Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Monday, August 30, 2010

Trainspotting



Iván imádja.
Csak áll a sinek mellett és nézi közeledő járművet.
Ha nem a járdapermen, hanem biztonságos távolban teszi ezt, akkor ezek a kikapcsolódás pillanatai számomra is. Csemetém nyugodtan ül az ölemben.
"Csúcsú!"-kiabálja stílusosan, én pedig alfázva elmélkedem az élet nagy kérdéseiről.

Aztán felszálunk. A vonat elindul. Iván továbbra is örömködik, ám lassan magunk mögött hagyjuk a pályaudvart, és a vasgépeket lassan fák váltják fel.
No ez már nem olyan érdekes, fa itthon is van elég, fiam más tennivalók után nézne.
Mondjuk az elejétől a végéig végigfutná a kocsit.
Persze nem lehet, ezer ember, állandó fékezések. Szóval az ölembe veszem. Feszíti magát, rugkapák.
"Ne, ne"- kiabálja stílusosan, én pedig felszökött vérnyomással elmélkedem arról, hogy talán nyugodtabb lennék, ha vonatkaland előtt kicsit befüvezek.

Friday, August 27, 2010

Miért éppen Ostrava?

1.Mert kényelmes a szállás, még akkor is, ha nem jut mindenkinek saját ágy.



2. Mert jó az állatkert, még akkor is, ha esik az eső.



3. Mer az ember lánya elmesélheti mindenkinek, hogy a Zura elvitte az Eieffel torony lábához, még akkor is, ha csak egy kicsinyített másolatról van szó.



5. Mert király elvonatozni a cseh-lengyel határig, még akkor is, ha az ember elfárad közben.



6. Mert vicces a híd közepén állni úgy, hogy egyik lábunk Lengyelországban van, a másik meg Csehországban, még akkor is, ha ez Cesky Tesinben, és nem Ostravában van.



7. Mert érdekes a bányászati skanzen, még akkor is, ha a fiúk nem a bányában dolgoznak.



8. És, mert Alaszka túl messze van....

Monday, August 23, 2010

Tartom magam

ehhez, így az idén sem megyünk klasszikus nyaralásra.
Azért némi kul-túrára, és pár, takarítás-főzés mentes napra nekem is igényem van, így néhany é1szakat a cseh-lengyel határ mellett fogunk tölteni.

Kedvelem a cseheket.
Vajon ők is engem?

Saturday, August 21, 2010

Mindennek van teteje!



Iván okosodik.
Legkisebb csemetém kognitív fejlődése végre kezd eljjutni arra a szinre, hogy már nemcsak az "enyém" létezik számára, hanem a "másé" - egész pontosan apué, anyujé, Orroé és Ajsájé - is.
Már nem mászik fel Tomi asztalára, hogy lenyerje onnan a bátyja legféltettebb Legofiguráit. Nem most megáll az objektum előtt, és felmutatt rá, és "Orro, Orro" kiáltásokkal jelzi, ez más területe.
Hasonlóképpen jár el András dolgaival, de már mi, felnőttek is sok területen biztonságban érezhetjük magunkat, és a táviránytó készüléket.

Mikor Iván megérkezett közénk, már nagy gyakorlatom volt a gyerekbarátságból, ezért a lakás alsó, 1 méterén jól kiképzett biztonsági övezet húzódott. Semmi törékeny, értékes, érzelmileg fontos tárgy nem volt ott.
Ezután centiről centire haladtunk; ő a növésben, én a pakolásban.

Aztán, olyan másfél éves kora körül jött a hirtelen megugrás a testmagasságában. Felfedezte, hogy a székről nemcsak az asztalra tud könnyedén feljutni, de a műtárgyat el is lehet mozdítani, és így a lakás már pontjain és magasra törhet.
Nőtt az akciórádiusza.
Nekem meg kétségbeesésem, mert a lakásnak is van teteje, nem pakolhattam az egekig a cuccokat....
Már azt számoltam, hogy még 3-4 centi, és eléri a polc tetején lévő útleveleket, amikor a gyerekem végre befejezte a székes-polcos garázdálkodást.

