Szolgálati Közlemény

Szét vagyok esve, utálom ezt a nyúlós őszi időt, meg egyébként sem leszünk itthon a hétvégén, szóval most egydarabig nincs bejegyzés!

Egérfogó

A molylepkék jól megszívták.
Legalábbis nálunk, mert ők az egyetlen élőlények, amelyeket lecsapok.
A többieket csak szépen kitessékelem a lakásból és remélem, hogy nem jönnek vissza.

Ebből következik, hogy amikor a minap egy kis güzüegér ( vagy akinek jobban tetszik, egy Mus musculus spicilegus) nézett velem farkasszemet a polc alól, egyértelmű volt, hogy élve fogós csapdát kell beszereznem.
Már ez sem volt könnyű, - itt "félfalun" az emberek a végleges megoldásokat pártolják - de sikerült.
A működési elve egyszerű volt, rugós ajtó, amelyet egy fémkampóval kell rögzíteni, ami a legkisebb birizgálásra kiugrik és lezárja a bejáratot.
A Zuram internetes kutakodásaiból már tudtam, hogy a mogyorós csokinak képtelenek ellenállni, ezért nem is kísérleteztem sokáig,csoki be, ajtó föl, csapda le (a szekrény alá).

A csoki jól funkcionált a csapda nem.
Miután két este telt el úgy, hogy a nasi eltünt, az ajtó pedig meg sem mozdult gyanakodni kezdtem...
Kezembe vettem a kis szerkezetet, megvizsgáltam, majd arra a zseniális következtetésre jutottam, hogy a kampóra kell feltűzni a csalit, mert akkor biztos meg fogja birizgálni az egér!

Hát megbirizgálta, a csoki meg is ette az ajtó viszont nem csapódott le.
Hogy is csapódott volna, amikor pont a kioldó szerkezet fölött volt a polc alja, nem volt helye hova kioldani.....
Hümm, hümm, csak nem én állítottam oda?

Mindegy, péntek este már egy védett, ám tető nélküli helyre állítottam a kampóra tűzött, csokidarabbal ellátott csapdát, de bevallom ennyi kudarcos próbálkozás után már nem bíztam a sikerben.

Másnap reggel álomittasan mentem ki a konyhába, ráköszöntem a csapdában üldögélő egérre, és nekiálltam pakolászni.
Aztán megállt a kezem a levegőbe, visszamentem a csapdához és mivel az egér még mindig benne üldögélt, tudatosult bennem, hogy 1 hét után végre sikerült megfognom.

Én nagyon örültem, ő, szerintem kevésbé.

Türelem....

...beszélő szerszámot terem!

Amikor már azt hittem, mindent láttam, az amcsiknak ismét új rajzfilmélménnyel sikerült meglepniük.
Bár jobban bele gondolva egy 306 millió lakosú országban valakinek mindig akad egy új ötlete.

Mivel rendszeresen a gyerekekkel együtt nézem a meséket, a beszélő, lila gumimaciktól, a fogfájós rénszarvasig sokféle figurával találkoztam már, és sztoikus nyugalommal veszem nagyfiam, "Anya, a plüssnyuszik nem tudnak repülni" -típusú kirohanásait és világosítom fel csemetémet, hogy az igazi plüssnyuszik nem esznek késsel- villával és nem tudnak vezetni sem, tehát amely mégis ezt teszi, annak a repülés meg sem kottyan.

Az viszont meglepett, hogy egy meseszereplő tesz hasonló állításokat a rajzfilmben szereplő kollégájáról.
A történet egy ezermester körül forog, akinek barkács eszközei beszélnek.
Ez így első hangzásra nem tartogat semmilyen különlegességet. Beszélő gőzösök, és egyéb kommunikáló tárgyakkal teli mesék között mit is várhatnánk.

