Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Tuesday, February 23, 2010

Hodie mihi, cras Tibi!



Ami nálunk a "tavaly nekem, idén neked jut a zöldsárkányos jelmez" formában lenne helytálló, de ezt nem tudnám frappáns latin mondatban leírni, ezért marad a "ma nekem, holnap neked" formula.

Mert ahogy minden évben idén is beköszöntött a farsang. A harmadik, amin már nem én bohóckodom, hanem a saját gyerekem számára készítek jelmezt.
És örömmel jelentem, kezdek belejönni.
A jelmez készítésbe, és a gyerekvágy terelgetésbe is. Az utóbbi a nehezebb, hiszen csemetéim fantáziájának nemcsak az én kézügyességem (jégkorszakos makk-kereső mókus kilőve), de az óvodai pacifizmus (semmi fegyver, viszlát Zorro!) is határt szab.

Azért idén is sikerül olyan maskarát varázsolnom, ami mindhárom fél (úgy, mint a gyerek, az óvónéni és én) érdekeit kielégítette
A tavalyi bénáskodásomat már megörökítettem: itt (a két évvel ezelőttit nem, mert akkor meg még nem volt blogom).
Most visszaolvastam, és mintha próféta szólt volna belőlem, ugyanis András idén Tomi tavalyi jelmezében zöld sárkány lett. Hát igen, az oviban eltöltött fél év alatt ő is felfedezte a vadabb oldalát. No meg nem akart lemaradni a bátyja mögött,
Tomi ugyanis, a változatosság kedvéért, kék sárkánynak öltözött, és bejelentette, jövőre fekete sárkány lesz.
Azután, gondolom, jönnek majd a világosabb színek....

No comments:

Post a Comment