Hála égnek!

Thursday, August 19, 2010

Anya, mondd, normális vagy?



Nem mondom, hogy felelmelő érzés, amikor a kétvése csemetém azt gondolja, nincs ki a négy kerekem.
Persze előfordul, és én ilyenkor megpróbálom kellő tartással viselni a dolgot.
Szóval kikapcsolom a zenét, és befejezem az énekes-táncos bemutatót, mielőtt a végső kétségbeesésbe kergetném a gyerekemet.

Mert ő ilyenkor nem érti pontosan, mi ütött belém. Már több, mitn két éve folytatt antropológiai megfigyeléseket velem kapcsolatban, de a fent vázolt eseményeket még nem sikerült beleillesztenie a rólam kialakított képébe.
Ami igaz, az igaz, a hangom egy varjúéval vetekszik.

Talán ez zavarj, mert nem egészen egy perces feszült figyelem után először felhúzza a szemöldökét, majd enyhén félrehgajtott fejjel, félig nyitott szájjal rosszalóan néz rám.
-Anya, mondd, normális vagy?- tenné fel a kérdést, ha tudná.
De nem tudja.
És nem is kell neki, mert nekem elég csak egy pillantást vetnem rá, hogy érezzem, megint hosszú ideig fog tartani, amíg kiköszörülöm a szülői tekintélyemen esett csorbát.

Tuesday, August 17, 2010

Nem? De igen!



A kis söprűvel terelgetem a szemetet a lapátba, amikor András megáll fölöttem.
Már önmagában ez is egy érdekes esemény, hiszen, még a szellemi fölémagasodástól eltekintve fizikailag is nagy a különbség; én már évek óta 175 cm vagyok , a fiam alig pár hónapja haladta meg a 100-at.

Szóval megáll fölöttem, és titokzatos tekintettel rámnéz.
Most már kiváncsi vagyok, leteszem az eszközöket és neki szegezem a kérdést:
-No, mi van?
Középsőm, tőle szokatlan módon, enyhén folytott hangon megszólala:
-Anya, a lányokból lesznek a nénik, és a fiúkból a bácsik, ugye?
Na megvan! A nagy titok! De azért még nem teljesen biztos új felfedezése helyességében, ezért tőlem várja a megerősítést.
Persze megkapja.
Örömében elmosolyodik, hát sejtette ő!

Új tudásával már magabiztosan kapcsolódik bátyjához, amikor az a játékemberkéi között osztja el a szerepeket.
-Ők a fiúk, mert ők harcolnak,- rakja ki a rövidhajúakat, majd a hosszúhajúakért nyúl:
ők meg a lányok, mert ők főznek!
-Igen, -helyesel az öccse, - meg ők fizetik be a csekkeket!

HIába ez már mégiscsak a XXI. század.

Sunday, August 15, 2010

A megfelelő stratégia



Szerintem fel kéne adni Krakkót. Te is látod, tarthatatlan,- fordultam a Zuramhoz.
Ő, érthető módon, nehezen állt rá a dologra. Mégiscsak napokat töltött térképek böngészésével, stratégiai pontok kijelölésével.
Szerinte adhattunk volna még egy esélyt magunknak, de én elég hamar beláttam, hogy a várost fel kell adni.

Végül sikerült meggyőznöm, így elhagytuk Lengyelországot és visszavonultunk a cseh Ostravába. Minden kezdődött előről, térképek, épületek, információk....
Most már én is jobban részt vettem az előkészületekben, ennek ellenére nem egészen egy nap után ismét azon voltam, túl nagy falat ez nekün, válasszunk inkább más, kisebb, közelebbi helyet.
Pénzügyi lehetőségeink korlátozottak, és tekintettel kell lennünk a gyerekekre is....
Így hát ismét a térképre böktem, legyen Olmütz .
A közelben van, igaz, hogy harmadakkora, de éppen ezért biztos sikerrel kecsegtetett.

