Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Thursday, February 27, 2014

Kőműves

Gondoltam Tomi gitártanáráról, amikor először megláttam.
Nagydarab, nagykezű, mackótípus.
És nemcsak a kinézete, a szülőkkel való kommunikációja is inkább utal egy egyszeri munkásra,mint egy filozófia szakot is végző érzékeny gitárosra.

Persze ne ítélj elsőre, mert egyébként zseniális tanár, Tomi kifejezetten kedveli, szert hozzá járni.
A szimpátia pedig kölcsönös.
Szerintem Peck bácsi ha tehetné csak a fiunkkal foglalkozna.
Ezt az állítástr egyrészt a női megérzésemre alapozom, másrészt meg arra, hogy a tanár múltkor sete-sután odajött hozzám és ezt mondta,

- ""Hát arra gondoltam, hogy 40 perc helyett járjon Tamás inkább 50 percet..... ööö .... szóval én tartanék neki  ennél hosszab órákat is, de azt sajnos nem lehet."

Saturday, February 22, 2014

Iván nem szeret.

Ami ebben a formában ugye nem igaz, mert Iván nagyon is szeret engem, sőt jó legkisebb gyerekhez méltóan szinte csüng rajtam.
Már azt is elhatározta hogy amikor nagy lesz, megnöveszti a haját és ugyan az lesz a neve, mint nekem (én ettől nem esem kétségbe, miután havonta új kiscsajba szerelmes, biztos vagyok benne, hogy pár év múlva revideálni fogja ezen a nézeteit.)

Amit Iván nem szeret, az az oviba járás.
És nem a korán kelés miatt. Ő hétvégén is ritkán alszik 7 óránál tovább.
És nem a menza miatt. Úgy is itthon szokott enni.
És nem az óvonéni miatt.  Ha ő valami miatt nincs ott a csoportban, Iván már be sem akar menni.

Nem. Őt egyetlen egy dolog zavarja az óvódában:
az, hogy tút sokat kell ott játszani!

Fene a jó dolgát.

Saturday, February 15, 2014

Praxis

A Burda legújabb számámban van egy menyasszonyi ruha rész. Megnéztem és kiszúrtam magamnak a képen látható modellt.

Mivel én elég praktikusan gondolkodom,  mondtam is a Zuramnak, hogy vegyen már el még egyszer feleségül, mert akkor megvarrhatom magamnak ezt a ruhát. (A napi bevásárláshoz mégsem hordhatom.)

Mivel ő is elég praktikusan gondolkodik, mondta is nekem, hogy nem vesz el megint de a ruhát azért  megvarrhatom. (A ruha esküvő nélkül mégis olcsóbb.)

Én még gondolkodom, az interneten az anyag mellé egy jó válóperes ügyvédet is keressek-e.

Wednesday, February 12, 2014

23 évvel ezelőtt...

10 éves voltam és éppen  az alsó tagozatból a felsőbe váltottam. A középiskoláról csak 4 évvel később kellett döntenem, és ezután is marad még 4 évem, hogya további életemről döntsek.
Mai szemmel látom, hogy sem a 14 éves, sem a 18 éves koroban hozott döntések nem határozták meg örök időkre az életemet.
Beszéltem a Zurammal és ő is ezen a véleményen van (mármint, hogy az ő életét sem döntötte el végleg, mit csinált 10 és 18 éves kora között).
Miután ezt jóízűen megbeszéltük, már a gyerekevállalás előtt  úgy véltük, hogy utódainknál  csak az lesz a lényeg, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a képességeikből, és járjanak egyetemre, mert az az élet egyik legjobb szakasza (alacsony szülői kontroll párosul a kevés felelőséggel).

Ennek megfelelően mindig megértően, ám együttérzés nélkül hallgattam szülőtársaimat, akik arról keseregteg, micsoda problémát jelent, hogy hova menjen a gyerek 10, 14, 16 vagy 18 évesen, hiszen ezzel minden eldől.


