Rablók!

Oké, oké, tényleg nem okolhatok senkit. Az én hibán, hogy ellopták.
Nem vigasztal, hogy mással is megesett már a dolog.
Most nem másról van szó hanem, rólam.

Pedig elővigyázatos voltam. Már amennyire lehet. Az ember annyi mindent hall mostanában...
Nem állítom, hogy nem lett volna lehetőségem nagyobb biztonságot teremteni körülötte, de az is igaz, hogy már így is rengeteg energiát pazaroltam a megvédésére.

Szóval ellopták. Amolyan trükkös módszerrel.
Gyakorlatilag én engedtem be (illetve ki) a rablókat.
Igen, most jogosan mondhatná bárki, hogy hülye voltam...
Pedig nem! Én gondosan mérlegeltem és megfontoltam, hogy ki akarok be (illetve ki) engedni.
Akkor még nem is feltételeztem, hogy el fogják lopni. Még a gyanúja sem merült fel a dolognak.
Aztán tessék, mégis megtörtént...

Persze mentségemre lehet írni, hogy ők négyen voltak, ráadásul négy pasi, én meg mégis csak egy gyenge nő vagyok!(de kizárólag fizikálisan, mentálisan nem)
Szóval az ellenállásnak még a gondolatáig sem jutottam.

És ők ezt nagyon jól tudták.... Jöttek, ártatlan arccal, kedveskedve, hogy elnyerjék a bizalmamat.
És ez - biztosan én vagyok túl naiv - , elég hamar sikerült is nekik. Órák... Mit órák! Percek, másodpercek alatt teljesen elolvadtam tőlük, ők pedig cserébe megloptak...
Ellopták a szívemet!

A rendőrségre mennem, azt hiszem, felesleges, senki sem venné komolyan, hogy a Zuram és a 3 fiam ellopta a szívemet.
Pedig részletes személyleírást tudnék adni róluk!