Vízszint

Szombaton könnyű volt engem megfektetni.
Igazából nem is kellett, csináltam én magamtól. A srác csak rámnézett (na jó, én kezdtem, én néztem rá először), kinyújtotta a kezét és én szinte azonnal vízszintesben voltam.

Majd jött egy kecses lábemelés és....
máris kontroll alatt tartottam a fejét. Aztán megpróbálta leszorítani a kezét, de nem sikerült.
Hát feküdtem tovább, és próbáltam a lábaimmal blokkolni, hogy ne tudjon fogást tatlálni rajtam, mert azt minden judókat tudja (még a legkisebb is), hogyha egyszer kesa-gateméban vagy, az szinte biztos vereség.
Szóval feküdtem és vártam, mert így még mindig több lehetőségem volt az erőm megőrzésére, mint annak, aki fennt, tiszta erőből próbálta elrakni a lábaimat, hogy pozicióba kerülhessen.
Szóval feküdtem, és kivártam. Més lehetőségem nem is nagyon volt, mivel az ellenfeleim bő 10 kilóval többet és 16 évvel kevesebben nyomtak nála.

Végül bejött a taktika,
kétszer is.
Az ellenfeleim annyira kifulladtak, hogy nekem csak egy alkalmas pillanatban el kellett kapnom a kimonójukat, és addig szorítani a nyakukra, amíg elvörösödő fejjel fel nem adták a küzdelmet.


Mondjuk nem tudom, hogy azért a nyadvadt négy pontért érdemes volt-e az egész verseny két leghosszabb versenyét végigizzadni, mert a közönség elismerő tapsán kivül csak a nyamvadt második helyre volt elég....
(a Zuram, meg a fiam elők lettek, dehát akkor is!)

(Mikor lesz már a gyerek) csendes (éj)

Az embernek elvei vannak.
Meg gyerekei.

És a kettő nem mindig kompatibilis egymással.

Mert itt van ugye a karácsony.
Ami nekem tényleg a nyugodt együttlétről szól.
Valami jó kaja egy-két társasjáték, gyertya meg fenyőág a hangulat miatt, oszt' viszon' látásra.
No karácsonyfa, mert az csak hullajtja a levelét, ráadásul amiatt a két hét miatt....

A gyerekeknek a karácsony kicsit másról szól:
sok-sok süti, sok ajándék, nagy karácsonyfa, üveggömbökkel, égőkkel.


Persze én vagyok a nagyobb, meg az erősebb (és még cselgáncsozni is tudok), dehát a szeretet ünnepén csak nem fogom a csillogó szemekkel rápillantó csemetéimnek azt mondani, hogy anyátok agylövése miatt fa-cukorka-sokajándék mentes öko-karácsonyt tartunk.
Arra ott van az év többi, 364 napja (mármint az ökoságra és nem a karácsonyra ).

Szóval lesz fa. Üveggömbökkel, égőkkel.
Lesz fa.
De kicsi!

egy sima, egy fordított...

A legtöbb nő sima.
Én fordított vagyok,
(Persze lehet, hogy én vagyok sima és a többiek fordítottak, de ez ugye Einstein óta nézőpont kérdése).

Mert a legtöbb nő órákig képes ruháka és cipőket nézni és próbálni, hogy is áll nekik.

Ezzel szemben én mindig prá pillanat alatt besaccolom az üzlet tartalmát kiválasztom azt a két-három darabot, amit akarok gyors próba aztán viszlát.
Persze nőbő vagyok, de mindig az az érzésem, hogy az aktuális divatdiktátorok épp nem az én ízlésemet tartják etalonnak.

Szóval elkezdtem varrni. Csak úgy próbaképpen.
Azóta képes vagyok órákig anyagokat és szabásmintákat nézni és gondolatban próbálni, hogyan is állna nekem....

Nocsni

András növeszti a haját.
Ebben nincs semmi új, András mintegy 3 éve növeszti a haját.
Hogy mégsem lettt ez idő alatt egy vukiszerű beszélő lény, annak köszönheti, hogy a Zuram rendszeresen levágja a loboncát.

