Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Tuesday, September 28, 2010

Férfias tévesztések/ Männliche Irrwege


A Zuram és a fiaim leggyakoribb tévedései:

1. összetévesztik a nappalit a szennyestartóval.
Pedig a nappali sokkal nagyobb.

2. összetévesztik a cipőspolcot a ruhafogassal.
Igaz cipőt még soha nem tettek a kabát helyére, de fordítva rendszeresen megteszik.

3. összetévesztik az étkezőt a cipőspolccal.
ahol a kabátok miatt már úgy sincs hely.

4. összetévesztik az autót az étekezőasztallal.
Szerencsére csak a szájból a gyomorba megy az étel és nem onnan visszafelé.

5. összetévesztenek engem egy takarítógéppel.
Pedig nem is zümmögök portörlés közben!

----------------------------------

Die häufigsten Fehler von MM und meiner Söhne:

1 Sie verwechseln den Wohnzimmer mit dem Wäschekorb.
Obwohl das letztere viel kleiner ist.

2. Sie verwechseln den Schuhschrank mit dem Kleiderhaken.
Obwohl ich noch nicht einen Schuh auf einem Haken gefunden habe, nur umgekehrt.

3. Sie verwechseln das Esszimmer mit dem Schuhschrank.
Na ja, wenn auf dem Schuschrank wegen der Jacken, sowieso kein Platz ist...

4. Sie verwechseln das Auto mit dem Tisch.
Zum Glück geht das Essen nur vom Mund bis in den Magen, und kommt nicht zurück.

5. Sie verwechseln mich mit einer Putzmaschine.
Obwohl ich während des Staubwischens gar nicht brumme!

Monday, September 27, 2010

Κασσάνδρα/ Κασσάνδρα



Kassandra, egy világszép trójai királylány volt, akit Apolló jósképességggek ajándékozta meg, de a hölgy visszautasította az isten közeledését. Mivel az isten nem vehette vissza az ajándékot, ezért egy extrával egészítette ki a csomagot,elintézte, hogy senki se higgyen a jóslatainak.

Hát igen, András fiam bizonyáras nem rendelkezik látnoki képességekkel, mégis előszeretettel jósolgat.
És még Apollónak sem kellett megátkoznia ahhoz, hogy én ne higgyek neki.

Szombat esti jóslata a következőképpen hangzott:
-Ha az oviban tornaóra lesz, akkor megint körbe-körbe fogunk futni és én el fogok esni. Akkor valaki át fog rajtam menni és akkor kimegy belőlem az energia.

Így, szó szerint.
De én nem hiszek neki.

-----------------------------------


KKassandra war eine sehr schöne trojanische Prinzessin. Apollo verliebte sich in sie, und schenkte ihr die Gabe der Vorhersehung. Die Dame verschmähte ihn jedoch.
Weil ein Gott sein Geschenk nicht zurücknehmen kann, fügte er eine Kleinigkeit hinzu: niemand wird ihren Vorhersagen glauben.

Nun ja, mein Sohn András hat bestimmt keine visionären Fähigkeiten, und trotzdem macht er gerne Vorhersagen.
Und Apollo musste ihn nicht extra verfluchen, um ihm nicht zu galuben.
Seine neue Vorhersage (am Samstag Abend) ist, wie folgt:
-Wenn wir wieder im Kindergarten turnen, werden wir hin-und her laufen. Und dann werde ich auf den Boden fallen, und jemand kommt und wird durch mich hindurchgehen, und deshalb wird die Energie aus mir rausfliegen.

Es war buchstäblich so.
Aber ich glaube ihm doch nicht.

Friday, September 24, 2010

Én és a lakás/Ich und die Wohnung



Komolyan eldöntöttem.
Már három hete.
Egészen pontosan ez már a harmadik péntek, hogy komolyan elhatározom, alaposan kitakarítom a lakást.
És aztán nem.

