Reprezentálok

Vagyis bemutatok.
Lendül a karom, kezem finoman ökölbe szorul, középső ujjam visszafogottan felemelkedik.
Persze csak gondolatban.
A valóságban türelmesen válaszolok a kérdésekre.

Sétálok az utcán három, rövidre vágott hajú, bézból sapkás, farmernadrágos, kékpólós kiskölyökkel.
Reprezentálok (vagyis bemutatok): milyen jó anya vagyok, milyen vagány gyerekekkel!
És akkor jön a
NÉNI.
Sétál az utcán, és ránk néz.
- Mind a három fiú? -kérdezi.
Én gondolatban reprzentálok (vagyis bemutatok), és kedvesen válaszolok:
-Igen.
Ekkor a NÉNI úgy érzi, itt az idő, hogy valami biztatót mondjon.

A tartalmat illetően a NÉNIk, külsőleg egységes tábora kétfelé válik; passzív, és aktív NÉNIre.
A passzív Néni szerint, már minden mindegy, ami történt, megtörtént, hozzuk ki belőle a legjobbat, tehát így folytatja a beszélgetést:
- Hát nem baj, az a lényeg, hogy egészségesek!

Az aktív Néni ezzel szemben úgy érzi, még semi sincs veszve,
- A negyedik majd kislány lesz!- szól kedvesen.
És bár igaz, hogy a Bibiliában az áll, sokasodjunk, szaporodjunk és népessítsük be a földet, de nem szándékozom egyedül elvégezni ez a feladatot, ezért
-Elégedett vagyok én velük - mondattal zárom rövidre a témát.
Még váltunk pár szót az időjárásról és az útépítésről, majd a NÉNI tovább indult.
Én ott maradok a fiúkkal, állok és
reprezentálok.

Színház az egész világ,

és színész benne minden nő és férfi,
hogy a gyerekekről ne is szóljunk!

Vígjáték három felvonásban.

SZEREPLŐK

Anya- Én
Apa- A Zuram
Gyerek 1.-Tomi
Gyerek 2.-András
Gyerek 3.- Iván

Első felvonás

Anya térdel a tatamin, éppen Gyerek 3.-at törli szárazra. Gyerek 1., és Gyerek 2., mint barokk kis puttók, félmeztelenül rohangálnak

Apa: tessék felöltözni, mert ha nem öltöztök fel, megfáztok, és holnap nem óvodába, hanem a doktornénihez mentek!
Gyerek 2.: És megint kapunk tőle cukrot?
Gyerek 1.: Úgyse szeretek oviba járni!
Anya: Oké, aki nem öltözik fel, nem kap vacsit!

A gyerekek felöltöznek, majd elkezdik szolidan ütögetni egymást, végül átmennek az étkezőbe.

Második felvonás

A család az asztalnál ül. Mindenki eszik. Az asztalról kések, kanalak esnek le, nem mindig saját akaratukból...

Gyerek 3: Lerö, lerö, lá-lá-lá!
Gyerek 1. és Gyerek 2. szinkronba beszélnek, a szöveg ezért érthetetlen.
Anya figyelő-bólogató üzemmódban ismételgeti: Igen-Igen, persze.....
Apa csendben eszik, pedig nem is magyar ember (aki, mint tudjuk, evés közben nem beszél)

Az evés befejeztével a család visszavonul a nappaliba.

Harmadik felvonás

Apa épp befejezte a mesét, a gyerekek lefekvéshez készülődnek.

Gyerek 1.: Anya, mikor kapok kutyát?
Anya: Majd, ha Iván iskolás lesz, most még túl kicsi.
Gyerek 1: Anya, dehát nekem kell a kutya, nem neki!

Anya mosolyogva a gyerekszoba felé tereli csemetéjét.

Vége a színdarabnak.
Függöny. Taps.

Utazási variációk több gyerekre

Variációk vízre

Nem viszel.- Kelleni fog.
Viszel.- A kutya nem fog kérni.
Egy üveggel viszel.- A legkisebb beledobja a csokiját, amitől az egész gusztustalanul zavaros lesz, mindenki szomjazik, de senki nem iszik belőle (kivéve a legkisebb- fúúúúúj!).
Két üveggel viszel.-Hárommal kellett volna.
Hárommal viszel.- Néggyel kellett volna.
Néggyel viszel.- A gyerekek kettő tartalmát kiöntik a földre, automatikusan fellép a "Két üveggel viszel" esete.

Variációk játékra

Nem viszel.- Elment a józan eszed.
Viszel.- De nem eleget.
Eleget viszel.- Olyan nincs.
Útközben megálltok egy játékboltnál.- A gyerekek a kocsiban jönnek rá, hogy mégis mást akartak választani.

Variációk WCre

A gyerek még pelenkás.- Te meg Drágám kibírod az út végéig!
A gyerek már nem pelenkás, és pisilnie kell.- Sose hittem volna, hogy ilyen gyorsan tudok vezetni!
Egyszerre több gyerek nem pelenkás.- A benzinkútnál csak az egyiknek kell pisilnie, 5 km múlva viszont már a másiknak is.
Anyai tekintélyt bevetve mindegyiket megpisilteted a benzinkútnál.- Valamelyik biztos elsumákolja a dolgot, és 5 km múlva már ordít, hogy nem bírja visszatartani.
Mégis mindenki elmegy WC-re.- 5 km múlva, a benzinkúton vett szendvics miatt, a párodnak hasmenése lesz....

Vizesen

Ha a Zuramon múlt volna, simán elhervadok.
Nem, nincs szó semmiféle összeesküvésről, ő egyszerűen nem tudta, hogy el fogok hervadni.
A lányöntés szokása ugyanis annyira magyar, hogy még csak hírből sem ismerte.

Ettől függetlenül én nem akartam elhervadni, ezért finoman rávezettem életem párját, mit is kell tennie (idézem"A Te hibád lesz, ha elhervadok, mert nem öntözöl meg!").
Nagy bűntudatot kelthettem benne, mert nem elégedett meg egy kölnis megöntéssel, hanem a csaphoz ment, 4 poharat megtöltött vízzel, és kiosztotta a fiúk között.

Ezután következett az Öntés.
Kinek-kinek vérmérséklete szerint.
Ő fogta magát és nemes egyszerűséggel rámloccsintotta a pohár tartalmát.
Tomi is loccsintott, miután 32 szer megkérdezte, tényleg szabad-e. Hát szabadott, de mondtam neki, hogy egyszeregy évben, nehogy rendszerré váljon a dolog.
Olyan gyorsan azért nem hervadok el.

András kivárt, majd amikor látta, hogy szabad a terep, egész közel sétált hozzám, és lazán rám borította az éltető nedűt.
Iván is kivárt, de szemmel láthatóan nem értette, mire megy ki a játék. Egy darabig méregette az apja és a bátyjai kezében lévő üres poharakat, azután rám nézett, közelebb lépett hozzám,
és kiitta poharából a vizet!

A cseresznyefa virága

Japánban a cseresznyefa virágzása jelzi a tavasz kezdetét. Ilyenkor hagyományos, szabadtéri piknikkel ünneplik az eseményt.

A mi kertünkben a szanaszét dobált gyerekjátékok jelzik a tavasz kezdetét. Ilyenkor hagyományos, szabadtéri gyereküldözéssel ünneplem az eseményt.

A hagyományos, szabadtéri gyereküldözésnek két formája is dívik nálunk. Az egyiket "fogócska" néven ismerheti a nagyérdemű. Lényege, hogy elhitetem a gyerekkel, hogy gyorsabban tud futni nálam, ezért nem rögtön fogom meg, hanem hagyom, hogy előtte kétszer végigrohanjon a kerten.

A hagyományos gyereküldözés másik formája már nem annyira a lábak, mint az idegek játéka.
Ebben az esetben a gyerek tudja, hogy nem gyorsabb nálam, viszont azzal is tisztában van, hogy a gondolataiban sem tudok olvasni, és ezért az sem fogom tudni eldönteni, hogy vajon azért mászkál-e ollóval a levenduláim közelében, mert éppen arra vezet az útja, vagy azért-e, mert kedve támadt egy kicsit megnyesegetni azokat.
Mivel én is tisztába vagyok azzal, hogy bár nem tudok a gyerek fejében olvasni, de mindenképpen gyorsabb vagyok nála, ezért nem várom meg, amíg kiderül, mi célból közelít ollóval a kezében a levenduláim felé.
Nem.
Egyszerűen elüldözöm onnan.

15 fok

Mínuszban, természetesen. Hiszen tél van.
Na jó, mivel nem Szibériában élek, ezért talán mégsem olyan természetes. Viszont vitán felülállóan hideg. Marhára.

Annyira, hogy az ember kétszer is meggondolja, hogy kimegy-e a szabadba.
Aztán nem megy.
Csak az ablakot nyitja ki, és figyeli, ahogy a hideg levegő ködformájában áramlik be a szobába, és szinte várja, hogy a felhőből előbukkanjon egy mocsári szörny. Pont, mint a filmeken.
Persze semmi nem bukkan elő, egyrészt mert ez nem egy film, másrészt, meg ha lett volna is valami a ködben, az már rég belefagyott volna.

Nem emlékszem arra, hogy a környékünkön máskor is lett volna ilyen hideg.
Ez persze nem jelent semmi, a memóriám néha vetekszik egy aranyhaléval.
Az idei telet viszont még unokáimnak is mesélni fogom.

Majd amikor - stílusosan - hideg, téli estéken üldögélünk a meleg szobában, szépen felelevenítem a mostani hideg téli reggeleket és mesélek majd a csodálkozástól kikerekedett szemű csöppségeknek arról, hogyan adtam rá,az akkor még kiskorú, apáikra, és nagybátyjáikra a harisnyát, a nadrágot, az anorákot, a pulóvert, a kabátot, a sálat, a sapkát, a kesztyűt, és, hogy fél perccel később, miként vettem le róluk a kesztyűt, a sapkát, a sálat, a kabátot, a pulóvert, az anorákot, a nadrágot, és a harisnyát, mert induláskor jutott eszükbe, nekik még pisilniük kell......

Nép-szokás

A magyar az olyan. Illetve ilyen.
Már a bevándorlók is lóval keltek át a hegyeken, nem síléccel.
Nekünk nincsenek norvég sziklarajzaink mamutcsonton sikló emberekről, és Kodály Zoltán sem gyűjtött egyetlen, síelésről szóló népdalt sem.
Én pedig még egyik néprajzi könyvben sem olvastam olyat, hogy az első hó leestével összegyűltek volna a legények és leányok, félig tréfásan, félig komolyan sílécet csatoltak volna a lábukra, majd lecsúsztak volna a hegyoldalon.

Tehát a magyar az ilyen.
A szlovén meg olyan. Mert amíg a holland gyerekek biciklisüléssel a popsijukon jönnek világra, addig a szlovén csemeték síléccel a lábukon születnek.
A fiaim csak félig szlovének, de mivel egy síléccel nem lehet messzire jutni, hát hagytam, hogy a Zuram a gyerek magyar lábára is csúszóalkalmatosságot szereljen.

Ő pedig szerelt, és én így jutottam el életemben először egy igazi sípályára.
Igaz, csak az aljáig, de én nem is vágytam magasabbra. Óvatos duhaj vagyok, és amúgy sem szeretem sem a havat, sem a hideget.
Azért hősiesen viseltem az a jó fél órát, amíg a Zuram síelni tanította Tomit. Ügyesen terelgettem vissza a minduntalan a pályára tévedő Ivánt, ötpercenként biztosítottam Andrást arról, hogy az étterem teraszán üldőgélő, macska nagyságú kutya nem fogja megtámadni, és totális tudatlanségom ellenére, még a síelés körül is hasznosság tettem magam.

A sílecke befejezése után ugyanis sor került a sícipő levételére. Az összes hevedert kikapcsoltam, minden helyet meglazítottam, és megpróbáltam levenni a lábbelit.
Nem sikerült egyszer, nem sikerült kétszer. Aztán, akár a népmesében, harmadikra, elővettem józan paraszti eszemet és, mint ahogy anno dédanyáink tették dédapáink csizmáinál, két combommal satuba fogtam fiam lábát és egy erőteljes rántással lehúztam róla a sícipőt.
Hiába, no, nem árt, ha az ember több kultúrában is jártas!

Összefogaláls

Az első.
Az első karácsony.
Az első, igazi, karácsony.
Az első, igazi, gyerekes karácsony.
Az első, igazi, háromgyerekes karácsony.

Persze Tomi volt a legaktívabb. Miután kinyitotta a szemét, előbb fél-, majd negyedóránként, később 10 percenként 2 után pedig már átlagba 34 másodpercenként tudakozódott az angyalok holléte felől.
Akik szerencsére pontosan érkeztek. Épp akkor , amikor elkészültem a karácsonyi vacsorával.

András az angyalok érkezésével egyidőben kapcsolódott be a karácsonyba, Ivánnak pedig csak az ajándékok kibontása után esett le a tantusz.
De nem zavarta, hogy utolsónak érkezett, teljes vehemenciával vetette rá magát az ajándékokra. A bátyjai meg rá, mert Iván állandóan az ő új játékaikat akarta kipróbálni.

Én is kaptam ajándékot. Neki is álltam kibontani, de az első két órában sehová sem jutottam, mert percenként jött valamelyik gyerek, hogy rakjam össze/szedjem ki/ vegyem el Ivántól az épp aktuális mütyürt.

A Zuram is kapott valamit. Ő is örült (legalább is ezt mondta), majd az ajándékot egy laza mozdulattal besuvasztottta a kanapém mögé, a polcra.
Így az esti olvasáshoz kényelmesen kéznél lesznek az új könyvek.

Aztán végre sikerült nekem is ajándékközelbe jutni, és végre én is örülhettem.
Részint az ajándéknak, résszint annak, hogy a gyerekek végre nyugton hagynak.

Vigyázat! Ajándék!

Vannak olyan törzsek, ahol abból áll a háború, hogy elkezdenek a másik területére édesgyökeret áthordani, és aki több édesgyökeret hord át, a nagyobb ajándékával megszégyeníti a másikat.
Szóval csak óvatosan!

Boldog Karácsony!

Nyomkodok, tehát vagyok!

Igazából csak sejtéseim vannak arról, ilyenkor mi játszódhat le benne.
Persze, én is voltam gyerek és sok mindenre emlékszem, de erre még akkor sem emlékezhetnék, ha képes lennék visszaidézni másfél éves korom eseményeit.
Mert nekünk anno még nem volt mosogatógépünk, talán tévénk se, a rádió pedig tekerős volt.

Azért eltudom képzelni, mit érez ilyenkor.
Biztos nagyon nagynak és erősnek gondolja magát. Megcsapja hatalom birtoklásának szele....
Hiszen azért az mégsem sámli, hogy egy apró mozdulata ennyi mindenkit megmozgat.
Egy gyors gombnyomás és emberek ugranak fel székükről, a torkokat kétségbeesett kiáltás hagyja el.

Persze a dolog nem teljesen veszélytelen, néha fájdalmas véget ér egy-egy próbálkozás, vagy sikeres kivitelezés. Hiszen a bátyjai sem emlékeznek rá, milyen is volt az ő nyomkodós korszakuk, ezért nem is tanúsítanak túl nagy megértést öccsük tette iránt.
Hangulatuk, és a mese érdekessége függvényében az "Ata ne!" felkiáltástól a komoly tettlegességig, széles skálán mozog a reakciójuk, ha Iván megint kikapcsolja a tévét.

De Ivánt ez nem zavarja. Újra- és újra kikapcsolja a keze ügyébe kerülő mosogatógépet, rádiót, tévét, csak hogy pár másodpercig úgy érezhesse, ő irányít!

matematikai alapismeretek

komplex analízis: gyereknevelés

legkisebb közös többszörös: a szülői ágy azon legkisebb része, ahová a gyerekek közösen és egymás után többszörösen beszorítanak éjszaka

nevező: az a szülő, amelyik méregtől lila fejjel próbálja kideríteni, melyik gyerek rosszalkodott, ezért sorra megnevezi őket

egymást metsző halmazok: 2nél több, tetszőleges számú gyermek, amelyik ugyanazt a játékot akarja megszerezni, ezért metszik egymás szándékát (vagy verik egymás fejét)

csonka gúla: az a mértani forma, amit a piramis alakú játék vesz fel, miután megjárta Iván száját

húr: anya idegrendszerének különleges része, melyet a gyerekek előszeretettel feszítenek túl

valószínűségszámítás: az az elmélei folyamat, amely során a gyerek mérlegeli, mekkora valószínűséggel derül fény a csínytevésére, és ennek tudatatában dönti el, rosszalkodik-e, vagy nem.

többismeretlenes egyenlet:Iván+András+Tomi+gyerekszoba+csukott ajtó=vajon mi lesz ebből?

egymást a végtelenben metsző párhuzamosok: a szülő elképzelései és a gyerekek vágyai. A végtelenben biztosan metszik egymást.

Hímnem-nőnem

A hétvégén Szlovéniából jöttek hozzánk látogatóba. Egyik este étterembe mentünk. és amikor a szükség hívott, magabiztosan választottam ki a két, "Damen" , illetve "Herren" feliratot viselő ajtó közül a nekem valót.
És mindezt úgy, hogy nem kellett igénybe vennem a két felirat fölött lógó, nőt, illetve férfit formáló kicsiny szimbólumok segítségét.
Az én szemszögemből nézve ezek akkor tök feleslegesen lógtak ott, pár évvel ezelőtt viszont hálás lettem volna, ha egy másik vécé, másik ajtaján látok valami hasonlót.

9 évvel, egy házassággal és 3 gyerekkel ezelőtt szintén ezekkel az ismerősökkel, szintén egy étteremben ültünk.
Mindez Szlovéniában történt, abban az időszakban, amikor még csak azt tudtam megkérdezni, hol van a vécé, a párom ugyanis első nekifutásra vett nekem egy nyelvkönyvet, én pedig kinéztem magamnak ezt a szimpatikus mondatot, és élből meg is tanultam.

Szóval kérdezni már tudtam, de a választ, és a feliratokat még nem voltam képes értelmezni.
Mindez nem zavart, amikor arra került a sor, magabiztzosan szögeztem a pincérnek a kérdést, ő pedig válaszolt...
...meg szerencsére a kezével is mutogatott, különben sosem találtam volna meg a helyet.

Na, a nehezén már túl vagyok!- gondoltam, de ismét bebizonyosodott, hogy a világegyetem nem mindig az én gondolataim szerint működik; a vécéajtókon ugyanis csak 1-1, szlovén nyelvű felirat ékeskedett. Persze az is lehet, hogy kínai, vagy spanyolt feliratok voltak, mert értelmezni egyiket sem tudtam.

Hát igen, Rómában élj úgy, mint a rómaiak, Szlovéniában meg tudjál egy kicsit szlovénül!
Én akkor még nem ismertem ezt a szabályt, de nem ijedtem meg, hát csak nem fog egy ajtó kifogni rajtam!
Majd óvatosan benyitok, és amelyikben van piszoár az lesz a férfi vécé, amelyikben nincs, az a női. Teljesen logikus.
Tehát benyitottam az elsőbe, és ott nem volt piszoárt.
Elsőre beletrafálta, tök ügyes vagyok! - gondoltam, de a biztonság kedvéért benéztem a másikba is és.......
...ott sem volt!

Egérfogó

A molylepkék jól megszívták.
Legalábbis nálunk, mert ők az egyetlen élőlények, amelyeket lecsapok.
A többieket csak szépen kitessékelem a lakásból és remélem, hogy nem jönnek vissza.

Ebből következik, hogy amikor a minap egy kis güzüegér ( vagy akinek jobban tetszik, egy Mus musculus spicilegus) nézett velem farkasszemet a polc alól, egyértelmű volt, hogy élve fogós csapdát kell beszereznem.
Már ez sem volt könnyű, - itt "félfalun" az emberek a végleges megoldásokat pártolják - de sikerült.
A működési elve egyszerű volt, rugós ajtó, amelyet egy fémkampóval kell rögzíteni, ami a legkisebb birizgálásra kiugrik és lezárja a bejáratot.
A Zuram internetes kutakodásaiból már tudtam, hogy a mogyorós csokinak képtelenek ellenállni, ezért nem is kísérleteztem sokáig,csoki be, ajtó föl, csapda le (a szekrény alá).

A csoki jól funkcionált a csapda nem.
Miután két este telt el úgy, hogy a nasi eltünt, az ajtó pedig meg sem mozdult gyanakodni kezdtem...
Kezembe vettem a kis szerkezetet, megvizsgáltam, majd arra a zseniális következtetésre jutottam, hogy a kampóra kell feltűzni a csalit, mert akkor biztos meg fogja birizgálni az egér!

Hát megbirizgálta, a csoki meg is ette az ajtó viszont nem csapódott le.
Hogy is csapódott volna, amikor pont a kioldó szerkezet fölött volt a polc alja, nem volt helye hova kioldani.....
Hümm, hümm, csak nem én állítottam oda?

Mindegy, péntek este már egy védett, ám tető nélküli helyre állítottam a kampóra tűzött, csokidarabbal ellátott csapdát, de bevallom ennyi kudarcos próbálkozás után már nem bíztam a sikerben.

Másnap reggel álomittasan mentem ki a konyhába, ráköszöntem a csapdában üldögélő egérre, és nekiálltam pakolászni.
Aztán megállt a kezem a levegőbe, visszamentem a csapdához és mivel az egér még mindig benne üldögélt, tudatosult bennem, hogy 1 hét után végre sikerült megfognom.

Én nagyon örültem, ő, szerintem kevésbé.

Főzzünk nagyapát!

Ma nagyapát fogunk főzni.

Hozzávalók:

1 nagyapa

1 anya

gyerek ízlés szerint

Elkészítési idő: több év

A nagyapa minőségére nagyon kell ügyelni.

A főzéshez nem megfelelő az ún "vajszívű" nagyapa, mert ez nagyon gyorsan puhul, és főzés közben könnyen elveszítheti aromáját.

Ezt a fajtát inkább nyersen, minden változtatás nélkül ajánlom az egész családnak.

Mi most egy kemény nagyapát fogunk főzni.