Szerintem András ezért veszi le folyamatosan a zokniját (Iván szerint nocsniját), és jár mezitláb.

Az összefüggés nyilvánvaló.
A hoszú haj ugye az egyéni szabadság(vágy) kifejezésére szolgál.
A láb meg az egyént testesíti meg. Ahogy a lábunkkal bánunk, ahogyan vélekedünk róla, úgy bánunk/vélekedünk saját magunról.

Mivel  András egyéni szabdságának a fején  gátat, bár inkább frizurát szabunk, ezért a lábát teszi rendszeresen szabaddá.

Persze tök jó lenne, ha a szadadságolás után feleslegessé vált zoknikat nem szórná szét a lakásban, mert így azokat nekem kell összeszedegetnem, ami az én időmböl vesz el, tehát közvetlenül korlátozza a személyes szabadságomat,
de ezt már más filozófiai síkra tartozik...

Sziasztok, Kata vagyok és

...kocapeszketariánus.
Persze próbálom csak hallal kiegésztíteni a vegetariánus táplálkozásomat,de ha  a gyerekem otthagyja az étteremben az a  fél rántott húst (egyre ritkább) akkor én bizony megeszem.

Oké, oké a nagyüzemi állatartást, meg a mindennapi húsevést rossznak tartom, de ez már akkor is így volt, amikor még hivatalosan húsevő voltam. A (koca) peszketariánusságtól nem világosodott meg az elmém.


De ha  a gyerekem otthagyja az étteremben az a  fél rántott húst (egyre ritkább) akkor én bizony megeszem.
És nincsenek ettől etikai problémáim, mert én nem ezért nem eszem húst, mert szeretem az állatokat, hanem azért, mert utálom a gyümölcsöket és zöldségeket, tehát mindent megteszek, hogy elpusztítsam azokat.

Miből lesz a...

A gyerek.
A gyerek visszapofázik.
A gyerek visszapofázik, minnél nagyobb.
A gyerek visszapofázik, minnél nagyobb, annál többet.
A gyerek visszapofázik, minnél nagyobb, annál többet, és.
A gyerek visszapofázik, minnél nagyobb, annál többet, és annál változatosabbat.

Ugye.

Nálunk már Iván is nagy. Már ő sem éri be az egyszerű "nem" használatával. Egy ideje már ő is barokk körmondatokban nyílvánítja ki az én álláspontommal ellentétes véleményét.

A minap szóltam neki, hogy tegye el a játékait. Ő rámnézett és "csak" ennyit mondott:
- "Hát tudod anya, előbb kellett volna szólnod. Most már este van és este nem szoktunk játékokat pakolni."
- Hát nem. -válaszoltam én.

És nekem lett igazam!

A nő örök

Még akkor is, ha egy kemény, férfias világban kelle helyt állnia.

Mert a klubban jelenleg én vagyok az egyetlen női edző.
Pontosítok. A klubban én vagyok az egyetlen nő.
Én képviselem az egyetemes női nemet.

Elég nagy teher, mit ne mondjak, de azért mindent megteszek, hogy ne hozzak szégyent nőtársaimra.

A múltkor is például, amikor sikeresen letettem a judo-alapedzői vizsgát (ahol a szép lábmunkámért külön megdícsért a vizsgáztató),  hazamentem és rögtön rendeltem magamnak egy kék színű judogí-t.
Mert megérdemlem.
Persze van nekem fehér edzőruhám (kettő is), de hát egy (kettő?) kék gi az úgye egyetlen jól felszerelt női ruhatárból sem hiányozhat...

Bumm a fejbe

Szóval az úgy volt, hogy amikor kisgyerekként először voltam a vidámparkban, akkor bementem a tükörlabirintusba.
És kóvájogtam egy darabig. Már kezdtem elkeseredni, hogy soha nem jutok ki, amikor az egyik forduló után egy ismerős alakot pillantottam meg.
Sokáig nem volt időm godolkodni, hogy honnan ismerem, mert a következő pillanatban egy hangos csattanással kenődtem fel a tükörre...