Ráérezhetett erre a fentebb említett animáció készítője is, ezért egy kis csavarral tette izgalmasabbá a történetet: az egyik részben ezermester barátunk, és beszélő szerszámai egy kis elemlámpát találnak.
A történet logikájából kövezkezően emberünk szóraakarja bírni a kis szerszámot... Semmi új- gondolnánk, ám ekkor jön a fordulat: a kis lámpan nem reagál!
Az elkeseredett mesterembert az egyik szerszám (azt hiszem a franciakulcs) próbálja jobb kedvre deríteni:
- Manny, az elemlámpák nem tudnak beszélni! -mondja neki (Ja, vagy, úgy!- gondolja az anyuka)
Ezzel vége is lehetne a sztorinak, de hát amerikai filmről van szó, kell a heppiend, melyet most a beszélő csavarhúzó szállít.
- Lehet, hogy csak spanyolult tud! - kiált fel és, ezen szép újlatin nyelven megszólítja az elemlámpát... És láss csodát! A kis fényforrás mosolyogva válaszol neki.

Hipp-hipp-Hurrá!

Örülünk, hogy megérkeztél!
Sokat javítottál az unokatestvérek közötti fiú-lány arányon! (Bár még mindig 3:2 a javunkra!)

Álláshirdetés

Cégünk folymatosan munkatársakat keres general manager munkakör betöltésére.

A jelentkezők 9 hónapos felkészülési idő után rögtön kezdhetnek

A munkakör leírása

- exkluzív partneri körrel való intenzív kapcsolattartás

Elvárásaink:

- kreativitás, spontaneitás
- jó szervezőkészség

- jó problémamegoldó- és konfliktuskezelési képességek

- jól fejlett kommunikációs képességek

- multy-tasking. akár vezetés közben is

- 24 órás elérhetőség, és bevethetőség

Nem szükséges, de előny

- konyhaművészetekben való jártasság

- énektudás

Különleges feltételek

- a partneri szerződés minimum 18 évig érvényes, mindkét részről felbonthatatlan

- előrelépési lehetősé nincs, a jelenkező saját örömére fejlődik

LEGOrul....

Az asztalról. Állandóan és folyamatosan.

Persze, tudom, lehetne a földön is legózni, de akkor meg szétgurulna. Bár ha jobban belegondolok, nem is, hiszen Iván még azelőtt szétkapná és a szájába venné, mielőtt bármiféle mozgást végeznének a kicsi darabkák.

Szóval marad az asztal. És a legurulás. Meg a szedegetés. Aban meg már profi vagyok, hiszen több, mint két éve, hogy a lego beköltözött a gyerekszobába.

Először csak egy kicsi doboznyi építőkocka. Ez nagyob bejött Tominak, és a sikeren felbuzdolva kapott még egydobozzal, aztán még eggyel, majd még eggyel.... A készlet növekedésével változtak az én érzéseim is.

Az elején csodálkozva szemléltem, hogy néhány legodarabból micsoda élethű kocsikat és házakat lehet összeállítani. Kezdeti lelkesedésem a legokészlet növekedésével fordított arányban változott, Tomi ugyanis előbb gondosan összerakta, majd ugyanolyan gonddal szédszedte a darabokat, és gondtalanul épített belőlük valami más. A rendrakás természetesen az én feladatom maradt.

Én pedig rendesen küzdöttem vel. Az első "mindent" egybe módszer ott bukott meg, amikor Tomi mégis csak az eredeti autót akarta megépíteni, és minden egyes speciális darbot órákig kellett keresni hozzá.

Akkor kisebb dobozokba kerültek az elemek. Ezekben rövidebb ideig kellett keresni azokat.... Végül eluntam a dolgot leültem és nagyjából "téma szerint" szétválogattam. Ez már jobb volt, a keresési idő lényegesen lerövidült! Az első építésnél, mert ezután a fiúk ugyan olyan összevisszaságba dobálták vissza a legokat, mint előtte.....

Most csavarok tárolására használt, kisfiókos barkácsszekrénybe, forma szerint szétválogatva figyelnek a darabok. Ez remélem beválik. Ha nem kénytelen leszek minden elemet külön dobozba elrakni, akkor tuti nem keverednek össze!

Főzzünk nagyapát!

Ma nagyapát fogunk főzni.

