Színház az egész világ,

és színész benne minden nő és férfi,
hogy a gyerekekről ne is szóljunk!

Vígjáték három felvonásban.

SZEREPLŐK

Anya- Én
Apa- A Zuram
Gyerek 1.-Tomi
Gyerek 2.-András
Gyerek 3.- Iván

Első felvonás

Anya térdel a tatamin, éppen Gyerek 3.-at törli szárazra. Gyerek 1., és Gyerek 2., mint barokk kis puttók, félmeztelenül rohangálnak

Apa: tessék felöltözni, mert ha nem öltöztök fel, megfáztok, és holnap nem óvodába, hanem a doktornénihez mentek!
Gyerek 2.: És megint kapunk tőle cukrot?
Gyerek 1.: Úgyse szeretek oviba járni!
Anya: Oké, aki nem öltözik fel, nem kap vacsit!

A gyerekek felöltöznek, majd elkezdik szolidan ütögetni egymást, végül átmennek az étkezőbe.

Második felvonás

A család az asztalnál ül. Mindenki eszik. Az asztalról kések, kanalak esnek le, nem mindig saját akaratukból...

Gyerek 3: Lerö, lerö, lá-lá-lá!
Gyerek 1. és Gyerek 2. szinkronba beszélnek, a szöveg ezért érthetetlen.
Anya figyelő-bólogató üzemmódban ismételgeti: Igen-Igen, persze.....
Apa csendben eszik, pedig nem is magyar ember (aki, mint tudjuk, evés közben nem beszél)

Az evés befejeztével a család visszavonul a nappaliba.

Harmadik felvonás

Apa épp befejezte a mesét, a gyerekek lefekvéshez készülődnek.

Gyerek 1.: Anya, mikor kapok kutyát?
Anya: Majd, ha Iván iskolás lesz, most még túl kicsi.
Gyerek 1: Anya, dehát nekem kell a kutya, nem neki!

Anya mosolyogva a gyerekszoba felé tereli csemetéjét.

Vége a színdarabnak.
Függöny. Taps.

Utazási variációk több gyerekre

Variációk vízre

Nem viszel.- Kelleni fog.
Viszel.- A kutya nem fog kérni.
Egy üveggel viszel.- A legkisebb beledobja a csokiját, amitől az egész gusztustalanul zavaros lesz, mindenki szomjazik, de senki nem iszik belőle (kivéve a legkisebb- fúúúúúj!).
Két üveggel viszel.-Hárommal kellett volna.
Hárommal viszel.- Néggyel kellett volna.
Néggyel viszel.- A gyerekek kettő tartalmát kiöntik a földre, automatikusan fellép a "Két üveggel viszel" esete.

Variációk játékra

Nem viszel.- Elment a józan eszed.
Viszel.- De nem eleget.
Eleget viszel.- Olyan nincs.
Útközben megálltok egy játékboltnál.- A gyerekek a kocsiban jönnek rá, hogy mégis mást akartak választani.

Variációk WCre

A gyerek még pelenkás.- Te meg Drágám kibírod az út végéig!
A gyerek már nem pelenkás, és pisilnie kell.- Sose hittem volna, hogy ilyen gyorsan tudok vezetni!
Egyszerre több gyerek nem pelenkás.- A benzinkútnál csak az egyiknek kell pisilnie, 5 km múlva viszont már a másiknak is.
Anyai tekintélyt bevetve mindegyiket megpisilteted a benzinkútnál.- Valamelyik biztos elsumákolja a dolgot, és 5 km múlva már ordít, hogy nem bírja visszatartani.
Mégis mindenki elmegy WC-re.- 5 km múlva, a benzinkúton vett szendvics miatt, a párodnak hasmenése lesz....

Csupa fül

Friedemann Sulz von Thun hamburgi pszichológus alkotta meg, az ún. 4 fül modellt.
Ennek az a lényege, hogy ugyan zt az információt minden ember 4 féle szinten képes befogadni, és ennek megfelelően reagál rá.
A négy szint az
1. a tárgyilagos szint
2. a felszólítás szintje
3. a beszélő önkifejezésének szintje
4. a (pár)kapcsolati szint

Csak, hogy jobban megértsük, hozok egy egyszerű, életszerű példát.
A négy pasim levetett ruhái szana-széjjel hevernek a nappaliban és én felszólítom őket, vigyék a ruháikat a szennyestartóba.
Ők, az eltérő üzenetfeldolgozási szintjüknek megfelelően különbözőképpen fognak reagálni.

A "koszos ruhának a fürdőben a helye" mondatot
Iván a "tárgyilagos szinten" kezeli; ez egy ruha, az a fürdőszoba, a kettőt össze kell hozni. Mivel a fürdőszoba nem megy a ruhához, és fordítva sem, ő megfogja a darabot és kiviszi. Kész.