Idén nyáron elvittem a fiaimat a vidámparkba, hogy még a zárás előtt nosztalgiázunk egy kicsit.Hullámvasút, szellemvasút, dodgem és a kihagyhatatlan tükörlabirintus.
Tasmás bement és kb két perc múlva már kint is volt. Ezt látva András is felbátorodott és beszaladt az ajtón fordult egyet, majd...
a következő pillanatban egy hangos csattanással kenődött fel a tükörre.

HIába, a történelem ismétli önmagát.

Miért?

 Miért?
Vetődött fel bennem a kérdés, amikor a teremben léptem és megláttam a nálam 10-15 ével fiatalabb lányokat és a nálam 10-15 évvel idősebb férfiakat.

Miért?
Miért én vagyok  az egyetlen harmincas éveiben járó, három gyerekes anyuka a judoedző tanfolyamon?

Aztán rájöttem.
No nem rögtön aznap hanem egy héttel utána.

Ha az ember egész héten hatkor kell és este 7-ig háztartást vezet és gyereket nevel és az egyesület adminisztrációs ügyeit intézi, majd egy horda 5 éves gyereknek (rettenetes), ezután egy csapat 7-8 évesnek (emészthető) tart edzést, végül saját maga is az edző keze alá fekszik (a Zuramat nem zavarja a dolog, legaláb is amíg ő az edző, biztos nem), akkor nem biztos, hogy úgy akarja  kipihenni a hétköznap fáradalmait, hogy  levezet pár száz km-et, majd először edzéselmélettel később órákon keresztül edzés gyakorlattal, két napon keresztül szórakoztatja magát.

Igaz ízlések és pofonok különbözőek, tehát egy ember életébe még  talán még ez is beleférne, ha vasárnap este hazajövet nem három beteg gyerek várná, akik hétfőre virradóra, egymást kb fél órás taktusokban váltva, hánynak majd ki minden lehetséges és lehetetlen dolgot.

Még jó, hogy a gyerkek gyorsan meggyógyulnank, ha másért nem, akkor csak azért, hogy legalább ők iskolába legyenek, amikor anyuci is lebetegszik.
Szigorúan egy napra, hiszen, másnap már újra edzést kell tartani a vad hordáknak.

Persze az élet így is megy tovább, már csak két hétvége és meglesz a dolog (már ha sikerül az elméletet szépen bebifláznom és a dobások metodikai felépítését megmutatnom).
Majd akkor pihenek egy kicsit.
És kétszer átgondolom, hogy kell-e nekem egy újabb képzés....

Leg-a-

szténia.

Szóval a fiam. Az iskolában tökéletesen átlagosan teljesít.
A házi feladatokat megírja, az órát nem zavarja.
Kicsit még éretlen és szeleburdi írni-olvasni nem szeret. Itt több hibát is vét
Szóval tipikus se-jó-se-rossz tanuló.

András mégis legaszténiás.
A tanár szerint.
Mert ezt végül is könnyű megállapítani, hiszen:
1. a gyerek auslender (külföldi) és egy külföldinek általában gyengébekk a tanulás iképességei
2. nem elég, hogy eleve hendikeppes a gyerek, de még mi is akadályozzuk a nyelvi fejlődését, mert otthon nem németül beszélünk vele. Emiatt biztosan nyelvi és tanulási problémái vannak.
3. írtak 1 (azaz egy) darab nyelvhelyességi felmérőt és bár a gyerek az áltagos kategóriába esett de csak pár pont válaszotta el a "legaszténia" gyanús szegmestől. Ami normál esetben ugye azt jelentené, hogy a gyerek helyesírásban gyenge de mivel szegény ilyen hendikeppes (lsd 1. és 2. pont), tuti hogy csak jó napja volt a teszttel, azét szedett össze több pontot, de egyébként legaszténiás.