A Zuram először beadta a derekát, ám néhány internetes oldal áttanulmányozása után mégis úgy döntött, maradunt Ostravánál.
Mivel Brnoból autópálya vezet oda, ezért nem sokkal hosszabb az út, mintha Olmützbe mennénk, és, bár a szállás valamivel többe fog kerülni, de Krakkóhoz viszonyítva még így is soakt megtakarítunk.

Friday, August 13, 2010

Összeesküvéselmélet-gyár



Én nem tudom mások hogyan csinálják.
Mert nekem nem sikerül.
És még olyan emberrel sem találkoztam, akinek sikerült volna.
Pedig biztos vagyok benne, hogy léteznek. Csak nem vallják be.
Esetleg hallgatási pénzt kapnak....

Tudom, rengeteg lehet a szabadidőm, ha ilyeneken agyalok, de képtelen vagyok szabadulni a gondolattól, hogy vannak, akik tudják a titkot.

Mert ez egy hatalmas titok, amivel biztosan iszonyú sokat keresnek a dobozgyártók.
Hiszen egy terméknek két doboz is le kell gyártani, az egyikbe csomagolják, a másikba meg azután teszi bele az ember, hogy megvette, kicsomagolta, és használta.

Aki még soha nem vett, nem használt és nem csomagolt vissza, abban jogosan merülhet fel a kérdés, hogy minek kell új doboz valaminek, aminek már eleve van.
Nos, mert nem fér bele!
Legyen szó felfújható úszómedencéről, társasjátékról, vagy fa golyópályáról, szinte biztos kudarcra vagyunk ítélve, ha eredeti csomagolóanyagába próbáljuk visszatenni azokat.

Persze vannak emberek, akiknek sikerül. Azoknak, akik a gyártósor végén becsomagolják a dolgokat.
Mivel egész nap ezt csinálják, ezért otthon is képesek visszapakolni a termékeket.
Persze csak azokat, amelyeket saját cégük gyártott.
A többivel biztosan ők is gondban vannak.

Wednesday, August 11, 2010

Tomi vezet



A Zuram az alfa-kakas, ez kétségtelen.
Tomi csak béta, és még abból is a kisebb formátum, de azért feltalálja magát. Elsősorban az öccsei körében kakaskodik.
Hiába, kis kakas-kis szemétdomb.
De ez az apróság nem zavarja, a lényeg, hogy ő vezet.

És nemcsak azért, mert a legtöbbször olyan játékszabályokat állít fel, amelyek lehetővé teszik, hogy ő nyerjen.
Főleg azért vezet, mert ő ilyen egyéniség.
Nem hagyja magát, az öccsei viszont igen.

Persze nekem jobb ez így, azért elég kényelmes dolog, amikor mondjuk a játszótéren csak őt kell figyelnem, mert a többi kiskacsaként követi.
Főleg Iván, mert András azért már próbál önálló játékötleteket bedobni.
Ilyenkor szalad a bátyja után, és azt kiabálja "Tomi, beszélgetni akarok veled!".
De Tomi legtöbbször nem akar róla beszélni.
Valószínűleg nem néz amerikai filmeket....

