Tépelődések

Már rutinos vagyok.
A celluxot és az ollót jól hozzáférhető, de a kutakodó gyerekkezeknek elérhetetlen távolságban helyeztem.
Hamarosan szükség lesz mindkettőre.

Az elmúlt bő négy évben már kellő rutint szereztem. Tudom, hogy már a legelső jelre közbe kell lépnem, és kezelni az esetet, mert ha nem teszem, csak nagyobb lesz a baj.
Persze vannak olyan esetek, amikor minden segítség későn jön. Régen sokat tépelődtem ezen, de ma már tudom, hogy van amikor egyszerűen nem lehet semmit tenni.

Szóval megint kezdődik, úgy, mint anno Tominál, majd Andrásnál. Most Ivánon a sor.
Igazából tegnap vált világossá számomra, hogy most ő következik.

Az esti mesélés után továbbra is bátyja ágyán ült, és lapozgatta a mesekönyvet, majd, amikor betettem a kiságyba, felháborodott hangon kérte azt. Ma délelőtt odasétál a kiságyához, majd nemes egyszerűséggel beledobta a kezében lévő könyvet és kért, tegyem be őt is olvasni.
Ezek után este lefekvéskor már automatikusan adtam a kiságyba neki egyet, hiszen úgy néz ki, az együtt mesélés mellett után most ráérzett az egyedül "olvasás" örömeire is.

Én pedig már kikészítettem a celluxot és az ollót, mert tudom, a könyvek nem tolerálják, ha picik kezek egyszerre két irányba próbálják lapozni őket...