Képben vagyok!

Egy kicsit lejjebb, kicsit jobbra. Nem nekem, neked jobbra! No ebből sem lesz jó kép, de mindegy, majd megpróbálom kihozni belőle a maximumot!

De nem is a kép a lényeg, hanem a mondanivalóm. Én ugyanis jól értesült vagyok. Most már legalábbis.
Eleinte nagyon el voltam csúszva, nehezen tudtam eligazodni a kusza családi kapcsolati hálóban,hogy azt nem mondjam csak futottam a történések után (pedig még most sem tudok
futni, hát még akkor)!

Jó, anyámat gyorsan belőttem. De ez nem is volt nehéz, hiszen elég sokáig társbérlők voltunk.
Aput is elég hamar hozzá tudtam rendelni, mert hébe-hóba vele is volt valami kapcsolatom.
Az igazi gondot a fivéreim (ugye ez a pontos titulus?) jelentették.

Mert nagyobbak voltak nálam, de apunál kisebbek.
Sokszor kedvesen beszéltek hozzám, mint anyu, de utána megcsavarták az orromat, amit ő azért nem.
Etetni is etettek, mint apu, igaz ő azért nem a nyelőcsövemig dugta le a kanalat.
És amíg anya az ordításom csitítója, addig ők sokszor kiváltói voltak.

Aztán nőtte, mobilisabb lettem, elkezdtem játszani, és észrevettem, hogy mennyire hasonlóan viselkedünk. Nekik is feltűnhetett a dolog, mert egyre többet foglalkoztak velem, és ma már szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy bevettek a csapatba, én is egy vagyok közülük!



Szóval végre képben vagyok!