Hétközben nem is próbálkozom. Mire átrágom magamat az az napi ruha- és edény adagon, afdigra indulni kell a fiúkért az oktatási intézményekbe, aki pedig már valahi is próbált 3 kisgyerek mellett takarítani az tudhatja, a lehetetlenre vállakozik.
Mert vagy a konyha van rendben, vagy a nappali. Vagy egyik sem.
Vagy a gyerekszobában szedegetem a legót, vagy az előszobában a behordott leveleket.

Ahogy közeledik a péntek, úgy nő benne is az elhatározás: a hétvégén nagytakarítást csinálok!
És aztán nem.

A hétvége egyszerűen túl rövid. Mire átrágom magamat az az napi ruha- és edény adagon, addigra indulnom kell a fiúkkal, mert a Zuram megint szervezett valami jó programot, akinek pedig valaha is volt 3 kisgyereke (meg egy férje), az tudhatja, ekkora családnak mindig akad valalmi csinálnivalója.

Ahogy közeledik a vasárnap este, úgy nő bennem a kétségbeesés: a hétvégén már megint alig csináltam valamit....

--------------------

Ich hab’s ernsthaft beschlossen.
Seit drei Wochen.
Na ja, genauer gesagt, es ist der dritte Freitag, dass ich mich entschied die Wohnung wirklich gründlich zu putzen.
Und dann nicht.

Unter den Woche lohnt ein Versuch nicht. Kaum bohre ich mich durch die tägliche Dosis von Kleidung und schmutzigem Geschirr, schon ist es Zeit die Jungs von verschiedenen Bildungeinrichtungen abzuholen. Und wer schon jemals versucht hat die Wohnung in Anwesenheit von drei Kleinkindern zu putzen, weiß, dass das fast unmöglich ist.
Entweder ist die Küche in Ordnung oder das Wohzimmer. Oder keines von beiden.
Entweder sammle ich die Legostücke im Kinderzimmer oder die hereingetragenen Blätter im Vorzimmer.

Sowie sich der Freitag nähert, so wird auch mein Wunsch größer: am Wochenende möchte ich die Wohnung gründlich putzen!
Und dann nicht.

Das
Wochenende ist dafür einfach viel zu kurz. Kaum bohre ich mich durch die tägliche Dosis von Kleidung und schmutzigem Geschirr, schon ist es Zeit mit den Jungs irgendwohin zu gehen. Und wer schon jemals 3 kleine Kinder (und einen Mann) hatte, weiß, dass es in solchen Großfamilien immer etwas Interessantes gibt.

Und wie der Sonntagabend sich nähert, so wird auch meine Verzweiflung größer: am Wochenenede schaffte ich wieder fast nichts...

Tuesday, September 21, 2010

Te jó ég! / Ach du meine Güte!


Anya vagyok.
A gyerekeim - megjegzem teljes joggal- tőlem várják el, hogy egy-egy nehezebb helyzetben segítsek nekik.
Persze néha nem szabad segíteni, néha hagyni kell, egyedül nézzenek szembe a nehézséggel.
Főleg, ha a gyermekünk kényelmesebb, vagy visszahúzódó típus.

Mint például András. Ő legszívesebben az össue konfliktushelyzetét átadná nekem, boldoguljak velük én.
Én persze résen vagyok, nem hagyom magamat.
Ma este sem tudott behúzni a csőbe.
Épp ültem az asztalnál, amikor ő sírva jött oda hozzám.
-Jaj anya- zokogta- APA MA ESTE IS MESÉLNI AKAR NEKEM!
Gondolom azt várta tőlem, hogy bemenjek a szobába és beszéljek a Zurammal, hogy ugyan már, hagyja az a gyereket élni, de én nem avatkoztam be, hagytam, hogy egymás között oldják meg a dolgot.
----------------------
Ich bin eine Mutter.
Meine Kinder - mit vollem Recht - erwarten von mir, dass ich ihnen in schwierigen Situationen helfe.
Natürlich darf man manchmal nicht helfen, und soll die Kinder lassen, dass sie alleine die Schwierigkeiten meistern.

