Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Wednesday, March 31, 2010

Gazdálkodj okosan!




A 2003-2008 közötti időszakot akár az első öt éves terv korszakának is nevezhetném.
Csak hát ez nem lenne igaz. Mert azon kívül, hogy gyerekeket szeretnék más nem volt tervezve.

Így az sem, hogy a gyerekeim mind fiúk legyenek és, hogy majdnem napra pontosan pontosan 2-2 év különbséggel szülessenek.
Tomi május 17-én (két héttel a kiírt időpont június 1 előtt) , András június 2-án, Iván június 3-án látta meg napvilágot.

Ezzel a véletlen egybeeséssel jól el tudom szórakoztatni az ismerősöket, de más előnye is van,
hihetetlenül gazdaságos.

Kezdődik azzal, hogy nyári babák lévén az pár hét alatt kinőtt 56-os, 62-es ruhákból alig kellett vennem, és azt a pár darabot is egyből három gyerek hordta. Mint ahogy a legtöbb másikat is.
És ezeket sa darabokat még extrán tárolnom sem kell nagyon, mert a két vé korkülöbnség pontt annyi, hogy mire az egyik kinövi a pólóját a másik épp belenő, így mosás után csak egy szekrénnyel arrébb pakolok.
(megjegyzés Sárinak, tök jó lett volna, ha lányod fél évvel később, és fiúnak születik, mert a jópofa ingeket és mellényeket így nem tudom tovább adni.)

A ruhák mellett a másik hosszú távú nyereség a születésnapi buli. Mindhárom gyereknek csak egy "hivatalos" szülinapi zsúrt kell rendezni. Igaz, hogy valamivel több gyerek van ilyenkor jelen, mintha csak egy ünnepelt lenne, de mivel egy óvodai csoportba, és ugyan arra a cselgáncs edzésre járnak, itt is vannak átfedések.

A játékok terén is hasonlóan gazdaságos a kis korkülönbség és az azonos nem. Pár autóval, fasínekkel, és néhány doboz legóval mindhárom fiút órákra le lehet kötni. Ez nemcsak költségtakarékos, hiszen senki nem akar még néhány rózsaszín pónit, és karcsú Barbie babát, de az elpakolásnál is nagy segítség jelent; a nap végén kevesebb helyre kell szétszortírozni a szoba közebén felhalmozódó játékhalmot.

No comments:

Post a Comment