Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Thursday, December 31, 2009

Készüljél fel a hangulatra!

Az év utolsó napja, a nagy bulizások ideje.
Készüljön fel mindenki a hangulatra!

Mondjuk ezzel a videoval:
http://www.youtube.com/watch?v=WbUWCsFkMms

Mi már voltunk a Jednotában!

Wednesday, December 30, 2009

Süssünk malacot!

Szilveszterkor illik malacot enni!

A tésztához:

25 dkg átszitált lisztet összekeverünk 10 dkg cukorral és két csomag vaníliás cukorral (vagy két evőkanál házi készítésűvel). Hozzákeverünk 10 dkg olvasztott vajat, 1 dl tejet, és annyi vizet, hogy lágy, krémállagú tésztát kapjunk.

Muffin formába egy-egy kanálnyi tésztát teszünk (hogy sütés utáni is laposak maradjanak a muffinok) és 180 fokon 20-25 perc alatt megsütjük.




Amikor a sütik elkészültek, két sütőpapír között kinyújtott marcipánnal díszítjük.







Monday, December 28, 2009

Szétmacskolva




Nem, tudom honnan ered a késztetés. Biztos valami ősi ösztön. Az elrejtőzéshez lehet valami köze.
Vagy nem.
Az is lehet, hogy anya idegeinek kultikus felhergeléséről van szó.
Vagy egy új próbatétel a mosógép számára.

Bár talán nem kéne ilyen magasztos célok után kutatni.
Nagy valószínűséggel csak a szétmacskolása lényeg.
Az a pár másodperc, amíg a cipő, és a nadrág szára teljesen megmerítkezik a nedves-sáros pocsolyában.Meg persze az előkészítés.
A fej egy kicsit félrebillen, amíg megsaccolja a távolságot, kiszámolja a sebességet, és az ugrás ívét.
Az izmok megfeszülnek, a láb előrelendül, két-három lépés, és egy szép ugrás után pont a pocsolya közepébe landol. Pár másodpercig macskol benne egy kicsit, majd boldogságtól sugárzó arccal kilép belőle.

Ennyi volt.
A pocsolya szétmacskolva, a gyerek alsó 20-30 centije tiszta kosz (persze, ha tiszta, akkor nem is baj), anya pedig próbál a gyerek örömére, és nem a plussz munkára koncentrálni.

Sunday, December 27, 2009

Összefogaláls


Az első.
Az első karácsony.
Az első, igazi, karácsony.
Az első, igazi, gyerekes karácsony.
Az első, igazi, háromgyerekes karácsony.

Persze Tomi volt a legaktívabb. Miután kinyitotta a szemét, előbb fél-, majd negyedóránként, később 10 percenként 2 után pedig már átlagba 34 másodpercenként tudakozódott az angyalok holléte felől.
Akik szerencsére pontosan érkeztek. Épp akkor , amikor elkészültem a karácsonyi vacsorával.

András az angyalok érkezésével egyidőben kapcsolódott be a karácsonyba, Ivánnak pedig csak az ajándékok kibontása után esett le a tantusz.
De nem zavarta, hogy utolsónak érkezett, teljes vehemenciával vetette rá magát az ajándékokra. A bátyjai meg rá, mert Iván állandóan az ő új játékaikat akarta kipróbálni.

Én is kaptam ajándékot. Neki is álltam kibontani, de az első két órában sehová sem jutottam, mert percenként jött valamelyik gyerek, hogy rakjam össze/szedjem ki/ vegyem el Ivántól az épp aktuális mütyürt.

A Zuram is kapott valamit. Ő is örült (legalább is ezt mondta), majd az ajándékot egy laza mozdulattal besuvasztottta a kanapém mögé, a polcra.
Így az esti olvasáshoz kényelmesen kéznél lesznek az új könyvek.

Aztán végre sikerült nekem is ajándékközelbe jutni, és végre én is örülhettem.
Részint az ajándéknak, résszint annak, hogy a gyerekek végre nyugton hagynak.

Wednesday, December 23, 2009

Vigyázat! Ajándék!

Vannak olyan törzsek, ahol abból áll a háború, hogy elkezdenek a másik területére édesgyökeret áthordani, és aki több édesgyökeret hord át, a nagyobb ajándékával megszégyeníti a másikat.
Szóval csak óvatosan!

Boldog Karácsony!

Tuesday, December 22, 2009

Ha jön a hideg

Ha jön a hideg, fogjunk pár gyereket.



Húzzunk rájuk anorákot.



Cipőt, és kabátot.