Nem vagyok legaszténia szakértő (megjegyzem, a tanerő sem, aki "diagnosztizálta" a legaszténiát a gyerekemnél) de szerintem, ha a gyerek:
- érti és értelmezi az olvasott szöveget emlékszik a tartalmára,
- pontosan érti és követi a tanár utasításait akár napokkla később is emlékszik rájuk,
- matematikából jól teljesít,
- eredményesen cselgáncsozik, ahol a pontos térbeli tájékozodás elengedhetetlen, ami egy legasztániásnak gyakran nehézséget jelenthet,
- zongorát tanul, ami komoly szem-kéz-fül koordinációt igényel, és a zongora tanár szerint kifejezetten ügyes,

akkor olyan nagy bajt nem okozhat nála ez a "legaszténia".

Persze lehet, hogy András  tényleg legaszténiás, mert ez ugye a családban halmozódhat és
 6 és 8 éves kora között (1. és 2 osztály) a bátyjánál is legaszténiát "diagnosztizált"  a tanár.

Aztán eljött a harmadik osztály és Tomi hirtelen "kinőtte" a dolgot, eltűnt a nyelvi-írási-olvasási probléma.
Ő most a negyedikben jár (itt Ausztriában ez az iskolaváltás éve)  azon kevés fiúk egyike, aki  gimnáziumba készül mert (a nem legaszténiás) osztrák fiúk inkább olyan iskolába mennek, ahol kisebb a követelmény, hogy majd bírják a tanulás tempót.

Csak remélemy hogy  miután András "elkapta" Tomitól a legaszténiát,  majd szépen ki is fogja nőni.

A nők a marsról, a férfiak a vénuszról...

vagy fordítva.

Mindegy egyszercsak felkerekedtek mind a ketten és elértek a föld nevű bolygóra.
Itt a vége fuss el véle....

Mármint az, akinek lányai vannak, mert neki akkor csak egy darab férfival kell kompatibilissé válni.
A hímnemű utódok gyarapodásával persze bonyolódik a képlet.

Most nem fogok hosszú ódákat zengeni a fiúk és lányok/férfiak és nők közti különbségekről.
Csak a legutóbbi felfedezésemet szeretném közzé tenni (amire Dr. Fux Mux a lembergi egyetem híres agykutatója már biztos 3 évve ezelőtt rájött, de ezt akkor nem közölte velem, így egyedül kellett rájönnöm).
Ez pedig: a lányok/nők viszonylag gyorsan felfogják a dolgokat és hamar reagálnak rá addig a fiúknak/férfiaknak kell némi idő, amíg belsővé teszik ugyan azt.

Ami eddig rendben is lenne, a nehézség akkor jön amikor az ember lánya nevelné szeretné az ő emberének a fiát.
Mert én ugye nő  vagyok, aki amellett, hogy szeret sokat beszélni, képes gyorsan megérteni és  reagálni is a dolgokra.
A többiek (úgy mint:  Zuram + a három fiam) meg nem, tehát értelemszerűen korlátozott a hegyi beszéd befogadási képességük (5 max 10 perc) és azt a keveset is napokig (hetekig hónapokig...) emésztik, mire feldolgozzák és végrehajtják a szükséges változtatásokat.

Én ezt megértem,  meg türelmes is vagyok, hiszen a végtermék a lényeg, de akkor is
IDEGŐRLŐ!

virágok a zombik ellen

Ez olyan, mint egy beavatási szertartás.
Onnan tudod, hogy felnőttél és saját tulajdonod van hogy kapsz mellé egy nénit.

Néniből több fajta van. Az egyik mindenbe belebeszél. A másik folyton a rendőrséget akar a nyakadra hívni.

Az egyém nyomlál. Mert az a szent meggyőződése hogy az ő kertjében kialakított fél méteres sivatag és az utánna következő, mindent benövő és megfolytó méteres örökzöld cserjeerdő ellenére a mi kertünkből a föld alatt fúr titkos alagutakon átmászkálnak a növények és benyomosítják a kertjét.
Ezért ő megelőz. És átnyomlál.

Persze miért lenne ez baj? Örüljek neki hogy valaki legalább azon a pár centis sávon rendben tartja a kertemet.
Nos ha nem totálisan legyalulná az összes növényt és ennek kövekeztében eső után a föld nem az én parkoló autómra esne, biztosan nagyon boldog lennék...

