Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Tuesday, February 10, 2009

l'etat, c'est moi


demokrácia: kormányzati forma, amelyben hatalom gyakorlásában a nép minden tagja részt vehet. A politikai kérdéseket a nép közvetlenül népszavazáson vagy közvetett módon választott képviselőkön keresztül döntik el.

Próbálok kompetens anyuka lenni. Felvilágosult és széleslátókörű, ezért a családunkban demokrácia van.
Népképviseleti.
Én képviselem a népet, én alkotom a parlamentet, kormány és ellenzék vagyok egy személyben.
A közvetlen népszavazást, mint olyat már első ülésszakomon megszüntettem.

Ezzel igen kényes, alkotmányjogi vitáknak vettem eljét.
Mert ugye az belátható, hogy az 1 családtag-1 szavazat elve nem tartható. Nem gondolom, hogy mondjuk Iván körültekintően, és felelősségteljesen tudna bizonyos kérdésekben dönteni. András és Tamás pedig némi csokival könnyen megvásárolható.
Akkor kapjanak fél szavazatot? Nos ez meg nem egyeztethető össze a demokráciával, hiszen ott 1 ember-1 szavazat van. Meg én amúgy sem szeretem a fél dolgokat.
Ettől függetlenül még mindig marad két, szavazásra jogosult személy. Mivel ebből az egyik én vagyok és nagy valószínűség szerint, én mindig egyet értek magammal, könnyen előfordulhat, hogy a másik, szavazásra jogosult személy más véleményen van, és így a szavazategyenlőség miatt megbénulhatna családi miniállamunk működése. Ez pedig hosszú időre blokkolná annak működését, ami gazdaságilag és társadalmilag is hátrányosan érintené.

Tehát mindenki (be)láthatja, hogy a közvetlen népszavazás eltörlése államunk és népünk jólétét szolgálja. Akárcsak a parlamenti választások eltörlése. Tetemes költségektől és felesleges idegeskedésektől kímélem meg ezzel családtagjaimat, hiszen sázmomra népem jóléte és boldogulása a legfontosabb,
mert nálunk demokrácia van, olyan XIV. Lajos féle....

No comments:

Post a Comment