Első lépésben szüljünk egy gyereket. Lehetőleg olyat, aki nagy mozgásigénnyel, erős akarattal, és alacsony szófogadóképeséggel rendelkezik.

Nevelgessük szépen, saját igényeink szerint, és a nagyapa, gyermekre tett kritikus megjegyzéseit engedjük el a fülünk mellet, lehetetlen tanácsait pedig hallgassuk meg, majd ne fogadjuk el.

Hagyjuk a nagyapát, had főjön a saját levében!

Amíg a nagyapa fő, mi szüljünk még egy gyereket. Lehetőleg olyat, aki a nagy ellentéte; nyugodt, visszahúzódó, szófogadó.

Ezt is neveljük ugyanúgy, mint az elsőt., hogy látszodjon, mi eddig is jól neveltünk, nem ettől függ a gyerek személyisége.

Nagyapa ettől már puhulni fog - kevesebbet szól be(le) a gyereknevelésbe - de a főzési időt az is csökkenti, hogy látja, a nagyobb az idő múlásával izgő-mozgó babából, intelligens gyerekké vált, akivel már lehet "értelmes" dolgokat csinálni

Amikor nagyapa félpuhára főtt, ha lehet szüljünk még egy gyereket. Lehetőleg olyat, aki, amint képes mozogni, nem tágít nagyapa mellől, állandóan felkéredzkedik az ölébe, és hosszú percekig hozzábújik.

Ezzel nagypapa el is készült. Én minden körítés nélkül magában szoktam tálalni a családnak, de akinek úgy jobban tetszik, adhat mellé még 1-2 gyereket.

Jó étvágyat!

Ööö.....

Az elmúlt héten a Zuram másodunokatestvére vendégeskedett nálunk.

Egy korábbi telefonbeszélgetés alkalmával barátnője -aki már vágyik egy babára - megemlített, jó, is, hogy nálunk tölt néhány napot, mert legalább látja, milyen jó egy gyerek, és neki is megjön a kedve.

De akkor miért hozzánk akarod küldeni? - gondoltam magamban.

Mert kétség kívül jó a gyerek(ke)kel, de ez pont olyan, mint az a híres belső érték, egy pasinak jó sokszor kell megnézni, mire feltűnik.

Mert kétség kívül jó a gyerek(ke)kel, de szerintem nem ez volt vendégünk első gondolata, amikor vasárnap hajnali 6-kor két kisebb csemetém csodálkozó tekintettel, és boldog sikongatásokkal nyugtázta, hogy a szokásosnál eggyel többen vagyunk.

Mert kétség kívül jó a gyerek(ke)kel, de ez nem akkor jön ki teljes valójában, amikor más emberek gyerekei köröznek körülötted "fogócskázzunk, fogócskázzunk" felkiáltással.

Mert kétség kívül jó a gyerek(ke)kel, de az edzetlen hallószerveket már egy kisebb hisztiroham is megviseli.

Mert kétség kívül jó a gyerek(ke)kel, de nem tudom, hogy a nálunk töltött hét után a Zuram unokatestvére is ezt gondolja-e.

Ványa bácsi éhes

Szóval járkál köztem és a Zuram között. Én bent szorgoskodom a krumplival, életem párja kint süti hozzá a húst.

Ványa bácsi meg már enne.

Hogy ne zúgolódjon, adok neki egy darab almát. Nincs elragadtatva tőle, de azért be-beveszi a szájába. És járkál tovább, hátha csurran-cseppen neki is valami.

Néha szemrehányóan végigmér, no mi van már....

Végre elkészül a krumpli, a húsra még várni kell, de én megszánom Ványa bácsit, kis műanyagtányérjára teszek pár szemet.

Ő rámnéz, tekintetéből olvasni lehet : "Ezzel akarsz lekenyerezni?"

Azért elveszi a tányért, és a még nála lévő almadarabbal egyetemben ellavíroz a szoba közepére, nagy sóhajtással leül és nekiáll egyszerű ebédjének.

Gyorsan végez vele, visszajön egy kis repetáért, majd visszacsoszog a szobába. A koreográfia ugyan az, alma a kézbe, mély sóhaj, vádló tekintet; csak ennyi jár...?

Végre elkészül a hús, kint eszünk, ölembe veszem Ványa bácsit, kiszedem a kezéből a másfél órája szorongatott almadarabot, és egy laza mozdulattal behajítom a közeli bokorba.

Nem kellett volna.

Ő megdermed, kicsi szemébe könnycseppek gyűlnek, két kezével a bokor irányába nyúlkál, a feszültséget szinte vágni lehet.

Az utolsó percben érkezik a felmentés, a Zuram egy kis kolbásszal.

Ványa bácsi elvesz egyet, békésen majszolgat.

Aztán hozzábújik, ásít,

Ványa bácsi most álmos.

De ez már egy másik történet.

Beavatás

Az új kocsink, nagy, meg piros. Beleférnek a gyerekek és a cuccok is. Végre megszűnt a utazások előtti, "vagy a gyerekeket visszük, vagy a bőröndöket" dilemma.

Mivel az elkövetkező 10-15 évben ez az autó lesz a család hivatalos szállítóeszköze, arra gondoltunk, különleges beavatási szertartást rendezünk számára; elmegyünk vele a kedvenc tavunkhoz.
A szomszéd macskája megsejthetett valamit, mert bár már egy hete a ház előtt parkol a kocsi, az a dög mégis ma először mászott végig -lábnyomai hátrahagyva- a motorháztetőn. Ő tehát már felavatta az autót.

Beszálltunk, és elindultunk, egy kicsit én vezettem, a fennmaradó távon meg a Zuram.
A főúton egyre több- és több kocsi csatakozott hozzánk, követték a piros négykerekűt, mintha mind ki akarták volna venni részüket a beavatásból...
Felemelő érzés volt ennyi autó élén menni, de a dolog csak a következő faluig tartott.

Ott indexeltem, és szépen beálltam a buszmegállóba, ezzel elengedtem a mögöttem feltorlódott kocsisort.
A vezetők bizonyára megkönnyebültek, hogy nem kell tovább70-nel caplatni utánam (jó, jó először vezettem a verdát, ráadásul, a jogsim viszonylag új, a kocsi meg teljesen az).
Az autók elhaladtak, mi helyet cseréltünk a Zuramal, és nemsokára meg is érkeztünk a szertartás színelyére

A beavatás utolsó aktusára már a pakolóban került sor. Tomi, Iván és a Zuram már kiszálltak, én is kint voltam fél lábbal, amikor András felállt a székéről, és....
szépen lehányta a kárpitot.
Csak azt, a koszfogó gumiszőnyeg, és a kocsi könnyen tisztítható műanyag részei érintetlenek maradtak.
Megjegyzem, András kétévente egyszer szokott hányni az autóban, látszik, hogy különleges alkalmakra tartogatja a dolgot....

Gyermekolimpia 2.

Bedobósdi

Ivánnak az előző két menetnél könnyű dolga volt. Az ellenfelek elég gyengének mutatkoztak ebben a nagy türelmet és figyelmet igénylő játékban.
Tomi és András is elkövette azt a taktikai hibát, hogy elment a helyszínről és nyitva felejtette az ajtót. Ezek után Ivánnak szó szerint gyerekjáték volt eljutni a célig, és bedobni a tárgyat.

Az első menetben András jobb szandálját juttatta a kapuba. A nyitott ajtót látva felkapta a küszöbön álló lábbelit és bedobta. Ez viszonylag tiszta játék volt.
Másodjára a kád dugóját használta. Ehhez már nagyobb taktikai érzékre volt szüksége, hiszen előbb a fürdőbe kellett bejutnia hozzá.
De megszerezte és ezt is bedobta.
No ez szorult helyzetet okozott, amelyet csak az olimpia technikai csapatának (röviden: a Zuram) közbelépése oldott meg.

A probléma elhárítása után jöhet a döntő

Ez az előz két menethez képest ez igazi kihívás lesz.
Anya ugyanis kemény ellenfélnek mutatkozik, nemcsak az ajtót csukja be, de még a tetőt is lehajtja! Igazi vérprofi.
A játék megnyeréséhez valójában egyetlen esély mutatkozik, Anya jelenlétében kell kapuba juttatnia a tárgyat.

Anya leül, Iván odatopog hozzá, és mereven a szemébe néz, majd egy fél mosollyal próbálja megnyerni a bizalmát. Anya visszamosolyog.
Így telik el 30-40, feszültséggel terhes másodperc. Vajon most mi lesz?
Anya végre feláll? Vagy Iván feladja és elmegy? Ebben a helyzetben bármi lehetséges...

És most, igen, jól látom, Anya feláll!! Iván izmai megfeszülnek, erősebben szorítja a kezében lévő kisautót.
Eltelik néhány másodperc... az izgalom és a feszültség egyre növekszik....

