Ismerkedjünk!

Egy mosoly sokat segít.
Iván ezzel tisztába van, már mesteri fokra fejlesztette az "és-most-te-szeretni-fogsz" mosolyát.
Bolt, vagy állomás, öreg bácsi, vagy éretlen kamasz, ha a gyerekem kinézi magának, nincs menekvés! Addig szugerálja, amíg az illető rá nem néz és akkor jön a jól időzített félmosoly, majd a félénk elfordulás, és ismét félmosoly.
Nem tudom, hol tanulta a dolgot, mert egyik bátyja sem tudta így az ujja köré csavarni az embereket, lényeg, hogy a hatás garantált.

Illetve majdnem. Iván ma csúfos kudarcot vallott.
Pedig mindent bevetett.
Amikor az edzőterem másik végén meglátta, a nála 4-5 hónappal fiatalabb kislány, felvidult a szeme. Pár percig cssak nézte, aztán határozott léptekkel elindult felé.
Előbb csak mellé állt és rávillantotta 220 voltos mosolyát.
A kishölgyet ez szemmle láthatólag hidegen hagyta.
Iván azonban nem az a típus, aki feladja, és kissé közelebb lépett, megsimította a kislány kezét és tovább mosolygott.
A kislány bizonytalanul visszahúzódott...
Iván nem a testbeszéd mestere, mert nem vette a finom üzenetet, még közelebb lépett és hangos örömsikongatásokkal elkezdte simizni a kislányt.
Na a fiam ezen a ponton verte ki a biztosítékot, a kishölgy hangos "ne-ne" kiáltásokkal adott hangot nemtetszésének, majd, hogy nagyobb nyomatékot adjon szavainak két kezével löködni kezdte Ivánt.

Ő továbbra sem kapcsolt, és minden taszítás után mosolyogva visszalépett.
Végül úgy döntöttem megszakítom a fiam vigyor-terrorját és kézbe kapta az ifiembert, aki, mintha mi sem történt volna, még fentről is ezerrel villogtatott lefelé.
Hát igen, azt hiszem Iván ismerkedési technikáján még finomítani kell egy kicsit....