Adjunk rájuk sapkát, kesztyűket, és sálat.



Ne hagyjuk otthon a kedvenc plüssállatot sem



És már indulhatunk is!

Sunday, December 20, 2009

Való-Világ



Igazi valóság show.
Az ember csak áll, és az ajtórése, ablakon keresztül, vagy az óvónéni háta mögül próbálja kifigyelni, hogyan is zajlik csemetéje élete a való világban.

Vannak gyerekek, aki szó szerint rohannak bele a nagyvilágba. Mindent kipróbálnak fel/össze/kiborítják, boldogan üdvözölnek mindent élőt , és élettelen.
Aztán vannak gyerekek, akik úgy vannak vele, amíg a világ békén hagyja őket, ők sem bántják azt. Ők elüldögélnek egy sarokban, jókat játszanak egyedül.
Meg persze ott vannak a lassan bemelegedők is akik nehezen szakadnak le a szülőről, de amikor végre sikerül, jól elvannak.

És aztán ott van Iván. Ő, ha csak közvetve is, már pár hetesen összetalálkozott a valósággal. És bejött neki!
Nézelődött, aztán már mosolygott, egyre aktívabban részt vett benne. Szóval nagyon tetszett neki a dolog, egészen addig, amíg a világnak csak azt a szeletét ismerte, amiben nem voltak más hasonszőrűek.
Amióta játszócsoportba járunk, és világossá vált számára, hogy nem ő az egyetlen "édi-bédi-bébi", azóta már nem olyan elégedett a világgal.
Morcosság, gyanakvóvá vált. Képes egy teljes órán keresztül a játszószőnyegen üldögélni, és összevont szemöldökkel, enyhén dorgáló tekintettel szemléli a többi kisgyerek boldog játékát.
Közös tevékenységre nem hajlandó, mások közeledését elutasítja.
Egyetlen kivétel az, ha étellel kínálják meg, ilyenkor társas interakcióba lép az eleség forrásával.
Talán mégsem reménytelen eset....

Saturday, December 19, 2009

Ó, zöldfenyő...



Szóval ott állok fölötte, és nem tudom megtenni.
Nem, és nem, egyszerűen nem megy.
Pedig szentül elhatároztam, hogy idén megteszem. Igazából már bő 4 éve kacérkodom a gondolattal, de idén éreztem úgy, cselekedni fogok,
veszek egy műfenyőt!

Mert azt az ember egyszer megveszi, és akkor nem kell minden évben egy fenyőfát csak azért kivágni, hogy két hétig bent legyen a lakásban.
Meg hát egy ilyen tisztább, egyszerűbb.

Bemegyek a boltba, itt a döntő pillanat, anyagi és szellemi tehetség is együtt van.
És én mégsem tudom megtenni.
Állok fölötte, nézem ahogy a törzs helyén egy zöld girland kígyózik, még egyszer megtapogatom a "tűleveleit", beszívom műanyagillatát és döntök.
Nem veszem meg!
Nem lennék képes ezzel a micsodával huzamosabb ideig a lakásban tartózkodni.

Sarkon fordulok, épp indulnék kifelé, amikor lepillantok és szemem megakad egy cserépben üldögélő (igazi) kis fenyőn.
Szerelem első látásra! Felveszem, és boldogságtól sugárzó arccal kifizetem.
Igaz, hogy olyan kicsi, hogy talán 3 dísz fog elférni rajta és csak Szenteste lesz bent a lakásban., hogy biztosan kihúzza, de így legalább tisztább, egyszerűbb, és mégsem mű.

Friday, December 18, 2009

marcipános szaloncukor

1. Marcipán: fél deci vízből és 10 dkg porcukorból szirupot főzünk, majd amikor lehűlt, hozzákeverünk még 10 dkg cukrot és 20 dkg őrölt mandulát, ízlés szerint mandulaaromát (én nem tettem) majd az egészet összeállítjuk.

2. fél óráig pihentetjük a masszát, majd porcukros felületen kis rudakat formázunk belőle, amiket éles késsel kis darabokra vágunk, majd kézzel megformázzuk azokat. (én előre őrölt, mandulát vettem, mert nem tudtam, hogy a héja is bele lesz darálva, ezért vannak a pöttyök)



3. egy edénybe forró vizet (én vízforralóval forralom) öntünk, teszünk bele egy passzentos tálat (hogy ne szökjön el a meleg), amibe 20 dkg főzőcsokit, 10 dkg vajat és 1 tk olajat teszünk, majd olvadásig kevergetjük.
Amikor felolvadt, a vizet megint felforraljuk és visszaöntjük, hogy a máz folyékony maradjon.

