Anya nevet

mottó: A gyerekek azért születnek erre a földre, hogy a szüleiket elszórakoztassák.

Tomi 7-8 hónapos lehetett, amikor a 15 cm magas szivacs szélénél térdelt és oda-vissza hintázott. Egyszer túl nagy lendületet vett, és arccal előre a padlóra érkezett. Nem ütötte nagyon meg magát, de a meglepettségtől elkezdett sírni.
Én, gondolkodás nélkül reagáltam, elkezdtem nevetni. Tudom, hogy ezzel sem a korai biztos kötődést, sem az mély anya-fiú kapcsolatot nem segítettem elő, de annyira aranyos volt az egész, hogy muszáj volt nevetni.
Ehhez hasonló jelenetek Andrással, és Ivánnal is előfordultak, én pedig nem teszek különbséget a gyerekeim között, ezért jót nevettem mindegyiken.

Ám a nevetés nemcsak az anyai gyöngédség kifejezését, de a szülői szigort is képes megakadályozni.
Tudom, hogy ha Tomi "Csönd legyen" felkiáltással András arcába húzza a sapkát, vagy amikor András sikítozva szalad 20 centivel alacsonyabb öccse elől (!), mert az meg akarja harapni, akkor azt kéne mondanom hogy nem bántjuk a kisebbet/nagyobbat. És talán akkor is beszélnem kellett volna a fiúkkal, amikor András átesett egy játékon, és szépen megbeszélték Tomival, hogy azt mondják egymásnak, én löktem el, de képtelen voltam rá,
annyira kellett nevetnem!