Mivell  minálunk már az általános 4. osztálya után dönteni kell, hogy milyen középiskolába megy a gyekőc, ezért nevelési irányelveinknek  és a helyi adottságoknak megfelően úgy gondoltuk, hogy a most épp 5 nyelvet beszélő nagyfiunkat gimnáziumba küldjük.
Ez kb már akkor eldöntöttük, amikor a gyerek először belépett az iskola kapuin. A döntést segítette az "apa gimanzista volt+ anya gimnazista volt= gyerek gimnáziumba megy" képlet,
no meg az a tény, hogy itt helyben kettő darab állami "alsó-középfokú" (a magyar 5.-8. osztály) intézmény van: egy gimnázium, meg egy "újfajta" középiskola.

A jelentkezés csak annyiból állt, hogy az ember odaviszi a bizonyítványt és bejelenti a gyereket. A gimnáziumba felvételizni csak akkor kell, ha bizonyítványban van 3-as jegy. Tehát mindneki bekerül, aki oda akar menni.

Szóval  elmentem beiratni a fiunkat. Rögtön az első napon, viszonylag korán (a hivatalos 8 órai kezdés után 15 perccel.), mert igaz, hogy mindenki bekerül, de mi a Zurammal meglehetősen elittisták vagyunk, ezért a "normál" osztályokkal párhuzamossan induló "kiváncsi osztályt" szemeltük ki Tominak. (Ez az osztály az első két évben nagyobb önállóságot biztosít a gyerekeknek, a harmadik évtől viszont teljesen olyan, mint a hagyományos társai.)
Mivel ebből csak egy indult biztos voltam benne, hogy már az első nap be fog telni a 24 fős létszám.

Szóval hétfőn reggel nyugiban elvégeztem a szokásos rutint, két nagyot elindítottam az iskolába, a kicsit meg nyugisan elvittem az oviba, és ezután jött a gimnázium.
8 óra 15 perckor ott is voltam, 5 perc múlva meg már a jelentkezésnél tartottunk.
Ekkor Tomi a 16.(!)ként került be a "kiváncsi osztályban", mert, mint később kiderült,
voltak  olyan szülők, akik már reggel hét óra óta ott áltak a szemük előtt pedig
biztosan annak képe lebegett, hogy hogyan dől össze csemetéjük későbbi élete, ha 10 és 12 éves kora között mégsem a "kiváncsi osztályba" jár majd...

ui.: Nos, én akkor sem álltam volt oda reggel hétre (de még fél nyolcra sem), ha a gyerek csak így került volna be a "kiváncsi osztályba".
Dehát nem is kellett.

Wednesday, February 5, 2014

Darwin

Természetesen kiválasztódtam.
Erre persze nem most jöttem rá, csak éppen most jutott eszembe megosztani a dolgot.

Mert most megint sikerül megélnem a természet erőit. 

Amikor még épphogy volt annyi hely az útra dőlt fa mellett, hogy a kocsival átcsússzunk, majd egy percre rá láttuk, ahogy hatlamas fényjelenség kíséretében kiég egy fővezeték, majd jó hangulatban, ám kissé sőtétben ebédeltünk az egy napja áram nélkül lévő barátainknál, megint éreztem, hogy nem nekem való a "régen-minden-jobb-volt" parasztromantika.

Attól sem jött meg a kedvem a tyúkudvarra, hogy magas sarkú csizmában és otkotür (ejstd: haut couture) kabátbna nézhettem, ahogy a fiaim az örömtől sikongatva szedik ki a , már elmézést a szóért,  szart a tehenek alól, adnak enni a kecskéknek és látják el a bocikat tejjel.

Kár is szépíteni a dolgot, én már véglegesen kiválasztódtama természetből.
A félnomád viszonyok közötti sátorozást viszont szeretem. 

Ki érti ezt, lehet, hogy én valami új alfaj vagyok?