Világbéke

Kicsi vagyok. Tudom.
Bár anya mindig azt mondja, hogy olyan kicsi azért már nem vagyok.
Főleg akkor, amikor megint hisztizek, de ez egy másik történet.

Most a világbékéről akarok beszélni.
Hiszen azt is kicsiben kell elkezdeni. Én meg ugye kicsi vagyok.
Szóval én kicsiben kezdeném a világbékét.
Mondjuk a testvéreimnél.

Mert mennyivel békésebb lenn a világ, ha Tomi nem érezné szükségét annak, hogy a minél több-annál jobb filozófiát követve, rendszeresen taslikat keverjen le Andrásnak.
És hogy mi közöm nekem ehhez?
No hát aki egy kicsit is jártas a pszichológiában tudja, hogy az emberek sokszor nem azon vezetik le a felgyülemlett stresszt, aki azt okozta, hanem azon, aki náluk gyengébb.
Nos András is így van ezzel.
Mivel Tomi gyorsabb, és erősebb nála, én meg ugye kicsi vagyok, ezért a felgyülemlett stresszt rajtam vezeti le.
Persze a pszichológia nem vigasztal, örülnék neki, ha a bátyus nem engem ütögetne idegi alapon, és ha tehetném, szívesen mondanám a nagyoknak, hogy világbéke (és főleg ütésmentesség), testvérek!

De még nem tudom, hiszen kicsi vagyok, pedig hát kicsiben kell elkezdeni!