Jó reggelt!

Reggel 6-kor fekszünk az ágyban.

Iván békésen szuszog a karomon, András náthásan horkol, Tomi szinkront lélegzik a Zurammal.

Hmm.....

Aztán hirtelen András felébred, átsétál a gyerkeszobába és nekiáll kalapálni...

-Hagyd abba!

-András elég volt...

- Aaaandrááásss, a többiek aludni szeretnének!

No jó, felkelek, megfogom a munkapadot, kiviszem a nappaliba, becsukom az ajtót.

A Zuram már ébren, kicsit hozzábújok. Ma nem kell munkába mennie.

Hmmm....

András visszajött, de már a Tomi is ébren. Elkezdődik a közelharc, ki feküdjön az egyik oldalamonm mert a másikon a Zuram van. Ivánt már korábban arréb gurítottam, mert tudtam, mi fog következni.

Szóval indul a meccs.

Tomi verbálisan lép fel először; "Én feküdtem itt előbb!" (pedig nem is). András viszont nem a szavak embere, rögtön a tettek mezejére lép, behúz egyett Tominak.

Nem tudom mikor tanulja meg, hogy csak nála kisebbekkel kezdjen.

Tomi visszaüt, jóóó nagyot.

András harap, Tomi könyökölt, én elmászok az ágy másik végébe....

Ekkor viszont már Iván is ébren van, megpróbál átmászni a takaróhegyeken, hogy eljusson hozzám. Nem sikerül...

-András, engedd el az öcsédet!

-Aaandrás, enged el az öcsédet!

- András elég!

No jó, felkelek, kimentem Ivánt András "öleléséből", és elindul a nap.