Besonders, wenn das Kind ein bequemer Typ.
Genau wie András.
Er würde mir am liebsten alle Konfliktsituationen übergeben, aber dass lass ich nicht mit mir machen.

Auch heute Abend konnte er mich da nicht reinziehen.
Ich saß gerade am Tisch, als er weinend zu mir kam.
Oh Mutter,- schluchzte er - PAPA WILL MIR AUCH HEUTE ABEND EINE GUTE NACHT GESCHICHTE VORLESEN!
Ich glaube, er erwartete von mir, dass ich ins Zimmer gehe und mit MM bespreche, so würde das nicht gehen, er solle doch das Kind in Ruhe lassen.
Aber ich habe mich da nicht eingemischt, sie sollen doch das Problem alleine lösen.

Saturday, September 18, 2010

A vadászat/ Die Jagd



Vidéken élni nagyon szép. Madarak, fák, csicsergés.
A természet testközelből!
Néha talán túl közelről is....

Amióta nagy kertünk, és kis házunk van, azóta már igen sokféle rovarféle megfordult nálunk; pókok, darazsak és egyéb szárnyas jószágok, akikkel hol barátságban, hol haragban váltunk el.
Legfrisebb inszektológiai élményem most egy szöcskéhez kötődik.

Emlékszem, szép őszi este volt, az eső halkan verte a tetőt, én pedig éppen aludni készültem, amikor felhangzott egy szöcske jellegzetes hangja.
-Te, ez honnan szól? - szegezte nekem a kérdést a Zuram.
- Hát kintről!- vágtam rá félálomba. Aztán elkezdtem gondolkoni, vagy egy nagyon kitartó rivar koncertezik a kertben, vagy egy nagyon kényelmes a házban.
Nos egy kényelmes példányról volt szó....
Mivel sem én, sem a Zuram nem akartunk felkelni, ő azt mondta, hogy egy monoton hsangra jobban lehet aludni, én meg elhittem neki.
17 másodpercig. Akkorra már annyiras idegesített a vekkerórára hasonlító hang, hogy inkáb elindítottam a vadászatot.
Félórán keresztül szórakoztattuk egymást a kis piszokkal, de végül meglett.
A ruhászszekrénybe volt.

------------------------------------

Auf dem Land leben... oh, wie schön ist das!
Die Bäume wachsen, die Vögel zwitschern...
Man kann die Natur hautnah erleben.
Manchmal sogar sehr nah ....

Seitdem wir einen grossen Garten und kleines Haus haben, haben wir schon sehr viele verschiedene Insekten getroffen; Spinnen, Wespen, und andere geflügelte Geschöpfe, mit denen wir uns manchmal freundlich, manchmal feindlich trennten.

In dem Mittelpunkt meiner neuesten insektologischen Erfahrung steht eine Heuschrecke
Ich kann mich noch gut erinnern, es war ein schöner Herbstabend.
Der Regen klopfte sanft auf dem Dach, und ich war bereit zum Schlafen, als wir den charakteristischen Klang einer Heuschrecke hörten.
-Hey, woher kommt das? - Stellte MM die Frage
- Na ja, von außen natürlich!- Antwortete ich im Halbschlaf.
Dann begann ich nachzudenken; entweder sie ist eine sehr mutige Heuschreke, die im unserem Garten trotz dem Regen ein Konzert gibt, oder eine sehr komfortable, die im Haus spielt.
Nun .... es war ein bequemes Insekt.
Da weder ich noch MM aufstehen wollte , er sagte, dass man bei einem monotonen Klang besser schlafen kann, und ich glaubte ihm.