De most nem vagyok az. Beszélni nem lehet vele (tudom, egyszer próbáltam) ezért ,
legszívesebben néhány borsólövőt telepítenék a határra de ezek sajnos csak a számítógépen léteznek,
szóval azt hiszem nem marad más választásom, mint a kerítés magasítása hogy ne tudjon áthajolni!

Amire minden nőnek...

szüksége van.

A kenyérvágó kés.
Szerintem.

Mert a legtöbb dolgot lehet valami mással helyettesíteni.
Ha nincs papírtörlő, az ember vesz egy darab papírzsepit.
Két kendőből egy egész ruhát lehet varázsolni.

De a kenyérvágó kés. A hosszú recsés éllel.
Ami tökéletesen vékony kenyeret tud vágni.
Annál még nem találtak ki jobbat....

András anyja

Nem, nincsen tudathasadásom.
Én vagyok András anyja.
Az egyik.

Mert bizony-bizony vetélytársam akadt.
Szerencsére csak levegőből van, de a fiam számára elég valóságosnak tűnik.
Annyira, hogy rendszeresen enni-inni kér tőle.
Azt meg nem ad neki.

A fiam persze ilyenkor jön hozzám, hogy "anya hol a vizem?" vagy  "miért nincs még kész a szendvicsem?".

Persze azért vannak meredekebb esetek is.
Mondjuk, amikor egy tömegrendezvényen bejelenti a levegő anyukának, hogy ő elmegy pisilni.
Én meg kereshetem, mert levegő anyuka persze nem mondjas meg nekem, hol van.

Baywatch

És szó szerint már csak watcholok a partról.
Mert eljött az az idő, hogy az össze gyerekem elvan nélkülem a vízben és ha Ivánra még egy karúszót is teszek, akkor már nem kell szívrohamot kapva utánna rohanni, ha elindulnak a mélyebb víz felé, elég csak nyugodttan megvárni amíg a hullámzással kiér a medence partjára.
Ez nekem, aki köztudomásul utálja strandot és a vizet hatalmas megkönnyebbülés.

Mostanában tehát csak ott állok (ülök) a medence partján és figyelek, mint anno Pamela Anderson vagy (a mellméreteim alapján inkább)  David Hasselhoff...

Kultur-sokk (inkább kevés)

Miután már minden itthoni könyvet legalább 3szor kiolvastam, és rájöttem, hogy ha állandóan új könyvet vásárolok, akkor helyhiány miatt hamarosan elkezdhetem a gyerkeimet beadni a zaciba, végre beiratkoztam a helyi könyvtárba.

Persze nem voltak nagy elvárásaim, tudtam, sem OSZK-t sem Szabó Ervint, de még csak egy Szfvári Városi Könyvtárt sem vártam. Tudtam, ez igy egy kisváros egy nagyon vidékies vidéken (ahol még a polgármesternek is van traktorja) de azért meglepődtem.

Nem kicsit, nagyon.
Annyira, hogy amikor bementem, az volt az első dolgom, hogy kijöttem.
No nem sznobságból, hanem mert azt gondoltam, beiratkozás előtt megnézem hogy az előtéren kivül még milnyen helyiségek vannak.

Nos...
Nem voltak helyiségek. Az "előtér" volt maga az egész könyvtár.
Hát mindegy, azért beiratkoztam, kivettem néhány könyvet, amiket most igen-igen lassan olvasok, mert

1. a családom fele már itthon
2.  a tagságom jövő júniusig szól , én meg nem akarom már szeptemberre az összes érdekes könyvet elolvasni

Ha nincs kéznél gyerek...

jó lesz egy darab anyag is.

Jó sok időm van. Már az összes pókot kiharaptam a sarokból ...
és közben rájöttem  valamire.

