Megesik az ilyesmi.
Néha én is szétesem.
Ilyenkor próbálom megvédeni a környezetemben élő négy pasit a szanaszét repkedő daraboktól, de legtöbbször nem sikerül. Ilyenkor mindenki kap egy kis anyut.
Nem mondom,hogy kitörő lelkesedéssel fogadják.
Én sem szeretem ezt az állapotot, igyekszem, hogy minél előbb összeszedjem a különböző részeimet.
Első lépésként neki szoktam állni átrendezni a lakást. Ilyenkor csiganyomokat karcolok a padlóba a bútorokkal (mert nem bírom megvárni, amíg hazajön a Zuram, és segít), és meglepem a családot egy, a szétesettség mértékével egyenes arányban dráguló, lakberendezési eszközzel.
Persze titsztában vagyok vele, hogy ez csak pótcselekvés, amivel menekülni akarok a problémáim elől, de jól esik!
A lakberendezéssel egyidőben étkezés terén is elengedem magam, röviden zabálok (Bár meg kell jegyeznem, amióta a gyerekeke miatt nem ehetek bármikor bármit, változott az élvezeti érték. Zöldséges tésztasalátával azért nem ugyan az a hatás, mint anno egy tábla csokival....)
Aztán ennek a pótcselekvésnek is vége lesz 1-2 napon belül.
És akkor a tettek mezejére lépek és mindenféle okkult, és okkulatlan tudománnyal, torna- és jógagyakorlatokkal helyreállítom a megtört egységet.
Bár az az igazság, hogy nem mindig kerülnek a megfelelő helyükre a dolgok, ilyenkor várom, hogy újra szétessek, és kezdődjön előlről a kirakós.
No comments:
Post a Comment