Ganze 17 Sekunden lang.... Und dann war ich schon so nervös von diesem Klang, der einem Wecker ähnelte, dass ich die Jagd eröffnete.
Mit dem kleinen Nervensäger unterhalteten wir uns eine halbe Stunde lang, aber endlich fangte ich ihn.
Er war in meinem Schrank.

Wednesday, September 15, 2010

Egy csepp, két csepp, keCSEP/ Ich sehe Rot....



Minden általam ismert gyerek imádja. Az én fiaim is.
Nálam valahol a palacsinta és a strand között van, de most nem rólam va szó.

Hanem a fiúkról, akik imádják a ketchup.
Mindegyik a maga vérmérséklete szerint.
Tomi a maga válogatós módján a ketchupot ízfokozónak használja, és ha véletlenül nincs itthon, még a sültkrumplit is csak fenntartásokkal hajlandó elfogyasztani.
Nemúgy, mint Iván. Neki mindegy, hogy van ketchup, vagy nincs. Ha a nagyok ketchupot esznek ő is kér, hsa nem, akkor ő is nagy fűjjulások köpette tolj el a tányért.
András viszont nem törődik mások véleményével, és evési szokásaival ő igazi ketchup-rajongó, olyan, mint Schneider Mátyás (Kabos Gyula a Hippolit a lakájból); még a ketcupot is ketchuppal enné...
Kedvenc ételei közé tartozik a ketchup sültkrumplival és a vajas-ketchupos zsemle.

Ez utóbbi étel valószínűlrg magas kulináris élvezetet jelent, ám biztos vagyok benne, hogy koránt sem akkorát, mind középső fiam másik nagy kedvenc, a lekváros, sonkás szendvics.
-------------------------------------

...fast jeden Tag.
Warum? Wegen meiner Kinder natürlich!
Weil sie so oft Ketchup essen.
Sie lieben Ketchup, jeder nach seinem Geschmack.

Tomi ist eher wählerisch. Er verwendet den Ketchup als Geschmacksverstärker, für ihn gilt das Motto: "ohne Dip (in diesem Fall Ketchup), ohne mich!"
Er isst sogar seine Pommes ohne Ketchup nicht gerne.
Beim Iván ist alles anders. Für ihn ist es egal, ob es Ketchup gibt, oder nicht. Er folgt immer seinem Bruder, wenn sie Ketchup essen, auch er will welchen, wenn nicht, dann schiebt auch er seinen Teller weg.

Im Gegensatz zu Iván ist Andsrás ganz souverän. Ihn interessiert es nicht, was andere machen. Er ist ein großer Fan von Ketchup, am liebsten würde er Ketchup mit Ketchup essen.
Seine Lieblingspeisen sind Ketchup mit Pommes und Semmeln mit Butter und Ketchup.

Letzteres ist mit hoher Wahrscheinlichkeit ein kulinarischer Genuss, aber ich bin sicher, dass es nicht so gut schmeckt, wie der andere Liebling meines zweiten Sohnes: Brot mit Schinken und Marmelade.

Sunday, September 12, 2010

Mindennapi elmélkedéseim/Alltägliche Gedanken



Komolyan, idegbeteg leszek, ha ez így megy tovább.

Igazából nem értem mi van...
Először Ajsát vittük óvodába, aztán Orrót valahova máshová.
Aztán Orrót vittük valahová máshová, és Ajsát óvodába.
Aztán megint. Aztán mégegyszer.....
Aztán már kezdtem megszokni a dolgot, amikor belépett a képbe apa.

És ő először Orrót vitte valahová máshová, aztán hazajött, és megint erlindultunk.
Apa, Anya, Ajsa, meg Én.
De csak a biciklitárolóig jutottunk, mert ott Apa, és Ajsas biciklire pattant, Engem meg anya betuszkolt az autóba.
Hét én ordítottam, hogy anya nem idegeljé' már, mert én is biciklizni akarok, nem autózni, de biztos nem volt elég szabatos a fogalmazásom, mert anya ahelyett, hogy kivett volna, ő is beszállt az autóba, majd hátrafordult és rám szólt, hogy, idézem,
- Kisfiam, ne idegeljé' már! - majd elindultunk.
Valahová....
Mint később kiderült a dokinénihez, akitől kaptam egy szurit, meg egy csokit. Az utóbbi jobban tetszett...

