Fekszem az ágyon.
Kellemes érzés, amikor az ember még nem alszik, de már nincs is ébren.
Nehéz nap volt a mai.... vagy inkább hosszú. Amióta nyár van, és világos este 9 előtt nem nagyon van csend a gyerekszobában.
Meg reggel 7 után sem.... Mindegy.
Fekszem az ágyon.
Mindjárt elalszom. Szerintem.
András szerint meg nem, mert elkezd álmában beszélni. Pár mondat, majd szinte rögtön vissza is alszik.
Én viszont már teljesen éberen fejszem az ágyon, fülelek.
Jó is, mert nem egészen 5 perc múlva Iván nyüszizik.
Átjön, befekszik mellém.
Fekszem az ágyon, igaz már nem olyan kényelmesen, mint korábban.
Sötét van.
-"Csicsi!"-hasít bele az éjszakába.
Ivánra nézek, ő rám (legalábbis úgy gondolom, mert villany hiányában nem látom).
Pár másdpecem van a mérlegelésre. Vagy felállok, és kiviszem a gyereket pisilni, vagy visszaalszunk és fél óra múlva ágyneműcsere, mert a gyerek bepisilt.
Könnyű döntés.
Két perc múlva ismét az ágyon fekszem.
De már nem vagyok álmos.
Nézem a sötétet és dúdolok,
"It's been a hard day's night, and I've been working like a dog.
It's been a hard day's night, I should be sleeping like a log."
Na ez utóbbi az, ami (ismét) nem jött be.
No comments:
Post a Comment