0,66 km/h

Elindultunk a játszótérre. De soha nem érkeztünk meg...

András úgy döntött, unalmas már neki a futókerékpár, ezért triciklire pattan.
Nálam biztosan házon kívül tartózkodtak a felelősök, mert engedtem neki.

Az első kétszáz méteren még bizakodtam, belejön. Az ülést kétszer is átállítottam, az optimális tekerési mód érdekében, és állandóan figyelmeztettem, hogy nemcsak tekerni, de kormányozni is kell a háromkerekűt.
Így jutottunk el az utca végéig. Már ekkor vissza kellett volna fordítanom a kis csapatot, de nekem még 300 méter, és mint egy 3/4 óra kellett a végső elhatározásig.

Ez idő alatt András 23x állt meg, Tomi 4x megtette a fent említett távot, Iván 2x állt neki leszedni a babkocsi huzatát, én pedig 3x kaptam idegösszeomlást.

Mindössze 150 méterre voltunk célunktól, amikor nagyfiam kijelentette, éhes (több, mint egy óra biciklizés után nem is csodálom).
Ez volt az a pont, amikor úgy éreztem, cselekednem kell, előbb közöltem Tomival, elnapoljuk a játszóterezést, majd Andrást állítottam kész tények elé, triciklijét felraktam a babakocsi tetejére, őt bepakoltam Iván mellé, és elindultunk hazafelé.
20 perc alatt abszolváltuk az előttünk álló 500 métert.

Ezzel a hajrával nagyot javítottunk addigi teljesítményünkön, és sikerült röpke másfél óra alatt megtennünk az 1 km-es oda-vissza utat.
Ez, ha jól számolom 0,66 km/h-os átlagsebességnek felel meg.