Aztán hazajöttünk. Apa már itthon volt. Ajsa nem.
Tök jól elvoltunk így hármasban, és felőlem még nyomhattuk volna így egy darabig, de egyszercsak apa, és anya úgy döntött, megint elindulunk.
Na már kezdett felszökni a vényomásom, hogy most mi lesz, de kellemes meglepetést ért, mert anya biciklire ültetett.
Elhoztuk Ajsát az oviból, apa meg Orrót a valahonnan máshonnan.

Azóta nyugi van itthon.
De szerintem ez csak amolyan vihart előtti csend...

------------------------------------------

Ich werde ernsthaft neurotisch, wenn alles so weitergeht.
Ich weiss nicht was los ist.

Zuerst brachten wir András in den Kindergarten und dann Tamás in die Schule.
Am nächsten Tag war alles umgekehrt: zuerst Tomi in die Schule und dann András in den Kindergarten.
Mittwoch und Donnerstag waren ziemlich ruhige Tagen, aber dann...
...dann kam der Papa und alles ging durcheinander.

Er brachte Tamás ganz allein in die Schule, dann kam er nach Hause.
Und dann ging er mit dem András in den Kindergarten. Mit Fahrrad.
Auch ich wollte mit, aber meine Mutter hatte eine andere Meinung, sie packte mich ins Auto.
-Mutter, mach mich nicht nervös!- schreite ich, aber war ich vielleicht nicht klar genug, weil auch sie in den Wagen stieg, anstatt mich da rauszuholen.
-Mein Sohn mach mich nicht nervös! - fügte sie noch dazu, und startete den Motor.
Zehn Minuten später waren wir schon bei der Kinderärztin. Von der bekam ich eine Impfung und ein Stück Schokolade. Das Leztere gefiel mir besser.
Dann kamen wir nach Hause, und weil mein Papa schon da war, spielten wir zu dritt.

Das war echt gut, aber alles hat ein Ende, nach einige Stunden sezte sich mein Papa wieder auf das Fahrrad.
Na super- dachte ich, -wieder muss ich zur Ärztin!
Und doch nicht, ich blieb zuhause und er holte meine Brüder.

Seitdem ist es schön ruhig, aber ich fürchte, es ist nur die Ruhe vor dem Sturm...

Friday, September 10, 2010

A (teg)nap képe/Ein bild von gestern




Oké, ne mérjünk felnőtt mércével.
Hiszen, aminekünk 5 perc, az a gyereknek végtelenü hosszú idő, a 200 méteres táv meg már komoly túra.

De azért 500 centimétert (!) minden egészséges gyerek gond nélkül képes megtenni.
Minden gyerek, kivéve Andrást.
Ő ugyanis egyik este elindult a szobánkba, majd, mintegy 100-150 centi megtétele után annyira elfáradt, hogy lefeküdt az öcse mellé az ágyba.
Itt mintegy röpke másfél-2 óra alatt sikerült kipihennie az út fáradalmait, és ezután képes volt gond nélkül megtennnie a mi ágyunkig hátra lévő, uszkve 350-400 centimétert.

Jól nyomja a kissrác!

-------------------------------------

Okay, wir dürfen nicht alles von unserer Perspektive bewerten.
Was für uns nur 5 minuten dauert, ist für ein Kind eine Ewigkeit, und 200 Meter ist eine große Reise.

Aber 500 Zentimeter kann jedes gesundes Kind gehen.
Jedes, außer András.
An einem Abend wollte er in unser Zimmer gehen, aber nachdem er zirka 100-150 zenti ging, wurde er so müde, dass er sich im Bett seines Brudes legte.
Dort schlief er ungefähr 1,5-2 Studen, um sich auszuruhen, dann konnte er die restlichen 350-400 zenti ohne große Probleme zurücklegen.