És Anya elfordul!!!!! Nem hiszem el! Elfordul, hogy lehúzza a vécét!!!
Iván kihasználja ez a néhány tizedmásodperces hibát, és máris bedobja a kisautót a csészébe!
Anya későn kap észbe, és a kocsi után is, így az az öblítővízzel együtt eltűnik a lefolyóban.
Anya még káromkodik, amikor Iván a győztesek mosolyával távozik a helyszínről.

Gyermekolimpia 1.

Szabadfogású kocsitartás

A jobb sarokban szőkén András (a szemén látszik, eleget aludt, jó formában van), a balban vörösen Iván. A nappali közepén, a szőnyegen a piros kisautó
Kezdődik a meccs.
A két versenyző elindul. András határozott léptekkel , Iván előbb ún "csirketartásban"(ez a technika szinte a védjegyévé vált, sokak emlékében él még, amikor először indult neki a pályának két lábon, kezei szorosan, csirkeszárny szerűen magához szorítva) kezdi, majd amikor látja, hogy vesztésre áll, egy ügyes beugrással megszerzi a kocsit.

András "AAAAANYAAAAAAA, elvette" kiáltással előbb óvást jelent be a bírónál (nem ez lenne a első meccse, amit harc nélkül vinne), majd a bírói ítélet után ("azé a kocsi, aki először szerezte meg") saját kezébe veszi az irányítást, hátulról megragadja ellenfelét, lehúzza a szőnyegről (10 pont), egy ugrásal a kocsinál terem, majd a hátával próbálja visszatartani az energikusan támadó Ivánt.

Iván egy darabig nyers erővel próbálja megoldani a dolgot, majd hirtelen felül (istenem, mit tud ez a fiú!) és taktikát vált, éktelnek ordításba kezd.
A bírók közbelép, és Iván javára ítéli a mérkőzést.

Az első félidőben az állás: András:Iván 0:1

Pihenésre nem sok idő marad, már itt is a második menet.
Iván egy darabig képes tartani az autót (kár, hogy nem láthatják ezeket a kecses, mégis erőt sugárzó kézfejeket!), de András nem adja ilyen könnyen fel, gyors, jól irányzott mozdulattal kirántja ellenfél kezéből a kocsit (micsoda mozdulat, kérem, micsoda mozdulat!) és megpróbálja megtartani azt.
Mivel Iván újabb támadásba lendül, András akkora taslit ad neki, hogy elveszíti egyensúlyát és elesik.
De milyen felesleges volt ez a mozdulat, fiú! Enélkül is simán meg tudtad volna taratni a kocsit!
Sajnos mindezt csak múlt időben, mert a bíró ekkora szabálysértés láttán lefújja a meccset. András eltiltást kap, így a következő két mérkőzésen egyáltalán nem játszhat.
A kocsi végül Ivánhoz kerül, így beáll a végeredmény:
András:Iván 0:2

Kedves olvasóim, mit is írhatnék, még?! Fordulatokban gazdag meccset izgulhattunk végig, kár, hogy András szabálytalankodása miatt gyorsan félbeszakadt.

Képben vagyok!

Egy kicsit lejjebb, kicsit jobbra. Nem nekem, neked jobbra! No ebből sem lesz jó kép, de mindegy, majd megpróbálom kihozni belőle a maximumot!

De nem is a kép a lényeg, hanem a mondanivalóm. Én ugyanis jól értesült vagyok. Most már legalábbis.
Eleinte nagyon el voltam csúszva, nehezen tudtam eligazodni a kusza családi kapcsolati hálóban,hogy azt nem mondjam csak futottam a történések után (pedig még most sem tudok
futni, hát még akkor)!

Jó, anyámat gyorsan belőttem. De ez nem is volt nehéz, hiszen elég sokáig társbérlők voltunk.
Aput is elég hamar hozzá tudtam rendelni, mert hébe-hóba vele is volt valami kapcsolatom.
Az igazi gondot a fivéreim (ugye ez a pontos titulus?) jelentették.

Mert nagyobbak voltak nálam, de apunál kisebbek.
Sokszor kedvesen beszéltek hozzám, mint anyu, de utána megcsavarták az orromat, amit ő azért nem.
Etetni is etettek, mint apu, igaz ő azért nem a nyelőcsövemig dugta le a kanalat.
És amíg anya az ordításom csitítója, addig ők sokszor kiváltói voltak.

Aztán nőtte, mobilisabb lettem, elkezdtem játszani, és észrevettem, hogy mennyire hasonlóan viselkedünk. Nekik is feltűnhetett a dolog, mert egyre többet foglalkoztak velem, és ma már szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy bevettek a csapatba, én is egy vagyok közülük!



Szóval végre képben vagyok!