Monday, August 9, 2010

Telefonos marketing



Csörög a telefon. Épp el vagyok foglalva, nincs kedvem valami idegennel beszélni.
Azért felveszem

-Anya vehetek transzformerszst?- szól bele halkan a fiam.
Feszült csend.
Én megállapítom, hogy megint kicsit lassan kapcsolok, már akkor gyanút kellett volna fognom, amikor a fiúk csak az apjukkal akartak menni bevásárolni....
- Anya, vehetek transzformerszt?- ismétli meg a kérdést.
Lelki szemeim előtt megjeleink, ahogy kicsit lebiggyesztett szájjal, tágra nyitott szemekkel áll a boltban a játékos polc előtt.
Úgy is tudom, mi lesz a vége, sőt, azt is tudom, hogy ő is tudja.
Éles bevetés közben még nemet tudok neki mondani, de amikor telefonál, akkor tudom, hogy a a Zuramat már a kocsiban bepuhította.
Mindig így csinálj.
Szóval eleve hátrányos helyzetből indulok.
Azért nem adom be olyan könnyen a derekamat.
-Apád mit szól hozzá? -Úgy is tudom, hogy mi lesz a válasz.
-Ő azt mondta, igen. -micsoda fordulat! Nem is gondoltam volna
Azért nem hagyom magamat. Az illetékessel akarok beszélni.
Rövid kupaktanács. Az eredmény szempontjából teljesen felesleges, de a szülői tekintély, ugye....

Szóval eldől a kérdés, ami igazából soha nem is volt az, a gyerek megkapta a transzformerszt, az öccsei pedig szintén választhattak maguknak valami apróságot.

Tomi pedig a jövő héttől a telefonos marketing rejtelmeiről fog előadást tartani az érdeklődőknek, mert a nagybevásárlást már előző nap megejtettük,
a fiúk eredetileg csak friss tejért mentek a boltba.

Saturday, August 7, 2010

Látványos torta kezdőknek

Az alap egy 15x25 tortalap. Erre kentem 10 dkg vajból, 5 dkg porcukorból, és 20 dkg olvasztott fehér csokiből készült krémet.
Végül bevontam 25 dkg cukormasszával.
Ezzel csak a tetejét lehet bevonni az oldalát nem. Azzal nem volt kedvem szórakozni. Vállakozó kedvüek megmérhetik, hogy milyen magas a torta, masd cukormasszából, vagy marcipánból kivághatnak egy ilyen széles szalagot, és körbe tekerhetik vele a művet.
Ezután 10 dkg (mondjuk jobb lett volna 15 dekából, de most csak ennyi volt) piros marcipánból rózsákat és szalagot készítettem, 10 dkg zöld marcipánmasszából pedig leveleket és virágszárakat.

A rózsákhoz a kinyújtott marcipánból kivágtam 1,5-2 cm széles, 5-10 cm hosszú (a hosszúságtól függően lesz kicsi, vagy nagy a rózsafej) darabot, majd egyszerűen feltekertem és a felső széleket kicsit kihajlítottam, majd az aljáról lecsíptem a felesleget.
Aki ennél profibb növényt akar, a Youtube-on rengeteg videó van.

A leveleket késsel vágtam ki, és nyomta bele az erezetet.

A szalag most egyszerű, masni nélküli. Keresztbe fektettem egy darab piros marcipán csíkot, majd erre tettem a két kisebbet, amelyeket a végükön "V'' alakban bevátam, végü egy marcipángolyót kilapítottam és ezzel tüntettem el a kis-és nagy szallagok találkozását.







Thursday, August 5, 2010

Haszon(l)eső



Iván még alszik.
Tiszta haszon, legalább nyugodtan el tudok mosogatni.
András és Tomi már reggeliztek, most békésen Legoznak a nagyszobában. Ők nem sokat vizet zavarnak, az a lényeg, hogy Iván alszik.

Tiszta haszon, mert be lehet lopódzni hozzá a hálóba és nézni, ahogy békésen szuszog. Óvatosan fölé hajolok, olyan távolságra, hogy még nem érjek hozzá, de már érezzem az illatát és a bőre melegségét. Amikor ébren van már inkább kisgyerek, egyre kevesebb baba-vonást mutat, de így, a hatalmas ágyban most még kisebbnek tűnik, egészen babás, ahogy így alszik.