4. a szaloncukor darabok villával egyenként a csokiba mártjuk, és sütőpapírra, vagy rácsra (már vennem kéne egyet) helyezzük.



5. amikor a máz megszilárdul, csomagolhatjuk is!

Wednesday, December 16, 2009

A kesztyűnek 5 ujja van,



mégsem megy rá a gyerek kezére!
Pedig a gyereknek is öt ujja van. Illetve 2x5, tehát két kesztyű nem megy rá.

Én is csak egyszeri szülő vagyok, és nekem is van első gyerekem, ebből következik, hogy már én is csináltam/vettem olyan dolgot, ami első ránézésre roppant ötletesnek/gyerekbarátnak tűnt, a használatban viszont csődöt mondott.

De itt most nem erről van szó. Az ötujjas kesztyűről már az elején azt gondoltam, hogy nem kisgyereknek való. Még emlékszem, ahogy álltam a nagyáruházban az kosár fölött és keresgéltem Tominak élete első vízhatlan kézrevalóját.
Egy egyujjas kesztyűt, természetesen. Mert elképzelni sem tudtam, hogyan lehet azt az 5 pici ujjat belerakni a számukra készített helyre.

De hát ami volt, elmúlt, Tomi megnőtt, biciklizik rendesen és hát olyan 5 fok körül bizony már fázik a keze. Az övé és Andrásé is.
Tehát ide kesztyű kell. 5 ujjas. Hiszen a kerékpár kormányát rendesen kell fogni. Viszont nem kell vízhatlan, mert esőben/hóban az ember úgysem nagyon teker.

Szóval megvettem. 2x2x5-öt. Puha, kötött, jól táguló anyagból, biztos,ami biztos.
És mégsem ment fel. Persze én, normáltalan nem csináltam főpróbát ezért reggel, élesben derült ki, hogy nagy ujjak ide, tágulós anyag oda, az 5 ujjas kesztyű se nem gyerek, se nem szülőbarát.
Mindegy, kompetens anyuka vagyok, így tíz perc küzdés után mind a húsz ujjat kesztyű takarta. Azt nem állítom, hogy mind bent is volt a megfelelő helye, de anyag takarta, tehát nem fázott.

Még eljátszottuk ugyanezt az menetet oviból vissza, otthon pedig hamar kitaláltam, hogyan lehetne tágítani a kesztyűt, az ujjakba vastag ceruzákat dugdostam és a ruhadarabok (pontosabban az írószerszámok) ebben töltötték az éjszakát.

Most az jöhetne, hogy reggel olyan simán csúsztak be a gyerekkezek a kesztyűbe, mintha beolajoztam volna azokat, de ez csak félig igaz.
4 ujjnál valóban funkcionált a dolog, de az ötödik a mai napig sztrájkol.

Monday, December 14, 2009

Terminátor nevelde




Talán kéthetes korában dőlt el a dolog.
Talán nem kellett volna már akkor cselgáncsra vinni...
Igaz, hetekig végigaludt minden edzést, de ki tudja, alvás közben milyen taktikai elemeket szedett magára.

Vagy lehet, hogy nem lett volna szabad hagyni, hogy a bátyusokhoz hasonlóan ő is bokszkesztyűben parádézzon otthon.
Felnőtt bokszkesztyűben!
A keze biztosan ettől erősödött meg.

De valószínűleg az is hozzáad valamit a dologhoz, hogy az óvodáig lévő majd fél kilométert gyakran egyhuzamban legyalogolja.
Erős lábak, ugye....

Na jó, ne becsüljük le a szellemi késztetést sem. Hisz mit ér a nyers fizikai erő, ha nem társul hozzá tudás és akarat.
Mert akarat az van. Mondjuk meg is értem, engem is fusztrálna, ha az egész családból csak nekem kéne rácosk között élnem (na jó, csak aludni).
Iván is hasonlóan gondolkodhat, mert immáron bő két hónapja minden gond nélkül kimászik a kiságyból.

A forgatókönyv mindig ugyan az:
Előbb gondosan kidobálja a keze ügyébe eső játékokat és könyveket, majd egy,
"Anya, csak kiugrum és visszahozom azokat" pillantással két kezével felhúzza magát, majd a megfelelő magasságban átlendíti a lábait, és már kint is van.
Modnanom sem kell, a tárgyak soha nem kerülnek vissza, a rácsokviszont elveszítették fő funkciójukat.
Egy újabb korszak zárul le.

