Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Tuesday, May 4, 2010

Beszél!



Nem untatnék senkit a gyermeki beszédfejlődés részletezésével, lényeg, ami a fontos, hogy a kisgyerek 2,5-3 éves korára megtanul összetett mondatokban, érthetően beszélni.
Ez a beszédfejlődés első szakasza. A beszédfejlődés második szakasza 3-4 éves kor körül kezdődik.
Ebben a szakaszban a már beszélni tudó gyerek fontos képességet sajátít el, megtanul
FECSEGNI.

Mindenről, és mindenhol.
Profi politikusokat, és agymosókat megszégyenítő hatékonysággal beszél lyukat bárki hasába.
És mindezt komolyabb pszichológiai előképzettség nélkül!
Nem kérdezi, érdekel-e a téma, nem figyel a testbeszédedre, hogy képes vagy-e még követni a játékládában lakó szörny érzelmi életének szövevényes alakulását.
Nem, ő csak fecseg.

A szülői apparátus meg megpróbál helytállni, ám, a fecsegés tárgyától függően 5-10 percen belül beindul az agy túlzott terhelés elleni, természetes védekezőmechanizmusa, és a szürkeállomány automatikusan lekapcsol. Ezután már csak a vegetatív (a szervezet belső folyamatait szabályozó) idegrendszer működik.
A legtöbb szülő természetesen még ebben az állapotában is törekszik a figyelmes hallgató látszatát kelteni, ezért bizonyos időközönként "igen" "persze",vagy "hmm,tényleg" kötőszavakkal szakítja félbe a gyermeki fecsegést.

Némi nehézséget jelenthet, ha a gyerek egy "és te mit gondolsz erről?" fordulattal fejezi be a fecsegést, de a jól felkészült szülő előbb-utóbb ebből a helyzetből is kijön!

No comments:

Post a Comment