Tiszta haszon, mert kint a kertben kellemesen friss a levegő, ki tudok menni, anélkül, hogy két mezítlábas talpacska osonna utánnam és követelné, hogy vegyem fel. Mert Iván reggelente, ébredés után igényli a buji félórát, én meg pont reggelente, ébredés után szeretem elvégezni a nemszeretem feladatokat. De most megtehetem, hiszen Iván alszik.

Tiszta haszon, mert mikorra felébred, én már sokmindennel végeztem, nem kattog az agyam azon, hogy mit is kéne csinálnom, mert már minden ráér, hiszen Iván felkelt, pislogó szemmel, de mosolygós arccal jön ki a konyhába. Odasétál hozzám, én felveszem. Puha, ágymeleg, baba-illatú, jól esik puszilgatni.
Rámnevet, visszapuszil.

Ő azért boldog, mert szépen kezdődik a napja, én meg azért, mert szépen folytatódik.
Tiszta haszon!

Wednesday, August 4, 2010

Vigyázat! A (jó) példa ragadós!



- Anya, ez az a ragadós könyv? -fexszem az ágyban, és olvasok, amikor nagyfiam nekem szegezi a kérdést.
-Hö? -forgatom a könyvet, aztán arra gondolok, biztos szórakozik velem a kiscsávó.
-Ami nem tudsz letenni!- agyamban világosság gyúl. Pár napja a Zuram jegyezte meg tréfásan, hogy biztos a kezemhez ragadt, mert állandóan azt olvastam.

Én már csak ilyen vagyok, ha jó könyv kerül a kezembe, nem szívesen teszem le, amíg el nem olvastam. Igaz, lánykoromban egyetlen éjszaka alatt végeztem egy regénnyel, ma meg, egyéb teendőim miatt azért beletellik pár napba a dolog.

- Tomi ez az a ragadós könyv?- fexem az ágyon, amikor a nagyfiam nekem szegezi a Rozi az égben c mesekönyvet. Aznap már harmadszor.
De meg nem értett anya maradok, a gyerekem nem vevő a szarkasztikus humoromra
- De most két fejezetet olvasunk, jó?!- félre billentett fejjel mosolyog rám.
Természetesen belegyezek, egyrész, mert annyira aranyos, másrészt meg azért, mert tudom,
ő már csak ilyen, ha jó könyv kerül a kezébe, nem szívesen teszi le, amíg fel nem olvastam...

Monday, August 2, 2010

Egy kis kiváncsi kacsa



Közlekedek.
Győrből akarok felhajtani az autópályára.
Amúgy sem vagyok az a típus, aki szerint a sebességjelző táblákat azért teszik ki az út mellé, hogy jelezzék, akár ennyivel is lehetne menni, de most még a megengedett 40-nél is lasabban fordulok a bekötőútra, biztos a bokor furcsa mozgása miatt.

Fél másodperc múlva kiderül, jól tettem, mert nem a bokor mozgott, hanem egy szárnyas mozgatta. Valami liba, vagy kacsaféle, nem tudom, nem volt időm megfigyelni, mert azzal voltam elfoglalva, hogy lassítsak, nehogy elüssem.
Őt, meg a nyomában megjelenő kiscsibéket.

Már lépésben haladok, az állatsereg már majdnem az út túloldalán van, simán gyorsíthatnék.
Én mégis úgy döntök, inkább megállok. Alig, hogy a lábamat a fékre teszem, a legutolsó csibe tétován elindul visszafelé, majd megáll az úton.
Valószínűleg nem ütöttem volna el, de azért örülök, hogy ezt már soha nem fogom megtudni....

Szóval áll a kis kiváncsi az úton, farkasszemet néz az autómmal. Nem akar elmenni.
Nem telik bele sok idő, és az út menti bozótosból feltűnik az anyaállat feje.
Mond valamit a kis reniteskedőnek, aki tétován megindul felé.

Én is a gázra lépek, de előtte még lopva hátrapillantok a fiúkra, és arra gondolok, nem egyszerű dolog anyának lenni .