Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Sunday, August 16, 2009

Beavatás



Az új kocsink, nagy, meg piros. Beleférnek a gyerekek és a cuccok is. Végre megszűnt a utazások előtti, "vagy a gyerekeket visszük, vagy a bőröndöket" dilemma.

Mivel az elkövetkező 10-15 évben ez az autó lesz a család hivatalos szállítóeszköze, arra gondoltunk, különleges beavatási szertartást rendezünk számára; elmegyünk vele a kedvenc tavunkhoz.
A szomszéd macskája megsejthetett valamit, mert bár már egy hete a ház előtt parkol a kocsi, az a dög mégis ma először mászott végig -lábnyomai hátrahagyva- a motorháztetőn. Ő tehát már felavatta az autót.

Beszálltunk, és elindultunk, egy kicsit én vezettem, a fennmaradó távon meg a Zuram.
A főúton egyre több- és több kocsi csatakozott hozzánk, követték a piros négykerekűt, mintha mind ki akarták volna venni részüket a beavatásból...
Felemelő érzés volt ennyi autó élén menni, de a dolog csak a következő faluig tartott.
Ott indexeltem, és szépen beálltam a buszmegállóba, ezzel elengedtem a mögöttem feltorlódott kocsisort.
A vezetők bizonyára megkönnyebültek, hogy nem kell tovább70-nel caplatni utánam (jó, jó először vezettem a verdát, ráadásul, a jogsim viszonylag új, a kocsi meg teljesen az).
Az autók elhaladtak, mi helyet cseréltünk a Zuramal, és nemsokára meg is érkeztünk a szertartás színelyére

A beavatás utolsó aktusára már a pakolóban került sor. Tomi, Iván és a Zuram már kiszálltak, én is kint voltam fél lábbal, amikor András felállt a székéről, és....
szépen lehányta a kárpitot.
Csak azt, a koszfogó gumiszőnyeg, és a kocsi könnyen tisztítható műanyag részei érintetlenek maradtak.
Megjegyzem, András kétévente egyszer szokott hányni az autóban, látszik, hogy különleges alkalmakra tartogatja a dolgot....

No comments:

Post a Comment