Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Friday, October 4, 2013

Miért?

 Miért?
Vetődött fel bennem a kérdés, amikor a teremben léptem és megláttam a nálam 10-15 ével fiatalabb lányokat és a nálam 10-15 évvel idősebb férfiakat.

Miért?
Miért én vagyok  az egyetlen harmincas éveiben járó, három gyerekes anyuka a judoedző tanfolyamon?

Aztán rájöttem.
No nem rögtön aznap hanem egy héttel utána.

Ha az ember egész héten hatkor kell és este 7-ig háztartást vezet és gyereket nevel és az egyesület adminisztrációs ügyeit intézi, majd egy horda 5 éves gyereknek (rettenetes), ezután egy csapat 7-8 évesnek (emészthető) tart edzést, végül saját maga is az edző keze alá fekszik (a Zuramat nem zavarja a dolog, legaláb is amíg ő az edző, biztos nem), akkor nem biztos, hogy úgy akarja  kipihenni a hétköznap fáradalmait, hogy  levezet pár száz km-et, majd először edzéselmélettel később órákon keresztül edzés gyakorlattal, két napon keresztül szórakoztatja magát.

Igaz ízlések és pofonok különbözőek, tehát egy ember életébe még  talán még ez is beleférne, ha vasárnap este hazajövet nem három beteg gyerek várná, akik hétfőre virradóra, egymást kb fél órás taktusokban váltva, hánynak majd ki minden lehetséges és lehetetlen dolgot.

Még jó, hogy a gyerkek gyorsan meggyógyulnank, ha másért nem, akkor csak azért, hogy legalább ők iskolába legyenek, amikor anyuci is lebetegszik.
Szigorúan egy napra, hiszen, másnap már újra edzést kell tartani a vad hordáknak.

Persze az élet így is megy tovább, már csak két hétvége és meglesz a dolog (már ha sikerül az elméletet szépen bebifláznom és a dobások metodikai felépítését megmutatnom).
Majd akkor pihenek egy kicsit.
És kétszer átgondolom, hogy kell-e nekem egy újabb képzés....

1 comment: