Nunc est bibendum!

Tehát itt az idő, igyunk!
Vagy mégis inkább együnk, egyél te is! Oké ezt a bátyustól loptam (lásd:2009 augusztus 31-i bejegyzés- a szerk), de mindegy, családban marad.



De miért is kéne enni, meg inni (a létfenntartás mellett)?
Nos ünnepelünk, hiszen a bátyjáim délelőttönként óvodában vannak, és ekkor csak az enyém a terep.
Meg a garázs.
Komolyan már az idegeimre ment, hogy miután anyu lepakolta NEKEM a játékgarázst, én pedig kivonszoltam a szobából az autóskosarat, és leültem játszani, valamelyik nagyokos bátyjám (de néha mindkettő) tuti, hogy odajött, és átvette az irányítást.
Mégis, mit gondolnak ezek? Csak azért mert pár centivel és pár kilóval nagyobbak?

Mindegy ez már a múlt, én pedig nem vagyok haragtartó típus. Morgolódás helyett élvezem a testvér nélküli órákat.
Már az elejétől!
Igaz anyám fűnek-fának azt meséli, hogy első ovinapon annyira szomorú voltam, hogy egyedül kell lennem, hogy hazáig sírtam.
De ez nem igaz.
Anya, én én már akkor is ÖRÜLTEM!
Anya, hát nem tudod?
Sírva mulat a magyar!