Viszlát rácsos ágy, hello normál fekhely!

Sunday, December 13, 2009

Adventi várakozás




Az adventi naptár szép hagyomány, a kisgyerek látja az idő múlását rajta, és persze mindennap van benne valami.
Mert tettem bele!
Meg fel is raktam, aztán meg át, mert rájöttem, Iván egy székre mászva simán el fogja érni.
Igaz most is eléri, de most a tévéasztalra kell felmásznia hozzá és az, a cd lejátszó miatt, már nem megy olyan simán.

Ezért napközben többször is bepróbálkozik, odaáll a naptára elé, elkeseredett arccal hadonászik és közben azt kiabálja "to-to!" Persze nem kap semmit, mert egy napra egy cukorka jár és aki reggel 6kor már benyomta az adagját, ne panaszkodjon!
Szóval panaszkodik egy darabig, majd jön az asztalmászás.
Részemről meg a leszedés.

És ez még a könnyebbik menet, mer bár András és Tamás már megérti az "egy nap egy" elvet, de amikor hajnali 3-kor keltegetnek, hogy akkor ők most kiniytnak egy ablakot, az meglehetősen érzékenyen érinti a lelkiállapotomat és új értelmet adott az Adventi várakozásnak.
Eddig azt számoltam mennyit kell aludni karácsonyig, most az számolom, hány ablakot kell még kinyitni, hogy végre nyugodtan átaludhassak egy éjszakát!

Friday, December 11, 2009

Ajándék-képeslap

Nemcsak karácsonyra!

(megjegyzés: A képeslap ötlete a sajátom. Sem könyvben, sem az interneten nem találkoztam hasonlóval. Ez természetesen nem zárja ki, hogy valaki már csinált ilyet.)

1. a kiindulási alap egy kocka alakú papírlap (a méret tetszőleges, én egy A4-es rajzlap felét használtam)




2. a lap sarkait a lap feléig behajtjuk



3. a közepére egy darap fehér lapot ragasztunk (erre tudunk majd írni)



4. ezután asarkokat visszahajtjuk, az egészet megfordítjuk, és feldíszítjük, mintha csomag volna

Wednesday, December 9, 2009

Gratulálok!

Az idei Anti-Nobeldíjat "fizika" kategóriában Katherine K. Whitcome, Daniel E. Lieberman és Liza J. Shapiro kapta meg, mert számításaikkal bizonyították, miért nem esnek előre a terhes nők.

Tuesday, December 8, 2009

Gyermekolimpia 5.


Játékmentés csapatban

A játékot már a földre helyezték
, András pedig kiindulási pozícióba helyezkedett.
Nos lássuk!

Igen, András előírásszerűen elkezdi tologatni a golyókat, amikor megjelenik Iván.
Két kézzel megragadja a szerkezetet és rövid lábaival rohanva teszi meg a konyháig hátralévő 3 métert.
András ordítva a nyomába ered, és egyik kezével már megragadja a játékot, amikor Tamás egy szabályos cselgáncs mozdulattal leteríti, és kicsavarja a kezéből.

András kitartóan védekezik, és sikerül is felállnia. Egy ügyes csellel felugrik egy székre és onnan akarja rávetni magát a golyókkal ismét menekülőre fogó Ivánra, de Tamás újból beveti magát, és két kezével a szék támlájához húzza öccsét.

Már úgy tűnik, hogy ezzel a Tamás-Iván csapaté a győzelem, de ekkor belép a színre András társa, Anya is.

Egy laza mozdulattal kiveszi Iván kezéből a játékot, hóna alá csapja a dühösen rúgkapáló játékost és pár mondatban felvilágosítja Kis Szárnyas Igazságosztót (Tomit), hogy eredetileg András játszott a kütyüvel.

A játszma ezzel eldőlt.

Sunday, December 6, 2009

Galileo és társai a gyermeknevelésben



Nemrég hallottam a rádióban, hogy sok középkori, reneszánsz, és újkori tudós kísérleteinek egy része kamu volt.
Vagy nem lehet a leírt módon végrehajtani a dolgot, vagy ha az (elvileg a kísérletből levont megfigyelésekből kikövetkeztetett) elmélet szerint hajtjuk végre a kísérletet, akkor más eredményt kapunk.
Ebből tehát az következik, hogy tudósunk először kitalált egy elméletet és ahhoz szerkesztett egy hihetőnek hangzó kísérletet, nem pedig a kísérletből levont következtetések alapján szerkesztette meg az elméletet.

