jó lesz!
Na ez jó is volt....
...a fiúknak.

Bár ha jobban belegondolok miután Tominak csak egyszer kellett elmagyaráznom, hogy nem a villamossíneken állva kéne megvárni a jármű érkezését, András pedig szintén csak egyszer döntött úgy a mozgólépcsőn, hogy minden jelzés nélkül, 3-4 lépcsőfokkal a vége előtt, menetiránnyal hátnak leül rá, Iván meg úgy is aludt, nekem is stresszmentesnek mondható az esemény.

Sebaj, majd máskor is megyünk Budapestre nosztalgiázni, csak akkor már nem felhőtlen, és felelőtlen diákéveimre, hanem erre a látogatásra fogok visszagondolni!