Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Saturday, December 19, 2009

Ó, zöldfenyő...



Szóval ott állok fölötte, és nem tudom megtenni.
Nem, és nem, egyszerűen nem megy.
Pedig szentül elhatároztam, hogy idén megteszem. Igazából már bő 4 éve kacérkodom a gondolattal, de idén éreztem úgy, cselekedni fogok,
veszek egy műfenyőt!

Mert azt az ember egyszer megveszi, és akkor nem kell minden évben egy fenyőfát csak azért kivágni, hogy két hétig bent legyen a lakásban.
Meg hát egy ilyen tisztább, egyszerűbb.

Bemegyek a boltba, itt a döntő pillanat, anyagi és szellemi tehetség is együtt van.
És én mégsem tudom megtenni.
Állok fölötte, nézem ahogy a törzs helyén egy zöld girland kígyózik, még egyszer megtapogatom a "tűleveleit", beszívom műanyagillatát és döntök.
Nem veszem meg!
Nem lennék képes ezzel a micsodával huzamosabb ideig a lakásban tartózkodni.

Sarkon fordulok, épp indulnék kifelé, amikor lepillantok és szemem megakad egy cserépben üldögélő (igazi) kis fenyőn.
Szerelem első látásra! Felveszem, és boldogságtól sugárzó arccal kifizetem.
Igaz, hogy olyan kicsi, hogy talán 3 dísz fog elférni rajta és csak Szenteste lesz bent a lakásban., hogy biztosan kihúzza, de így legalább tisztább, egyszerűbb, és mégsem mű.

3 comments:

  1. Na, én ugyan így voltam ezzel. De a visszaváltós élőfák rendszere valahogy megszűnt, olyan van,hogy az ikeánál megveszed 5ezerért, aztán visszaviszed és ők környezettudatosan újrhasznosítják és még 3ezret jóvá is írnak amit levásárolhatsz.Már a fizetésénél tudta meg Laci, hogy a környezetbarát izémizé és kalap marketing, a blokkot vigyük, a fenyőt ne és jár a 3ezer :( na ebből is tanultunk.
    virinek van amúgy egy kis műfája, feldíszítve nem olyan gáz.
    Az élőfán még agyalok, talán jövőre be merem vállalni.....

    ReplyDelete
  2. "Én még ott tartok, hogy minden évben kivonom magam a karácsonyfa-hisztériából. Nehogy már miattam leöljenek a gyökeréről egy gyönyörű, eleven fenyőfát! Aztán boldogan csomagolgatom az ajándékokat, és csak a többedik díszes papírtekercsnél jut eszembe, hogy na, vajon ezeket mégis miből, hány fa élete árán csinálták?!"



    (Vavyan Fable)

    ReplyDelete