Hozzávalók:

1 nagyapa

1 anya

gyerek ízlés szerint

Elkészítési idő: több év

A nagyapa minőségére nagyon kell ügyelni.

A főzéshez nem megfelelő az ún "vajszívű" nagyapa, mert ez nagyon gyorsan puhul, és főzés közben könnyen elveszítheti aromáját.

Ezt a fajtát inkább nyersen, minden változtatás nélkül ajánlom az egész családnak.

Mi most egy kemény nagyapát fogunk főzni.

Első lépésben szüljünk egy gyereket. Lehetőleg olyat, aki nagy mozgásigénnyel, erős akarattal, és alacsony szófogadóképeséggel rendelkezik.

Nevelgessük szépen, saját igényeink szerint, és a nagyapa, gyermekre tett kritikus megjegyzéseit engedjük el a fülünk mellet, lehetetlen tanácsait pedig hallgassuk meg, majd ne fogadjuk el.

Hagyjuk a nagyapát, had főjön a saját levében!

Amíg a nagyapa fő, mi szüljünk még egy gyereket. Lehetőleg olyat, aki a nagy ellentéte; nyugodt, visszahúzódó, szófogadó.

Ezt is neveljük ugyanúgy, mint az elsőt., hogy látszodjon, mi eddig is jól neveltünk, nem ettől függ a gyerek személyisége.

Nagyapa ettől már puhulni fog - kevesebbet szól be(le) a gyereknevelésbe - de a főzési időt az is csökkenti, hogy látja, a nagyobb az idő múlásával izgő-mozgó babából, intelligens gyerekké vált, akivel már lehet "értelmes" dolgokat csinálni

Amikor nagyapa félpuhára főtt, ha lehet szüljünk még egy gyereket. Lehetőleg olyat, aki, amint képes mozogni, nem tágít nagyapa mellől, állandóan felkéredzkedik az ölébe, és hosszú percekig hozzábújik.

Ezzel nagypapa el is készült. Én minden körítés nélkül magában szoktam tálalni a családnak, de akinek úgy jobban tetszik, adhat mellé még 1-2 gyereket.

Jó étvágyat!

Érettségi

Még most is enyhe hastáji nyomást érzek, ha rágondolok. A torkomban gombóc képződik és sóhajtanom kell.

Szerencsére túl vagyunk rajta, és így, visszatekintve nem is értem, miért kellett izgulnom.
Minden simán ment, pedig nem is készültünk...
Na jó egy kicsit. Név, lakcím... ilyeneket gyakoroltunk, hogy biztosan menjen.

Keddre tűzték ki az időpontot, de már pénteken be lehetett menni az iskolába kicsit tájékozódni.
Persze, hogy ott voltunk, mind az öten. Mert az így dukál.
Én néztem a padokban ülő gyerekeket és bevallom, majdnem sírtam, mert ekkor tudatosult bennem, hogy lassan véget ér egy korszak.
Pedig gondolatban már régóta készítgettem magamat, de szemtől szembe találkozni a tényekkel, az egy kicsit más.

Tehát a pénteki ízelítő után kedden délután elindultunk az iskolába, a Zuram, Én, meg a gyerekek.
Mire odaértünk Tomi legtöbb ovistársa már túl volt az iskolaérettségi vizsgálaton. Jókedvűen, felszabadultan szaladgáltak az iskola folyosóján.

Mi leültünk, Tamásnak rajzolnia kellett, hogy majd azt is értékelhessék, bent pedig mindenféle színekkel, és számokkal kapcsolatos feladatot kellett megoldania.
Simán ment, Tomi hamar feloldódott, csak én figyeltem aggódva minden szavát, és amikor egy-két német szó nem jutott azonnal eszébe, legszívesebben súgtam volna neki....

A tanítónéni nagyon elégedett volt vele, és Tomi is biztosan meg volt elégedve a tanerővel, mert amikor ő megmondta fiamnak az egyetlen, általa ismert magyar szót,
Tamás ránézett, és csak ennyit mondott:
- Ügyes vagy!