Was soll ich noch dazu sagen?

Wednesday, September 8, 2010

Táviratban



Szóval a gyerekek elég okén nyomulnak.
És én is képes vagyok 6 körül kikelni az ágyból, és még teát is főzök.
A két nagy beszélget, Iván ordít....

Tomi müzlit eszik joghurttal András savanyú uborkát (nem, én sem értem, de legalább nem keverik).
Iván nem eszik semmit, Iván ordít....

Iván az egyetlen, akinek semmi dolga, csak statisztál.
A maga módján, vagyis ordít...

Gyerekek kocsiba be, táska, tízórai megvan.
Örülnek, András nagyon szeret óvodába járni, Tomi meg nagyon kiváncsi az iskolára.
Iván ordít....

Tomit leadom az iskolában, András becsekkol az oviba.
Mindkettő időben!
Iván ordít...

Fél tizenkettő, elhozom Tomit az iskolából.
Hát tudod, nem könnyű anyának lenni!- jegyzi meg a hátsó ülésről.
Hát ő már csak tudja....
De most kivételesen igaza van.
Tényleg nem könnyű, akkor sem, ha Iván éppen nem ordít....

Monday, September 6, 2010

Iskolás-előkészítő



1990-et írtunk.
Mögöttünk volt a rendszerváltás, az első szabad választás és a Antall kormány megalakulása.
És mindez engem nem érdekelt.
Egyrész túlságosan is fiatal voltam ahhoz, hogy ilyenekkel foglalkozzak, másrészt teljesen lekötötte a figyelmemet az, amit a rádióban hallottam.
T.i., hogy német nyelvterületen az iskolások első tanítási napjukon egy papírból készült tölcsért kapnak, amit mindef féle földi jóval töltenek meg a szülők.
Hát nem igaz!- fakadtam ki akkoriban. Nekünn ilyen nem jár.
Iskolaköppeny, menza, napközi az bezzeg.....
No mindegy, azok az idők elmúltak, én megbékéltem a Sorssal, és úgy néz ki, hogy Sors is velem.

Ha nem költözünk el Magyarországról, akkor valószínűleg el is felejtem az egészet, és vígan élem a magyar anyukák mindennapi életét.
Dehát elköltöztünk, és én most az osztrák anyukák mindennapi életét élem, amibe bizony beletartozik az elsősöknek adott iskolatöltcsér.
Idén először testközelből, hiszen legnagyobb csemetém elkezdte az iskolát.

Az, hogy veszek egyet, szóba se jöhetett. Én valami igazán személyeset akartam a fiamnak, ezért magam készítettem el.
Jóóó nagyoot. És jóóó feltűűűnőt.
Vágtam, és ragasztgattam, a legapróbb részletekig kidolgoztam rajta mindent.
Amikor kész lett, kiraktam az asztalra, hogy gyönyörködjek benne....

És mielőtt bárki megjegyezné, igen, tudom, hogy nem jó, ha a szülő a gyerekével akarja bepótolni azokat a dologkat, amik az ő életéből kimaradtak,
de kit érdekel?

Saturday, September 4, 2010

Nem akarok iskolába menni!



Remélem a szeptembert megtartják mert augusztus második fele, gondolom érdeklődés hiányában, elmaradt, és helyette októbert játszott az időjárás.
Nem díjaznám, ha ilyen pocsék időjárásban kéne kezdeni Tominak az iskolát.
Pontosabban nekem a gyerek iskolába cipelését.
Mert amúgy is trugyi as kedvem, ha arra gondolok, hogy ezentúl minden reggel vihetem autóval a gyereket az iskolába, nem kell még erre az időjárással is ráerősíteni....

