X-Atkák

Éjszaka van, zajt hallok, hirtelen felriadok. Nee.... legszívesebben kiáltanék, de nem tudok. Valami nem engedi....
Köztünk vannak..., és ENGEM akarnak...

Mindig tudtam, hogy léteznek, már gyerekkoromban láttam őket. Aztán a TV-ben is mutattak néhányat, és persze újságokban is olvastam róluk.
Ettől függetlenül nem sokat törődtem velük. No, nem kételkedtem a létezésükben, csak valahogy olyan távoliak voltak nekem, ezért nem is foglalkoztam velük.

Aztán megérkeztek, hogy elhódítsák tőlem az éjszakáimat.

Először csak egy jött. Ekkor még nem csináltam belőle nagy gondod, hiszen ő gyorsan elintézte a dolgát és már tért is vissza állomáshelyére. Gyakran ki is maradtak látogatásai.
Bizonyára békés magatartásom volt az okat, hogy nem sokkal később már egy második példány is jelentkezett. Néha együtt jöttek, néha külön.
Tudtam, nem sokan hinnének nekem, ezért szinte alig beszélem ezekről az éjszakai „látogatásokról”. Legtöbbször csak a férjemnek tettem említést, aki maga is fel-felébred egy-egy ilyen alkalommal és látott-hallott egy-két dolgot.

De most úgy érzem, muszáj kiadnom titkomat, mert ők egyre többet akartak, erősítést is szereztek, hogy kialvatlanságom teljes legyen, és maradék akaraterőm is megtörjön.
Már hárman vannak, és már minden este jönnek, néha felváltva, de sokszor együtt.

Én pedig érzem, tehetetlen vagyok, egyetlen eszközöm, hogy próbálok minél korábban lefeküdni, mert tudom, hogy éjszaka megint fogom hallani a jellegzetes zajt, felriadok, de semmit nem tehetek....

köztünk vannak....

A gyerekek. A férjem és én köztem, általában Tomi, és Iván, az ágy széle és én köztem pedig András alszik, ha éjszaka átjön.

és ENGEM akarnak,

hogy takarjam be őket, hozzak nekik vizet, és simogassam meg a hasukat, ha éjszaka felriadnak.