Hétvégén

a férjem segít, egyik nap mosogat, a másikon mos, és segít a gyerekeknek elrakni a játékaikat.
Általában kérés nélkül, ezért én könnyedén átsiklom az olyan apróságokon, hogy
bármekkora edényhalmaz áll a rendelkezésére, a mosogatógép lehetséges befogadókészségének maximum 80%-át használja ki.
Hogy bár este visszapakolja a dobozaikba a gyerekkel a gyerekszobából a nappaliban kihurcolt játékokat, de arra már nem futja az erejéből, hogy a tárolókat visszajutassa eredeti helyükre.
És ha elfogy a tergető felület, minden szívbaj nélkül rátereget az előző adag ruhára.

Mindez persze nem baj, hiszen azért vagyok én a másik fele, hogy szépen kiegészítsem.
Ezért ha ő mos, én mosogatok.
Mielőtt beindítaná a gépet, én még csendben belenyomatok 20 százaléknyi anyagot, este beviszem a dobozokat a helyére, és átteregetem a ruhákat.

Aztán előfordul, hogy hétvégén nem a páromat egészítem ki, hanem tanfolyamra megyek.
Biztos vagyok benne, hogy feltűnik neki, hogy nem vagyok otthon, mert fel ilyenkor szokott hívni telefonon, amit egy együtt töltött hétvége alatt nem tesz meg, de a háztartást ugyanúgy vezeti, mint máskor.
Tehát az egyik nap mos a másikon mosogat, a gépet 80%-os telítettséggel indítja, a gyerekszoba polcai üresek maradnak, és a ruha akkor is ki van teregetve, én pénteken már egyetlen szabad szárítót sem hagytam.
Egy pillanatig sem aggódik amiatt, hogy senki nincs a házban, aki a fennmaradó házimunkát helyette elvégezze...