A varrás az olyan mint a gyereknevelés.
A szabásminta (szóval a gyerek alaptermészete) adott.
Ha nem követjük a vonalakat (egy introvertált gyereket extrovertáltnak próválunk nevelni és fordítva),
vagy túlságosan belvágunk (állandó rászólásssal),
esetleg túl sok anyagot hagyunk (nem neveljük mert "úgyis-tudja-mi-kell-neki", pedig nem, nem tudja és ebből élnek a játékgyártók),
akkor a végeredmény hordhatatlan lesz
(mielőtt a gyámügy kijönne: nem szoktam a gyerekeimet ruházkodási célra használni ez csak olyan metafóra).
Ráadásul folyamatosan igazítani alakítani kell az anyagon, gombostűkkel szúrkálni, hogy ne csússszon szét. (Azt hiszem ez világos, a szüléssel még messze nem tudtuk le a gyerekekkel kapcsolatos összes  teendőnket)

Viszont flexibilis is a dolog hiszen a varrásokat vissza lehet fejteni és a szabásmintán is lehet apróbb igazításokat eszközölni, amitól igazán egyedivé válik a ruhadarab (mindhárom fiunk ugyanazt a nevelést kapja, csak más eszközökkel, mivel mindháromnak egész más a személyiség. Pedig testvérek- sőt még az apjuk is ugyanaz-becsszóra!)

Szóval a varrás az olyan, mint a gyereknevelés.
Persze azért nem,
a ruhaanyag ugyanis nem pofázik vissza!

Nyaralás

A Zuramat elküldtem Anyósékkal Horvátországba nyaralni.

Én pedig ezalatt szépen nyugodtan kifestem és átrendezem a lakást, kapálok a kertben, levendulázok, elvégzek kisebb és a  nagyobb javításokat és táskát varrok.

És ezalatt senki nem macerál, hogy adjak neki enni, nem kell soför játszanom, a szennyesláda üres, és én addig használom azt az egy tányért és poharat, amit reggel előveszek, amíg a Köjál ki nem jön.

Ezalatt a Zuram nyaral. Anyóssal, apóssal, három gyerekkel.
És mind az ötre neki kell vigyázni, hogy ne csináljanak hülyeséget, hogy minnél kevesebbet veszekedjenek és, hogy elégedettek legyenek.

Szóval elvileg én dolgozom és a Zuram nyaral.
Mondom elvileg....

Missing

Na most hova lett a június?
Mert megmondhatná nekem valaki.

Volt egyáltalán június?
Biztos volt, csak én nem  vettem észre.

Na majd a júlisunál résen leszek.....

Töréstesz

Mert jó dolog a bizalom de még jobb az ellenőrzés.

Gondolhatta András is, amikor életében először felvette a gördeszka védőfelszerelését.
Kéz- csukló-, könyök-, és tédvédő, valamint egy bukósisak.
Mindent szépen felvett, majd....

felszált a deszkára, gondolhatnánk, de NEM!
Mielőtt száguldani kezdett volna párszor hasra vetette magát a betonon, hogy kipróbálja, tényleg véde-e a védőfelszerelés.

Hiába szép dolog a bizalom, de.....

Vak tyúk is....

Ülök az autóban és látom ahogy egy pais közeledik és ezerrel rázza a kezét miközben lefelé néz.
Semmi extra gondoltam, biztos a falu bolondja sétál egyet a bevásárlóközpontban.

Csak amikor kikerült az autó takarásából, akkor látom hogy a másik kezében mobiltelefon van, ő pedig jelnyelvel - gonodolom a kamerába.
Aztán kis idő múlva befejezi a beszélgetést, kikapcsolja és még egy ideig mosolyogva nézi a mobilt.

Hát ezt is megértük, a néma telefonál.
Szerintem ez nagyon ott van.

12 euro

Pontosan ennyibe került az a szintetizátor, amelyet András vett magának.
És amire én nem egészen egy hónap múlva rátehénkedtem.
( mert minek hagyta a büdös kölyök a szintetizátorát a földön... és miért nem teszi az asztalra az a büdös anyja, amikor látja, hogy a földön van.... )

ÉS akkor a Zuram bejeletette hogy egy félig működő szintetizátorral nem lehet gyakorolni, és ha már amúgy is tönkre ment, akkor vegyün már neki valami jobbat (nem tudom hogy gyermekkorában melyik játékboltban nem vették meg neki a szülei azt a szintetizátort...).
Szóval vettünk.

