Az élet körforgása

Az élet egy nagy körforgás, miközben állandóan változik, lényegét tekintve mimdig ugyanaz marad. Akár egy kisgyerek, aki napról napra formálódik, miközben makacsul ragaszkodik a szokásaihoz. Minden este ugyanaz a lefektetési szertartás, minden reggel ugyanaz a reggeli és a mindennap rendszeres testmozgás a szabadban, vagyis séta.

A séta..., aminek mostanában a puszta gondolata átrendezi a meridián vonalaimat. És nem a hideg, hanem a gyerekeim miatt. (Persze ha nem lennének gyerekeim, nem is sétálnék a hidegben, de ez már más kérdés.) Mert mindegy, hogy mennyit aludtak, ettek, verekedtek előtte a gyerekeim, az előkészületek szinte mindig kísértetiesen hasonló módon játszódnak le:

1, nekiállok, hogy a nagyot verbálisan ("könyörgöm vedd már végre fel a ........"), a középsőt pedig manuálisan felöltöztessem.

2, középső félig kész (harisnya, poló, nadrág, pulóver), nagyon elvégzem az utolsó előtti simításokat,mert verbális üzemmódban még nem működik tökéletesen, kicsit tisztába teszem

3, előszoba, kicsi kezeslábasa a kezemben, nagy ül a széken kér, hogy adjam rá a csizmát, megteszem, aztán egy lendülettel lekapom a kiszékről és teszem helyére a középsőt, aki már ott áll lábbelivel a kezében.

4, a nappali közepén nekiállok, hogy a kicsit belgyömöszköljem a kezeslábasba ezalat:

4/a, a nagy bejön és megkérdezi, hogy elég-e a pulóver, vagy kabát is kell-e ("Drágám kint hideg van, kell, és kérlek, ne gyere be koszos cipővel a nappaliba")

4/b, a középső bejön, hogy neki akkor kéne a macija a sétához ("Drágám, majd ÉN kihozom a szobából és kérlek, ne gyere be koszos cipővel a nappaliba")

5, kicsi a nappali közepén a kezeslábasban ordít, amíg én visszaterelem az udvarról a nagyot, mert ebben a hidegben mégsem kéne sál nélkül, nyitott kabátban kimenni.

6, kihozom a kicsit a nappaliból az előszobába, hogy ne ordítson, fél kézzel befejezem a középsőt, aki kimegy, az ajtót persze nyitva hagyja, így ömlik rám a hideg.

7, dideregve ráteszem a kicsire a sapkát, sálat,mert ugye a gyerek az első, becsukom az ajtót és fél kézzel felöltözöm.

8, eszembe jut, hogy a kicsi takaróját bent hagytam a szobába, cipő le (lásd 4/a, 4/b pontokat), takaró ki, cipő fel.

9. a kicsit beleteszem a kocsiba, a másik kettőre ráteszem a kesztyűt és indulunk.

10. majd fél óra múlva visszafordulunk, mert a középső üvölt, hogy fázik, a kicsit, meg üvölt, mert a kezeslábastól, meg a takarótól nem tud mozdulni,a nagy meg éhes.

És ez így megy nap-napután, hisz az élet egy nagy körforgás.