Iván imádja.
Csak áll a sinek mellett és nézi közeledő járművet.
Ha nem a járdapermen, hanem biztonságos távolban teszi ezt, akkor ezek a kikapcsolódás pillanatai számomra is. Csemetém nyugodtan ül az ölemben.
"Csúcsú!"-kiabálja stílusosan, én pedig alfázva elmélkedem az élet nagy kérdéseiről.
Aztán felszálunk. A vonat elindul. Iván továbbra is örömködik, ám lassan magunk mögött hagyjuk a pályaudvart, és a vasgépeket lassan fák váltják fel.
No ez már nem olyan érdekes, fa itthon is van elég, fiam más tennivalók után nézne.
Mondjuk az elejétől a végéig végigfutná a kocsit.
Persze nem lehet, ezer ember, állandó fékezések. Szóval az ölembe veszem. Feszíti magát, rugkapák.
"Ne, ne"- kiabálja stílusosan, én pedig felszökött vérnyomással elmélkedem arról, hogy talán nyugodtabb lennék, ha vonatkaland előtt kicsit befüvezek.
No comments:
Post a Comment