Tamás a "felszólítás szinten" dolgozza fel a hallottakat. A koszos ruhának a fürdőben a helye, ez egy állítás, ami pillanatnyilag nem találkozik a valósággal, ezért az ő feladata, hogy helyreállítsa a világrendet, ezért megfogja a ruhát és kiviszi. Kész.

András úgy tekint a mondata, mint az én önkifejezésemnek egy darabjára; azt gondolja, hogy szerintem a koszos ruhának a fürdőben a helye. Szerinte meg nem, tehát füle botját sem mozdítja, hanem megvárja, amíg Iván tárgyilagosan, vagy Tamás felszólítva kiviszi a darabot a fürdőbe. Kész.

A Zuram természetesen a párkapcsolati aspektust hallja ki a mondatomból, és rögtön visszakérdez, hogy ma is fárasztó napom volt-e? Ezután kiviszi a ruhákat a szennyesbe, majd még gyorsan elmosogat, mert biztosan nagyon kimerültem. Kész.

Nekem meg végül is mindegy, ki hogyan értelmezte a mondatomat, a lényeg, hogy rend van a nappaliban!

HH

Néha azt gondolom, hogy az AA (Anoním Alkoholisták) mintájára létre kéne hozni egy HHt is.
Megalakítani az önsegítő csoportokat és létrehozni a családtagok támogatásával foglalkozó szervezeti egységeket is.
Én biztos rendszeresen járnék oda, Ivánnal együtt.
Előttem van a kép, ahogy a drágám bemegy a cspootba, és amikor rákerül a sor feláll, és ezt mondja:
-Iván vagyok, és hisztis, amire a többi kis pelusos szépen megtapsolja.

Én meg addig a többi anyukával cserélnék eszmét az ordítozás mibenlétéről.
mert be kell valljam ezen a területen még nincs sok tapasztalatom.
Tomi soha nem volt az a hisztis típus. Nála néhány gyerekpszichológiai alapfogással elboldogultam.
András vele ellentétben sokat sírt, kifejezetten érzékeny kisbaba volt, és a mai napig is azt. Rá már jobban oda kellett figyelni,
de olyan "igazi" dackorszak nála sem volt.

És akkor jött Iván.
És meglepett. Ő képes 15-20 percet egyhuzamban hisztizni.
Ilyenkor nem használ a következetesség, a figyelemelterelés, a kedves szó, sőt még a kétségbeesetten felkínált csoki sem.
Úgyhogy ilyenkor inkább hagyom, had ordítsa ki magát, és addig is azon gondolkozom, hogy előbb-utóbb megalakítom neki a Hatalmas Hisztizők klubját.

Korán érő gyümölcs

-A gyerekek már megint hülyéskednek!- mondja.
Én ránézek. Kicsit álomittas vagyok így, reggel fél hét körül. Azért visszakérdezek:
-Tényleg? - majd még hozzáteszem - És ha ők gyerekek, akkor te mi vagy?
Ő egy pillanatig elgondolkodik, azon, amit mondott, majd kedvesen rám mosolyog:
- Anya, hát megint viccelsz! Ezzel kimegy a szobából.

Méhem első gyümölcse kicsit koraérett, gondolom magamban. De hát mindig is az volt.
Már az életnek is két héttel korábban indult.
Minek várni, a maga 57 centijével és 3660 gramjával kész volt ő már úgy is.

Az első időkben mindig büszkén nyugtáztam, és meséltem hogy az én gyerekem már olyan ügyes, hogy jár/beszél/cigánykerekezik/zsonglőrködik/agysebész.
Később könnyebbséget jelentett, hogy viszonylag korán egyedül öltözik, most fogat és megy vécére.

Az már némi nehézséget jelentett, hogy4-5 évesen iskolásokat is meghazudtoló kérdéseket tett fel nekem életről, halálról, és a húsvéti nyusziról.

Aztán néhány nappal ezelőtt büntetést kapott tőlem, amin nagyon felháborodott.
Bement a szobájába, útközben még visszakiáltott, hogy
-Más gyerekek biztosan nem kapnak büntetést!- és egy jól irányzott karmozdulattal becsapta az ajtót maga mögött.

Midig is koraérett volt, de nem baj, legalább edzésben leszek, mire valóban kamaszodni fog.

Egy esős hét krónikája

Az eső fontos.
Főleg a tavaszi.
Az áprilisi esőnek sok haszna van, a májusi meg egyenesen aranyat ér.

Hétfőn, késő délelőtt kezdett rá. Nem baj, szépen éled tőle a kert...

Kedden egész nap esett. Erre mondjuk számítottam. A felhők színe és fajtája már előzőnap este arra utalt, hogy ez egy hosszabb esőzés lesz. Nem baj, szépen éled tőle a kert....