Tépelődések

Már rutinos vagyok.
A celluxot és az ollót jól hozzáférhető, de a kutakodó gyerekkezeknek elérhetetlen távolságban helyeztem.
Hamarosan szükség lesz mindkettőre.

Az elmúlt bő négy évben már kellő rutint szereztem. Tudom, hogy már a legelső jelre közbe kell lépnem, és kezelni az esetet, mert ha nem teszem, csak nagyobb lesz a baj.
Persze vannak olyan esetek, amikor minden segítség későn jön. Régen sokat tépelődtem ezen, de ma már tudom, hogy van amikor egyszerűen nem lehet semmit tenni.

Szóval megint kezdődik, úgy, mint anno Tominál, majd Andrásnál. Most Ivánon a sor.
Igazából tegnap vált világossá számomra, hogy most ő következik.

Az esti mesélés után továbbra is bátyja ágyán ült, és lapozgatta a mesekönyvet, majd, amikor betettem a kiságyba, felháborodott hangon kérte azt. Ma délelőtt odasétál a kiságyához, majd nemes egyszerűséggel beledobta a kezében lévő könyvet és kért, tegyem be őt is olvasni.
Ezek után este lefekvéskor már automatikusan adtam a kiságyba neki egyet, hiszen úgy néz ki, az együtt mesélés mellett után most ráérzett az egyedül "olvasás" örömeire is.

Én pedig már kikészítettem a celluxot és az ollót, mert tudom, a könyvek nem tolerálják, ha picik kezek egyszerre két irányba próbálják lapozni őket...

Ismerkedjünk!

Egy mosoly sokat segít.
Iván ezzel tisztába van, már mesteri fokra fejlesztette az "és-most-te-szeretni-fogsz" mosolyát.
Bolt, vagy állomás, öreg bácsi, vagy éretlen kamasz, ha a gyerekem kinézi magának, nincs menekvés! Addig szugerálja, amíg az illető rá nem néz és akkor jön a jól időzített félmosoly, majd a félénk elfordulás, és ismét félmosoly.
Nem tudom, hol tanulta a dolgot, mert egyik bátyja sem tudta így az ujja köré csavarni az embereket, lényeg, hogy a hatás garantált.

Illetve majdnem. Iván ma csúfos kudarcot vallott.
Pedig mindent bevetett.
Amikor az edzőterem másik végén meglátta, a nála 4-5 hónappal fiatalabb kislány, felvidult a szeme. Pár percig cssak nézte, aztán határozott léptekkel elindult felé.
Előbb csak mellé állt és rávillantotta 220 voltos mosolyát.
A kishölgyet ez szemmle láthatólag hidegen hagyta.
Iván azonban nem az a típus, aki feladja, és kissé közelebb lépett, megsimította a kislány kezét és tovább mosolygott.
A kislány bizonytalanul visszahúzódott...
Iván nem a testbeszéd mestere, mert nem vette a finom üzenetet, még közelebb lépett és hangos örömsikongatásokkal elkezdte simizni a kislányt.
Na a fiam ezen a ponton verte ki a biztosítékot, a kishölgy hangos "ne-ne" kiáltásokkal adott hangot nemtetszésének, majd, hogy nagyobb nyomatékot adjon szavainak két kezével löködni kezdte Ivánt.

Ő továbbra sem kapcsolt, és minden taszítás után mosolyogva visszalépett.
Végül úgy döntöttem megszakítom a fiam vigyor-terrorját és kézbe kapta az ifiembert, aki, mintha mi sem történt volna, még fentről is ezerrel villogtatott lefelé.
Hát igen, azt hiszem Iván ismerkedési technikáján még finomítani kell egy kicsit....