Az az igazság, hogy nem akarok iskolába menni,
mert még nem igazán sikerült vizualizálnom magamban, hogy fogok minden reggel három gyereket időre megreggeleiztetni, felöltözésre bírni, és autóba tuszkolni.
Nem mintha nem kelnénk fel így is legkésőbb 3/4 hétkor minden reggel (vasár- és ünnepnapok inkluzíve), dehát azért mégis más fél óráig kómás fejjel a kanapén elmélkedni a világ dolgairól, mint fél óráig kómás fejjel készteni a gyerekeket az útra.
Mert az ovi, az ovi az más volt, ott nem kellett pontosnak lenni. Sem autóvl menni. Szép kényelmesen, biciklisen érkezhettünk minden reggel 8 KÖRÜL, és nem 8-ra.

Persze meg fogom oldani és mindenki örülni fog, de azért izgulok a hétfő miatt.
Tomi iskolába megy.
Az anyósom meg látogatóba jön.
Kiváncsi vagyok milyen idő lesz.....

Friday, September 3, 2010

Palacsintás királynő



Aki régóta olvas (vagy már gyerekkorom óta ismer), az tudja, hogy furcsa kislány voltam.
Aki nem régóta olvas, az meg sejtheti.

Szóval furcsa voltam, nem szerettem a strandot, nem bírtam a krumplipürét és ki nem állhattam a palacsintát.
Azóta sem sokat változtam, ma sem kedvelem egyiket sem, ám mivel gyerekeim vannak, nagy üzembe csinálom mindegyiket.

Főleg a palcsintasütést. Hetete legalább egyszer ez a kaja, mert a Zuram is imádja.
Már szépen kitanultam mindent, menniyt tojás, liszt, ilyenek.
Persze megérteni továbbra sem fogom, hogy mit eszik rajt az egész család.
Vékony, enyhén olajos, meg nagyon tojásos....
Én ebből a műfajból továbbra is csak a palacsintás nutellát vagyok hajlandó elfogyasztani.

És nemcsak az íze miatt nem szeretem a palacsintát, hanem azért sem mert elég melós kaja, és maximum túl keveset lehet belőle sütni, eleget tuti nem.
Mert mindegy mekkora vájlingban keverem ki a cuccot, estére elfogy.
Vagy másnap reggelre,
de elfogy!

Wednesday, September 1, 2010

Kispál és az Anya



Nosztalgiáztam. A Kispál és a borz kamaszkorom kedvenc zenekara volt.
A Szigeten tartották a búcsúkoncertjüket.
Hát nem voltam ott, de úgy rákívánkoztam egy-két számukre, ezért előkerestem néhány CDjüket és betettem a lejátszóba.

Hát megvolt az "ereszd-el-a-hajam" fíling.
Igaz kicsit másként, mint anno.
Most Ivánnal pöröltem állandóan, hogy engedje már el.
Persze nem ez volt az egyetlen különbség, hiszen a konyhám is egészen más hátteret szolgáltatot a daloknak, mint anno a Bahnhof nevű kultintézmény.

Nem baj, azért énekeltem.
Egészen addig amíg Tomi ki nem jött, és egy laza mozdulattal ki nem húzta a konektorból a magnót.
Valami fontosat akart mondani....
Én meg valami fontosat akartam volna nosztalgiázni, de sebaj a gyerek az első.
Meg a második is, mert Tomi még referált, amikor Ivánra jött rá a pisilhetnék.
Menetközben Tomi visszakapcsolta a lejátszót, ment tovább a buli a konyhában.

Persze nélkülem, mert a folyóügyek elintézése után megakadt a tekintetem az előző este óta a fürdőben punnyadó mosott ruhán.
Hát nekiálltam teregetni.
Aztán vissszamentem a konyhába. Épp jó időben ahhoz, hogy elkapjam a CD utolsó számának néhány végtaktusát

Nem sokat hallgattam végig a zenéből, de azért nosztalgiázatam.
Jó volt.