in corpore sano!
Szóval ép testben, ép lélek.
Igaz, estére nálam ez inkább "ép testben épp, hogy élek" formában működik, de fáradság ide, Jenő (az a kis hapsi, aki a fülemben ül, és állandóan azt hajtogatja, "Ne mozogj, inkább egyél sok csokit!") oda, gondoltam azért mégis ráveszem magam, és kéthetente egyszer cselgáncsra fogok járni.
Aztán majd ha a gyerekek nagyobbak lesznek, jön a heti edzés, de hol van az még.....
Szóval kalandra fel, edzőterembe be!
Tettre készen indultam neki és még az sem tántorított vissza, hogy első kézből a fiú öltözőbe nyitottam be. Nagy úr a megszokás, hiába, a fiaimat már egy éve hordom ugyanoda és hát még soha nem jártam a női öltözőben...
Azért gyorsan sikerült megtalálnom azt is , amiben nagy szerepet játszott éles logikám, a finom női megérzés, és az, hogy az öltöző 30 centire van a másiktól.
Átöltöztem, és végre kezdetét vette az igazi edzés.
Edzőbácsi előrelátóan egy zsenge, tizes évei elején járó lányka mellé osztott, biztos, ami ziher alapon, mégiscsak kezdővagyok.
Azért gyorsan kiderül, hogy bár a technikai tudásom finom szólva is a béka hátsója alatt leledzik, de erő- és kitartás tekintetében nem maradok le parterem mögött, ezért hamarosan odajött hozzánk, és felszólított őt, nyugodtan rángasson, dobjon engem erősebben.
A lány válasza rövid volt , és lényegre törő:
-Nem merem, mert öreg!
No comments:
Post a Comment