Még akkor is, ha egy kemény, férfias világban kelle helyt állnia.
Mert a klubban jelenleg én vagyok az egyetlen női edző.
Pontosítok. A klubban én vagyok az egyetlen nő.
Én képviselem az egyetemes női nemet.
Elég nagy teher, mit ne mondjak, de azért mindent megteszek, hogy ne hozzak szégyent nőtársaimra.
A múltkor is például, amikor sikeresen letettem a judo-alapedzői vizsgát (ahol a szép lábmunkámért külön megdícsért a vizsgáztató), hazamentem és rögtön rendeltem magamnak egy kék színű judogí-t.
Mert megérdemlem.
Persze van nekem fehér edzőruhám (kettő is), de hát egy (kettő?) kék gi az úgye egyetlen jól felszerelt női ruhatárból sem hiányozhat...
Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive
Wednesday, October 23, 2013
Tuesday, October 15, 2013
Bumm a fejbe
Szóval az úgy volt, hogy amikor kisgyerekként először voltam a vidámparkban, akkor bementem a tükörlabirintusba.
És kóvájogtam egy darabig. Már kezdtem elkeseredni, hogy soha nem jutok ki, amikor az egyik forduló után egy ismerős alakot pillantottam meg.
Sokáig nem volt időm godolkodni, hogy honnan ismerem, mert a következő pillanatban egy hangos csattanással kenődtem fel a tükörre...
Idén nyáron elvittem a fiaimat a vidámparkba, hogy még a zárás előtt nosztalgiázunk egy kicsit.Hullámvasút, szellemvasút, dodgem és a kihagyhatatlan tükörlabirintus.
Tasmás bement és kb két perc múlva már kint is volt. Ezt látva András is felbátorodott és beszaladt az ajtón fordult egyet, majd...
a következő pillanatban egy hangos csattanással kenődött fel a tükörre.
HIába, a történelem ismétli önmagát.
És kóvájogtam egy darabig. Már kezdtem elkeseredni, hogy soha nem jutok ki, amikor az egyik forduló után egy ismerős alakot pillantottam meg.
Sokáig nem volt időm godolkodni, hogy honnan ismerem, mert a következő pillanatban egy hangos csattanással kenődtem fel a tükörre...
Idén nyáron elvittem a fiaimat a vidámparkba, hogy még a zárás előtt nosztalgiázunk egy kicsit.Hullámvasút, szellemvasút, dodgem és a kihagyhatatlan tükörlabirintus.
Tasmás bement és kb két perc múlva már kint is volt. Ezt látva András is felbátorodott és beszaladt az ajtón fordult egyet, majd...
a következő pillanatban egy hangos csattanással kenődött fel a tükörre.
HIába, a történelem ismétli önmagát.
Friday, October 4, 2013
Miért?
Miért?
Vetődött fel bennem a kérdés, amikor a teremben léptem és megláttam a nálam 10-15 ével fiatalabb lányokat és a nálam 10-15 évvel idősebb férfiakat.
Miért?
Miért én vagyok az egyetlen harmincas éveiben járó, három gyerekes anyuka a judoedző tanfolyamon?
Aztán rájöttem.
No nem rögtön aznap hanem egy héttel utána.
Ha az ember egész héten hatkor kell és este 7-ig háztartást vezet és gyereket nevel és az egyesület adminisztrációs ügyeit intézi, majd egy horda 5 éves gyereknek (rettenetes), ezután egy csapat 7-8 évesnek (emészthető) tart edzést, végül saját maga is az edző keze alá fekszik (a Zuramat nem zavarja a dolog, legaláb is amíg ő az edző, biztos nem), akkor nem biztos, hogy úgy akarja kipihenni a hétköznap fáradalmait, hogy levezet pár száz km-et, majd először edzéselmélettel később órákon keresztül edzés gyakorlattal, két napon keresztül szórakoztatja magát.
Igaz ízlések és pofonok különbözőek, tehát egy ember életébe még talán még ez is beleférne, ha vasárnap este hazajövet nem három beteg gyerek várná, akik hétfőre virradóra, egymást kb fél órás taktusokban váltva, hánynak majd ki minden lehetséges és lehetetlen dolgot.
Még jó, hogy a gyerkek gyorsan meggyógyulnank, ha másért nem, akkor csak azért, hogy legalább ők iskolába legyenek, amikor anyuci is lebetegszik.
Szigorúan egy napra, hiszen, másnap már újra edzést kell tartani a vad hordáknak.
Persze az élet így is megy tovább, már csak két hétvége és meglesz a dolog (már ha sikerül az elméletet szépen bebifláznom és a dobások metodikai felépítését megmutatnom).
Majd akkor pihenek egy kicsit.
És kétszer átgondolom, hogy kell-e nekem egy újabb képzés....
Vetődött fel bennem a kérdés, amikor a teremben léptem és megláttam a nálam 10-15 ével fiatalabb lányokat és a nálam 10-15 évvel idősebb férfiakat.
Miért?
Miért én vagyok az egyetlen harmincas éveiben járó, három gyerekes anyuka a judoedző tanfolyamon?
Aztán rájöttem.
No nem rögtön aznap hanem egy héttel utána.
Ha az ember egész héten hatkor kell és este 7-ig háztartást vezet és gyereket nevel és az egyesület adminisztrációs ügyeit intézi, majd egy horda 5 éves gyereknek (rettenetes), ezután egy csapat 7-8 évesnek (emészthető) tart edzést, végül saját maga is az edző keze alá fekszik (a Zuramat nem zavarja a dolog, legaláb is amíg ő az edző, biztos nem), akkor nem biztos, hogy úgy akarja kipihenni a hétköznap fáradalmait, hogy levezet pár száz km-et, majd először edzéselmélettel később órákon keresztül edzés gyakorlattal, két napon keresztül szórakoztatja magát.
Igaz ízlések és pofonok különbözőek, tehát egy ember életébe még talán még ez is beleférne, ha vasárnap este hazajövet nem három beteg gyerek várná, akik hétfőre virradóra, egymást kb fél órás taktusokban váltva, hánynak majd ki minden lehetséges és lehetetlen dolgot.
Még jó, hogy a gyerkek gyorsan meggyógyulnank, ha másért nem, akkor csak azért, hogy legalább ők iskolába legyenek, amikor anyuci is lebetegszik.
Szigorúan egy napra, hiszen, másnap már újra edzést kell tartani a vad hordáknak.
Persze az élet így is megy tovább, már csak két hétvége és meglesz a dolog (már ha sikerül az elméletet szépen bebifláznom és a dobások metodikai felépítését megmutatnom).
Majd akkor pihenek egy kicsit.
És kétszer átgondolom, hogy kell-e nekem egy újabb képzés....
Subscribe to:
Posts (Atom)