Nincs is hideg

Én viszont annyira le vagyok robbanva, hogy reggelente csak szivatóval indulok.

Általában valamelyik gyerekem szivat meg azzal, hogy a hideg kezét/lábát bedugja a takaró alá. Aztán  ő szépen visszalaszik, én meg már automatikusan kelek és megyek a dolgom után
Pedig anno még megfogadtam magamnak, hogy én nem leszek olyan, mint a többi nő, akik akkor dolgoznak, amikor a többiek pihennek, és  amikor pedig a többiek dolgoznak, akkor meg valamilyen munkát végeznek.

Aztán mégsem így lett.
Persze az ember nem viszi túlzásba a dolgokat,  csak még egy kis mosogatás itt, némi foglalkozás a gyerekekkel ott, a változatosság (no meg a pénz ) kedvéért némi külsős munka, a hétvégén társadalmi szerepvállalás, no meg a kert gondozása. És hát persze a kapcsolati háló, és a rokoni szálak gondos ápolása. No és persze a férj ellátása is komoly időt s energiát igényel.

Persze a munkák feltorlódása  fokozatosan történt, ám egyszercsak mégis arra lettem figyelem, hogy olyan vagyok, mint sok más k(s)or(s)társam:
igen-igen
fáradt.
Annyira, hogy esténkén sorszor csak punnyadtan ülök, bámulom a tévét, és a kimerültségtők sokszor azt sem veszem észre, hogy az nincs is bekapcsolva....