1849. október 6. .Nemzeti gyásznap

Lőpor és golyó általi halállal halt (reggel fél hatkor):

1. Lázár Vilmos, főtiszt (ezredes)

2. Gróf Dessewffy Arisztid, tábornok

3. Kiss Ernő, tábornok,

4. Schweidel József, tábornok,

Kötél általi halállal halt (reggel hat óra után):

5. Lovag Poeltenberg Ernő, tábornok,

6. Török Ignác, tábornok,

7. Lahner György, tábornok,

8. Knezić Károly, tábornok,

9. Nagysándor József, tábornok,

10. Gróf Leiningen-Westerburg Károly, tábornok

11. Aulich Lajos, tábornok,

12. Damjanich János, tábornok,

13. Gróf Vécsey Károly, tábornok,

Aradon további három honvédtisztet végeztek ki: 1849. augusztus 22-én Ormai Norbert honvéd ezredes, 1949. október 25-én Kazinczy Lajos (Kazinczy Ferenc fia) honvéd ezredest és 1850. február 19-én Ludwig Hauk alezredest.

Lenkey János vezérőrnagy az aradi várbörtönben halt meg,

Szintén ezen a napon végezték ki Pesten gróf Batthyány Lajost, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökét.

Ööö.....

Az elmúlt héten a Zuram másodunokatestvére vendégeskedett nálunk.

Egy korábbi telefonbeszélgetés alkalmával barátnője -aki már vágyik egy babára - megemlített, jó, is, hogy nálunk tölt néhány napot, mert legalább látja, milyen jó egy gyerek, és neki is megjön a kedve.

De akkor miért hozzánk akarod küldeni? - gondoltam magamban.

Mert kétség kívül jó a gyerek(ke)kel, de ez pont olyan, mint az a híres belső érték, egy pasinak jó sokszor kell megnézni, mire feltűnik.

Mert kétség kívül jó a gyerek(ke)kel, de szerintem nem ez volt vendégünk első gondolata, amikor vasárnap hajnali 6-kor két kisebb csemetém csodálkozó tekintettel, és boldog sikongatásokkal nyugtázta, hogy a szokásosnál eggyel többen vagyunk.

Mert kétség kívül jó a gyerek(ke)kel, de ez nem akkor jön ki teljes valójában, amikor más emberek gyerekei köröznek körülötted "fogócskázzunk, fogócskázzunk" felkiáltással.

Mert kétség kívül jó a gyerek(ke)kel, de az edzetlen hallószerveket már egy kisebb hisztiroham is megviseli.

Mert kétség kívül jó a gyerek(ke)kel, de nem tudom, hogy a nálunk töltött hét után a Zuram unokatestvére is ezt gondolja-e.

receptek

"Igazi olasz pizza" otthon

Képpel nem tudok szolgálni, mert elromlott a gép, de higgyétek el, nagyon gusztán néz ki!

Nincsen sem márvány nyújtólapom, sem pizzasütő kemencém ,de még egy sütőbe helyezhető pizzasütő kövem se, viszont szeretem a pizzériákban (pláne az olasz pizzériákban) sütött, hajszálvékony tésztájú pizzát.
Sok kísérletezések után most már én is valami hasonlót tudok sütni a saját "normál" konyhámban.

Tészta: fél kiló 2x átszitált lisztet (fontos az átszitálás, így levegő kerül a lisztszemek közé, egyenletes lesz a nyers tészta, könnyű, omlós a végeredmény) tálba teszünk, közepébe mélyedés készítünk és ebbe tesszük, a kiskanál cukorral összemorzsolt, fél kocka élesztőt.
Amikor az élesztő elfolyosódik, hozzáteszünk 1 kiskanál sót, egy kis olivaolajat , némi langyos vizet és a lisztből hozzákeverünk egy kicsit, majd 10-15 percig állni hagyjuk. Amikor ez a kovász a liszt közepén szépen dagadni kezt, akkor elkezdjük hozzákeverni a többi lisztet is, és langyos víz hozzáadásával összeállítjuk a tésztát.

A tészta állaga: nagyon lágy tészát készítsünk, olyat, ami már összeáll, de még egy kicsit ragad a kezünkhöz. Ez a nyújtásnál fontos, mert csak így nem fog szétszakadni a pizza (vagy ha szakad, akkor is csak kicsit).

