Ha nincs kéznél gyerek...

jó lesz egy darab anyag is.

Jó sok időm van. Már az összes pókot kiharaptam a sarokból ...
és közben rájöttem  valamire.

A varrás az olyan mint a gyereknevelés.
A szabásminta (szóval a gyerek alaptermészete) adott.
Ha nem követjük a vonalakat (egy introvertált gyereket extrovertáltnak próválunk nevelni és fordítva),
vagy túlságosan belvágunk (állandó rászólásssal),
esetleg túl sok anyagot hagyunk (nem neveljük mert "úgyis-tudja-mi-kell-neki", pedig nem, nem tudja és ebből élnek a játékgyártók),
akkor a végeredmény hordhatatlan lesz
(mielőtt a gyámügy kijönne: nem szoktam a gyerekeimet ruházkodási célra használni ez csak olyan metafóra).
Ráadásul folyamatosan igazítani alakítani kell az anyagon, gombostűkkel szúrkálni, hogy ne csússszon szét. (Azt hiszem ez világos, a szüléssel még messze nem tudtuk le a gyerekekkel kapcsolatos összes  teendőnket)

Viszont flexibilis is a dolog hiszen a varrásokat vissza lehet fejteni és a szabásmintán is lehet apróbb igazításokat eszközölni, amitól igazán egyedivé válik a ruhadarab (mindhárom fiunk ugyanazt a nevelést kapja, csak más eszközökkel, mivel mindháromnak egész más a személyiség. Pedig testvérek- sőt még az apjuk is ugyanaz-becsszóra!)

Szóval a varrás az olyan, mint a gyereknevelés.
Persze azért nem,
a ruhaanyag ugyanis nem pofázik vissza!