Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Sunday, July 11, 2010

Reprezentálok



Vagyis bemutatok.
Lendül a karom, kezem finoman ökölbe szorul, középső ujjam visszafogottan felemelkedik.
Persze csak gondolatban.
A valóságban türelmesen válaszolok a kérdésekre.

Sétálok az utcán három, rövidre vágott hajú, bézból sapkás, farmernadrágos, kékpólós kiskölyökkel.
Reprezentálok (vagyis bemutatok): milyen jó anya vagyok, milyen vagány gyerekekkel!
És akkor jön a
NÉNI.
Sétál az utcán, és ránk néz.
- Mind a három fiú? -kérdezi.
Én gondolatban reprzentálok (vagyis bemutatok), és kedvesen válaszolok:
-Igen.
Ekkor a NÉNI úgy érzi, itt az idő, hogy valami biztatót mondjon.

A tartalmat illetően a NÉNIk, külsőleg egységes tábora kétfelé válik; passzív, és aktív NÉNIre.
A passzív Néni szerint, már minden mindegy, ami történt, megtörtént, hozzuk ki belőle a legjobbat, tehát így folytatja a beszélgetést:
- Hát nem baj, az a lényeg, hogy egészségesek!

Az aktív Néni ezzel szemben úgy érzi, még semi sincs veszve,
- A negyedik majd kislány lesz!- szól kedvesen.
És bár igaz, hogy a Bibiliában az áll, sokasodjunk, szaporodjunk és népessítsük be a földet, de nem szándékozom egyedül elvégezni ez a feladatot, ezért
-Elégedett vagyok én velük - mondattal zárom rövidre a témát.
Még váltunk pár szót az időjárásról és az útépítésről, majd a NÉNI tovább indult.
Én ott maradok a fiúkkal, állok és
reprezentálok.

2 comments:

  1. Jót mosolyogtam magamban, mert szembe juttattad azokat az eseteket amik velünk is megtörténtek.
    :)
    Történetesen két talpig rózsaszínbe beöltöztetett gyerekhez kezdtek el gügyögni, majd megkérdezték, hogy milyen neműek.

    Vagy mikor születési idejüket kérdezik meg..
    -megmondom,majd előre szólok, hogy ikrek!
    itt jön az értelem...
    -és a másik?

    Ilyenkor én is a legszívesebben reprezentálnék!!!
    :)

    ReplyDelete