És a gyerek szorgalmasan gyakorolt.
És persze ha már szorgalmasan gyakorol, akkor már vigyük el a zeneiskolai nyílt napra, mert ha már Tomi úgy is gitározik hátha neki is kedve támad...

Hát támad.
Alighogy beléptünk a terembe és András meglátta azt a hatalmas szintetizátort (igazából zongora de ezt ő nem tudta, meg szerintem nem is érdeklte...) és  határozott mozdulattal félretolta az ott félénken álldogálló gyerekeket, leült, és szépen két kézzel, fejből eljátszotta a kedvenc dalát.

A zongoratanárő persze rögtön lecsapott rá. Ránktukmálta a mobilszámát, megadta a tankönyv címét, és azt mondta júniusban mindenképpen vigyük a gyereket egy próbaórára.

Szóval szeptembertől András zongorára fog járni. Így a kezdeti, és egyszeri 12 eurós beruházás nekem most a többszörösébe fog nekem kerülni.
Havonta.

(Persze tudom, ne sírjon a szám, mert ez tök jó, mert ott a kultúra, meg a szellemi fejlődés, meg a zene jótékony hatása, meg háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi.......)

AKAROM!

Mert minden nő életében eljön az a pont, amikor úgy érzi, hogy bele fog halni, ha nem varrhatja meg abból a narancssárga, madaras mintás anyagból azt a kis retro  ruhát...

Persze lehet, hogy nem.
Lehet, hogy csak nálam jött el.
Midegy, de eljött,hát vettem maganak a bátorságot,
ezen kívül még egy "BURDA varróiskola" című könyvet, egy BURDA újságot,  és nekiálltam.

És megvarrtam, ám amikor felpróbáltam láttam, hogy ezt jól elbasz... izé elszabtam.
Hát szétbontottam, és átrajzoltam, és átraktam és összeillesztettem.
És türelmes voltam hiszen ez egy tanulási folyamat és türelemre teszek szer, és önismeretre meg ott van a Nirvana is ( nem  a Kurt Cobain féle).

És közben folyt az életem:varrás- gyerekek-férj-szétbontás-háztartás-varrás-judo-szétbontás- menedzserképzés-varrás-szétbontás-varrás-szétbontás-varrás.....

Végül már nem bírtam cérnával, úgy döntöttem, keresztényi jóindulatot tanusítok és elfogadom őt olyannak amilyen nem próbálom többet megváltoztatni.
Szóval most így nézünk ki:

Tamás első fellépése

Otthon:
-És ha a mandzsetta is piros lenne mint a gallér?
- Jó de akkor legyenek rajta piros gombok.
- És ahhoz mit szólnál, ha a mandzsettagombok feketék lennének?

...

A rövidáru boltban:
- Ehhez mit szólsz?
- Igen ezek szépen fénylenek. Ez a fekete jó lesz?
- Ez túl nagy nézds ilyen kicsinek kell lenniük.
- Jó, akkor ezt választom.

....

Mert a legtöbb gyerek a fellépése előtt azzal törődik, hogy nem fog-e beégni. Tomi ebben is más.
Neki az volt a fontosabb hogy az ing, amit a fellépésre varrok neki, igazán szép és különleges legyen.

A felvételen persze ebből nem sok látszik.

Tökeletes anya...

lennék, ha nem volnának gyerekeim.

Mert tökéletesen rensdben tudnám tartani a lakást ha a gyerekeim nem amortizálnák minden nap le.
És tökéletesen össze tudnám egyeztetni a gyerekvállalást a munkával ha a gyerekeim körüli teendők megengednék hogy dolgozni menjek.
És tuti hogy a legtrendibb módon és a legegészségesebb ételekkel tudnám etetni a gyerekeket ha ők nem a nutellás palacsintát részesítenék előnyben.

Sőt valószínűleg még a sminkem is tökéletes lenne és a hajam is minden időben jól állna, dehát ott vannak a gyerekek....