Hogy jön ez a gyerekneveléshez?
Nagyon egyszerű, a különböző gyereknevelési szakkönyvek olvasása esetén fel-fel merül bennem a gyanú, hogy bizonyos nevelési tanácsok gyerekek közreműködése nélkül pattantak ki a szerző fejéből.
Különösen igaz ez "1< gyerek" esetén. Mert amelyik tanácsot egy gyerekre még rá lehet húzni, az 2, ne adj' isten 3, 4... stb. gyereknél már nem, vagy csak korlátozottan működik.

A második gyerek után az igény szerinti szoptatásba már nemcsak a baba, de az óvodai nyitva tartás igényei is belejátszanak, a nagyobb ajándékválasztásánál a kreativítás fejlesztése, és játékban található, könnyen lenyelhető alkatrészek azonos súllyal esnek latba, és néhány plussz szabad perc érdekében az anya is hajlandó a mesenézési időt meghosszabítani.

A családi harmónia megőrzése érdekében, a gyereknevelési tanácsokat én is igyekszem rugalmasan kezelni. Ezért a Tomival békésen dvd-t nézegető Andrást már 2 éves kora óta nem fektetem le délben (úgyis csak kijárkált), és nincs az a szuper szakkönyv, aminek a kedvéért kirángatnám a bátyjaival csokimikulást majszoló Iván kezéből az édességet, mert még "túl kicsi"hozzá.

Friday, December 4, 2009

És akkor szembejött....



...a Mikulás!
(Igen, tudom, nem is az igazi Mikulás volt, csak egy beöltözött ember, de most tényleg nem ez a lényeg.)

A történet meglehetősen hétköznapi, mondhatnám, de nem az.
Hiszen az ember lányával nem mindennap jön szembe a Mikulás.
Pláne nem Miklós nap előtt kettővel.

Bár, ha jobban belegondolok, nem is olyan furcsa, hiszen ezen a pénteken biztosan jelentősen megemelkedett az egy gyerekre jutó, utcákon mászkáló Mikulások száma.
Ha egy (beöltözött) húsvéti nyuszival futottam volna össze, akkor
biztos jobban meglepődtem volna.

Szóval reggel elindultunk az oviba. Szürke, nyúlos-nyálkás idő volt. Gyerekekre sál, sapka, kesztyű, duplagyatyó. Bicikli,futókerékpár, babakocsi, indulás.
Oviban gyerekekről sál,sapka, kesztyű, bicikli, futókerékpár leparkolás, babakocsival vissza.
Az út eseménytelenül telt, minden simán ment. Túl simán....

Már a mi utcánkban jártam, amikor szembe jött velem egy kis, piros Opel Corsa. Én automatikusan rákészültem a köszönésre és közben benéztem a szélvédőn, hogy azért tudjam, kit üdvözölök.
És akkor jött a meglepetés, a kormánynál a Mikulás ül, és visszaköszönt.

Milyen kedves!

Wednesday, December 2, 2009

A tükörteszt




Ülök a kanapén.
Egyszer hátulról rám ugrik. "Annyja"- kiáltja hozzá, és átöleli a nyakamat. Én is benne vagyok a játékban, átölelem és így ringatózunk egy kicsit.
Aztán a tekintetem először a tükörre téved, majd a naptárra.

Holnap lesz harmadika. Hmm, talán meg kéne próbálni.....
Oké, oké, a szakkönyvek azt írják másfél éves kor után jön a dolog, de mégis, próba, cseresznye.

Ivánt leteszem a földre és kimegyek a fürdőszobába. Kicsit keresgélnem kell, 5 fogkefe, bizonytalan számú borotva és 2 tubus után végre megtalálom.
A kezemre nyomok egy kis, piros színű fogkrémet és visszasétálok a nappaliba. Legkisebben áll a szoba közepén, és felhúzott szemöldökkel figyeli, mit csinálok.
Mert én csinálok valamit....
Bal kezem mutatóujjával piros kis pontot kenek a fiam homlokára, majd megragadom az így kidíszített gyereket, és szembesítem saját tükörképével.

Pár hete már megtettem ugyanezt és akkor az ifiúr érdeklődő tekintettel próbálta meg a tükörbe lévő, szimpatikus kisgyerek fejéről lenyerni a piros valamit.
De most új dolog történik, Iván rövid habozás után kis kezeivel saját fejét kezdi el tapicskolni.
Ez az, - gondolom - felismerte önmagát a tükörben!
Persze, hivatalosan még nem kéne, (ma még csak másodika van, ő csak holnap tölti a 18. hónapját), dehát Iván mindig érettebb volt a koránál!