Nem? De igen!

A kis söprűvel terelgetem a szemetet a lapátba, amikor András megáll fölöttem.
Már önmagában ez is egy érdekes esemény, hiszen, még a szellemi fölémagasodástól eltekintve fizikailag is nagy a különbség; én már évek óta 175 cm vagyok , a fiam alig pár hónapja haladta meg a 100-at.

Szóval megáll fölöttem, és titokzatos tekintettel rámnéz.
Most már kiváncsi vagyok, leteszem az eszközöket és neki szegezem a kérdést:
-No, mi van?
Középsőm, tőle szokatlan módon, enyhén folytott hangon megszólala:
-Anya, a lányokból lesznek a nénik, és a fiúkból a bácsik, ugye?
Na megvan! A nagy titok! De azért még nem teljesen biztos új felfedezése helyességében, ezért tőlem várja a megerősítést.
Persze megkapja.
Örömében elmosolyodik, hát sejtette ő!

Új tudásával már magabiztosan kapcsolódik bátyjához, amikor az a játékemberkéi között osztja el a szerepeket.
-Ők a fiúk, mert ők harcolnak,- rakja ki a rövidhajúakat, majd a hosszúhajúakért nyúl:
ők meg a lányok, mert ők főznek!
-Igen, -helyesel az öccse, - meg ők fizetik be a csekkeket!

HIába ez már mégiscsak a XXI. század.