A tészta nyújtása: az elkészült tésztát 3-4 részre osztjuk és mindegyik darabból lisztes kézzel (különben ragad) kis cipókat formázunk. Fél órát állni hagyjuk (hogy a lisztszemcsék szépen megdagadjanak), ezután a cipókat finom ütögetéssel kilapítjuk egyenként, mindkét felüket belisztezzünk (én egy tálkába teszek lisztet és abba megforgatom),
majd jöhet a nyújtás:
egyik kezünket ökölbe szorítjuk, rátesszük a tésztát, a másikkal pedig határozott, egyenletes mozdulatokkal körbe-körbe kifelé húzkodjuk a tésztát (persze, aki tudja, dobálhatja-pörgetheti úgy, mint a profi pizzasütők, de nekem csak ez a "lebutított" változat megy).
Amikor már lelóg a kezünkről, az egészet sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük és ott két kezünk segítségével tovább nyújtjuk-vékonyítjuk.
Garantáltan nem lesz kör alakú a végtermék, viszont szép vékony belsőrész és vastag külső peremet tudunk így csinálni. Ha itt-ott szakad a tészta, szépen húzogassuk vissza.
Türelmetlenebbje lisztezett sodrófával is nekimehet, csak így a vastagabb külső perem fog lemaradni.

A paradicsomszósz: fél kiló lisztből készült pizzához olyan 2-2,5 dl sűrített paradicsomba (konzerv és tubusos paradicsomból kevesebb kell, ezt vízzel hígítsuk, hogy meglegyen a 2 dl) teszek egy csipet sót, kis cukrot, kicsi olívaolajat, petrezselymet, kakukkfüvet, bazsalikomot, rozmaringot és fokhagymát (mennyiséget nem tudok, ízlés szerint, de teljesen jó egy készen kapható olasz fűszerkeverék is), majd a tűzhelyen egyet rottyantok rajta.
Ezután merőkanál segítségével a kinyújtott pizza közepére öntök egy kicsit, majd a merőkanál domború aljával szépen végigterítem az egészen.

Ezután jöhet a sajt és minden egyéb földi jó, majd következhet a sütés.

A sütés: amikor hozzákezdünk a cipók nyújtásának, kapcsoljuk a sütőt max fokozatra, hogy mire a pizza bekerül, jó forró legyen, mert ha hideg, vagy langyos sütőbe tesszük, akkor az élesztőnek még van egy kis ideje, nekiáll kelni, és akkor lőttek a papírvékony belső résznek.
A sütést 180-200 fokon (gázsütő 3-4-es) végezzük.

mens sana....

in corpore sano!
Szóval ép testben, ép lélek.

Igaz, estére nálam ez inkább "ép testben épp, hogy élek" formában működik, de fáradság ide, Jenő (az a kis hapsi, aki a fülemben ül, és állandóan azt hajtogatja, "Ne mozogj, inkább egyél sok csokit!") oda, gondoltam azért mégis ráveszem magam, és kéthetente egyszer cselgáncsra fogok járni.
Aztán majd ha a gyerekek nagyobbak lesznek, jön a heti edzés, de hol van az még.....

Szóval kalandra fel, edzőterembe be!
Tettre készen indultam neki és még az sem tántorított vissza, hogy első kézből a fiú öltözőbe nyitottam be. Nagy úr a megszokás, hiába, a fiaimat már egy éve hordom ugyanoda és hát még soha nem jártam a női öltözőben...
Azért gyorsan sikerült megtalálnom azt is , amiben nagy szerepet játszott éles logikám, a finom női megérzés, és az, hogy az öltöző 30 centire van a másiktól.

Átöltöztem, és végre kezdetét vette az igazi edzés.
Edzőbácsi előrelátóan egy zsenge, tizes évei elején járó lányka mellé osztott, biztos, ami ziher alapon, mégiscsak kezdővagyok.
Azért gyorsan kiderül, hogy bár a technikai tudásom finom szólva is a béka hátsója alatt leledzik, de erő- és kitartás tekintetében nem maradok le parterem mögött, ezért hamarosan odajött hozzánk, és felszólított őt, nyugodtan rángasson, dobjon engem erősebben.
A lány válasza rövid volt , és lényegre törő:
-Nem merem, mert öreg!