Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Sunday, July 18, 2010

E471


Vagyis zsírsavak mono-és digliceridjei.
Egy emulgátorfajta, amelyenek aza feladata, hogy elválassza, és összekösse a egymást nem szerető anyagokat. Pl a vizet és az olajat.
Az emulgátor egyik kezével megfogja a vizet, másikkal az olajat, és összevegyíti azokat.
Az eredmény általában valami kellemes dolog, mondjuk majonéz lesz.

Néha én is úgy érzem, hogy emulgátor vagyok.
A család emulgátora.
Hiszen előfordul, hogy Tamás nem szereti Andrást, és viszont, vagy, hogy Iván a délutáni alvás után nem szeret senki (csak engem).
És ilyenkor András nem hajlandó Tamás mellé ülni, Iván kezét nem foghatja meg senki (csak én), Tamás pedig nem bírja elviselni, ha öccsei vele akarnak játszani.

Persze hol fáj ez nekem?
Hát elsősorban a fülemnél, mert sem Iván, sem András, de még Tomi sem képes elviselni azt, ha nem szeretik, pontosabban, hogy nem engedik játszani, asztalhoz ülni stb.
És ilyenkor ordítanak, kiabálnak, vísítanak. Ki-ki vérmésrsékletének megfelelően.

Ilyenkor tehát nincs mit tennem ,emulgátorrá változom; elválasztom, és összekötöm az egymást (éppen) nem szerető gyermekeket.
Egyik kezemmel megfogom az egyiket, a másikkal a másikat, a harmadikat meg az ölembe ültetem, és összevegyítem őket.
Az eredmény általában valami kellemes dolog, mondjuk békésen (és főleg csöndben) együtt játszó gyerekcsapat lesz.

No comments:

Post a Comment