Szerdán esett. Egész nap. Jó, mindegy, kocsi van, csak a gyerekeket kell oviba hozni-vinni. Igaz a ruhák a magas páratartalom miatt nem száradnak olyan klafán, de azért még menedzselhető a dolog, felállítok még egy szárítót, arra még ráfér két gépnyi ruha. Szóval nem baj, szépen éled tőle a kert...

Csütörtökön reggel nem esett.
Aztán igen.
Jobban mint szerdán. Én pedig hiában ismételgettem kitartóan a bevezetőben említett sorokat, nem segített. Vad gondolatok kerítettek hatalmukba.
Az jutott eszembe, hogy kitárom az ablakot, és megnyitom a vízcsapot, hogy az eső lássa, ahogy a szegény kis vízcseppek védtelenül eltűnnek a lefolyóban... Had szenvedjen a mocsok!
Végül nem tettem meg. Mégis csak a civilizált evolúció terméke vagyok, és amúgy is SZÉPEN ÉLED TŐLE A KERT....

Papiripari paripa

Ha nem gyűjteném szelektíven a szemetet, talán sosem vettem volna észre.
Hiszen egy ekkora családban annyi kidobni való termelődik.
De hát én külön gyűjtöm a műanyagot, fémet, papírt, így elég hamar észrevettem, hogy
a családom tud papírt csinálni!

Hogy hogyan azt nem tudom pontosan, de valamilyen úton-módon papírt készítenek, másként mi lenne a magyarázat arra, hogy a lakásba bejövő, és az onnan távozó papírmennyiség között jelentős mennyiségbeli különbség van.
Az utóbbi javára.

Amíg a háztartási kukában még bőven van hely havi ürítéskor, addig a másfélszer akkora, papírnak fenntartott küblibe a vége felé már csak cifra káromkodások kíséretében, nyers erőszakot is bevetve tudom belepréselni az újrahasznosításra szánt papírt.
Majd várom, hogy megérkezzen a kukásautó és elszállítsa azt.
Egyszer valami miatt egy szállítás kimaradt.
Akkor egy 10 kilós kővel préseltem a kukában lévő papírt, hogy még több beleférjen...
Aztán jött az autó, és elvitte a közeli (vagy távoli?) papírfeldolgozóba, amelyik nagyon hálás lehet nekünk, mert biztos vagyok benne, hogy mi papírtermésünk nélkül már rég csődbe ment volna.

Választás 2010

Megkapom a lapot.
Semmi különös.
Kérek egy tollat, mert nem vittem magammal.
Pedig vihettem volna, már nem először csinálom, ismerem a dolgok menetét.

Szóval ott fekszik előttem a lap, nézem és elkezdek gondolkozni.
A döntés természetesen már otthon meghoztam, de azért az ember szereti még egyszer megforgatni a fejében a gondolatokat.
Én is ezt teszem.
Bevallom kicsit furcsa érzés, hiszen most egy perc alatt döntök az elkövetkező 3-4 évről.

Szóval ott állok a lap felette, kezembe veszem a tollat és nekiállok kitölteni az ívet.
Rutinos vagyok, nem is tart sokáig a dolog.
Még egyszer végigfuttatom a szememet a kitöltött lapon. Megelégedést, és megkönnyebbülést érzek.
Döntöttem.

Már csak a formaságok vannak hátra, odalépek az alkalmazotthoz és kezébe nyomom a papírt.
Ő bepötyög pár dolgot a számítógépbe, még feltesz néhány kérdés, majd 5 perc múlva már kint is vagyok az utcán. Kezemben az igazoló papír arról, hogy
Ivánt felvették az óvodába, így 2,5 éves korától egy csoportba járhat a bátyjával.

Anya szenvedélyes

Mert az vesse rám az első (virtuális) követ akinek nincs legalább egy, valamire való szenvedélye.
Nekem több is van. Vannak egyértelműen azonosíthatóak, mint például a csokievés, és vannak a rejtettek.
Rejtettek, olyan értelemben, hogy még én sem tudok róluk.
Azért az egyiket csütörtök este sikerült lelepleznem.

Ez a szenvedélyem már szerintem születésem óta meg van, de hogy miért tellett jó 3 évtizedbe, hogy észrevegyem, nem is olyan meglepő.
Hiszen már 3 éves korunktól óvodába dugnak minket, majd alsó-, közép- , és felsőfokon tanítanak minket.
Ezalatt a 20 év alatt ezen intézmények takarásában bújt meg a szenvedélyem.
Aztán pedig a "muszáj-olyan-képzést-szereznem-amivel-3-gyerek-mellett-tudok-dolgozni" címszóval fedte magát a dolog.

Kb. egy éve lett igazán gyanús a dolog, amikor minden befejezett kurzus után az internetet bújtam, újabb kurzusok után kutatva, és bár, minden elvégzett tanfolyamot követően megígértem a Zuramnak, hogy ez lesz az utolsó, pár hétre rá már be is fizettem a következőre.
Egyszerűen nem bírtam ellenállni...

A végső megvilágosodás most csütörtök este érkezett el.
A cselgáncsedzés után tartottam hazafele és azon kattogott az agyam, hogy elméleti síkon is kéne foglalkoznom a sporttal, amikor leesett,
nekem szenvedélyem a folyamatos továbbképzés!

Hazaérve elújságoltam szívem választottjának hatalmas felfedezésemet, ám ő szemmel láthatólag nem jött izgalomba a dologtól, feltekintett az újságból, és csak ennyit mondott,
-Hát, még mindig jobb, mintha cipőket gyűjtenél.

Világbéke

Kicsi vagyok. Tudom.
Bár anya mindig azt mondja, hogy olyan kicsi azért már nem vagyok.
Főleg akkor, amikor megint hisztizek, de ez egy másik történet.

Most a világbékéről akarok beszélni.
Hiszen azt is kicsiben kell elkezdeni. Én meg ugye kicsi vagyok.
Szóval én kicsiben kezdeném a világbékét.
Mondjuk a testvéreimnél.

Mert mennyivel békésebb lenn a világ, ha Tomi nem érezné szükségét annak, hogy a minél több-annál jobb filozófiát követve, rendszeresen taslikat keverjen le Andrásnak.
És hogy mi közöm nekem ehhez?
No hát aki egy kicsit is jártas a pszichológiában tudja, hogy az emberek sokszor nem azon vezetik le a felgyülemlett stresszt, aki azt okozta, hanem azon, aki náluk gyengébb.
Nos András is így van ezzel.
Mivel Tomi gyorsabb, és erősebb nála, én meg ugye kicsi vagyok, ezért a felgyülemlett stresszt rajtam vezeti le.
Persze a pszichológia nem vigasztal, örülnék neki, ha a bátyus nem engem ütögetne idegi alapon, és ha tehetném, szívesen mondanám a nagyoknak, hogy világbéke (és főleg ütésmentesség), testvérek!

De még nem tudom, hiszen kicsi vagyok, pedig hát kicsiben kell elkezdeni!

Vizesen

Ha a Zuramon múlt volna, simán elhervadok.
Nem, nincs szó semmiféle összeesküvésről, ő egyszerűen nem tudta, hogy el fogok hervadni.
A lányöntés szokása ugyanis annyira magyar, hogy még csak hírből sem ismerte.

Ettől függetlenül én nem akartam elhervadni, ezért finoman rávezettem életem párját, mit is kell tennie (idézem"A Te hibád lesz, ha elhervadok, mert nem öntözöl meg!").
Nagy bűntudatot kelthettem benne, mert nem elégedett meg egy kölnis megöntéssel, hanem a csaphoz ment, 4 poharat megtöltött vízzel, és kiosztotta a fiúk között.

Ezután következett az Öntés.
Kinek-kinek vérmérséklete szerint.
Ő fogta magát és nemes egyszerűséggel rámloccsintotta a pohár tartalmát.
Tomi is loccsintott, miután 32 szer megkérdezte, tényleg szabad-e. Hát szabadott, de mondtam neki, hogy egyszeregy évben, nehogy rendszerré váljon a dolog.
Olyan gyorsan azért nem hervadok el.

András kivárt, majd amikor látta, hogy szabad a terep, egész közel sétált hozzám, és lazán rám borította az éltető nedűt.
Iván is kivárt, de szemmel láthatóan nem értette, mire megy ki a játék. Egy darabig méregette az apja és a bátyjai kezében lévő üres poharakat, azután rám nézett, közelebb lépett hozzám,
és kiitta poharából a vizet!

Oh man, oh man!

,
Spider Man-em (Pókember) már egész régóta van. András alig volt egy éves, amikor pókembers tréningruhát kapott a nagyszülőktől.

Szupermant is András honosította meg a családban, amikor látott egy képet az akcióhősről, és azóta előszeretettel veszi fel nadrágon kívülre az alsógatyóját.

Pacman viszont Iván közvetítésével került hozzánk.
Hogy egész pontos legyek Ivánban reinkarnálódott, a kis, hatalmas szájmozdulatokkal közlekedő figura.
Ha olyan ételt lát, ami megenne, akkor rögtön kinyitja a száját és a kiszemelt elemózsiáig tartó távot folyamatos szájmozgással és, stílusosan "ham-ham-ham" hangok kiadásával kísérve teszi meg.
A jelenetet néha az teszi reálisabbá, hogy, ha kurrensebb étekről van szó, András szorosan a nyomába szegődik és megpróbálja őt elkapni.

Ha kis golyókat is kiszórnék elék az útra, talán még azokat is eltüntetnék.