Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Thursday, May 13, 2010

Nahát-nahát!

Beteg vagyok a hétvége óta,
a hétvégéig még biztosan lábadozok, aztán majd meglátjuk....

Addig is, türelem!

Saturday, May 8, 2010

Az a nap


Az a nap nálunk csak azért sem akkor jött el, amikor hivatalosan kellett volna.
Nem.
Nálunk két nappal a nap előtt lett megtartva az anyák napja (itt nálunk nem május első, hanem a második vasárnapján tartják- a szerk. megjegyzése).
Több részletben.

Pedig péntek délben még úgy indult, hogy vasárnap lesz anyák napja.
Aztán mégsem.
Mert alig hogy a fiúk hazahozták, és gondosan elrejtették az oviban készített meglepetéseiket, András már fel is szólított, hogy menjek, keressem meg.
Én hiába tiltakoztam, András, és a hozzá csatlakozó Tomi olyan izgatottan ugráltak körülöttem, hogy végül megkerestem az ominózus tárgyakat, két kéznyomokkal dekorált esernyőt.
Amit a fiúk azon nyomban el is rekviráltak, mégiscsak ők készítették.

Az ünnep második fele, a köszöntő mondás első részlete, olyan délután 4 táján kezdődött, amikor teregetés közben Tomi kijött, és szépen elszavalta nekem magyarul az oviban tanult német verset.
A köszöntő mondás második részletére a fürdés után került sor. András nagy büszkén, ám hiányos német nyelvismerettel szavalt nekem valamit.
Gondolom ugyanazt, amit délután a Tomi is elmondott, de ezt csak tippelem, mert a "Blumen" szón kívül mást nem tudtam hitelt érdemlően azonosítani.
Sebaj, a meghatódottság ugyan olyan nagy volt, mint Tomi esetében.

Ezzel a fiúk részéről véget is ért az anyák napja.
Én azonban konzervatív ember vagyok, és ragaszkodom ahhoz, hogy az ünnep, és a napja egybeessen, ezért készítettem ma egy torát, amit holnap, anyák napja tiszteletére nagy örömmel el fogok fogyasztani!

Thursday, May 6, 2010

Minek nekem?



Minek nekem egy kislány?
Jól elvagyok a három fiammal.
És most nem a szőlő savanyú. Igen-igen, várandóságaim alatt eljátszottam a gondolattal, hogy kislányt szeretnék, de hamar beláttam, hogy nekem a fiúk jobban bejönnek.
És tényleg úgy érzem, hogy;

Minek nekem EGY kislány?
A fiúk már most is népszerűek a lányok körében, ezért biztos vagyok benne, hogy pár év múlva nem egy, hanem több kislányt is a házamba fognak hozni. Addig meg úgyis annyi dolgom van, hogy csak győzzem ellátni azokat.
Itt van például a gyerekek fuvarozása, ami nemtől független, ugye. Vinni kell a gyereket az edzésre, az oviba, és egyéb eseményekre is.

Tomit éppen tegnap vittem egy ovis társnője születésnapjára.
A fiam nagyon izgatott volt, és alig jöttünk meg az oviból, máris neki állt a készülődésnek;
levette a délelőtti pólóját és szép ingre váltotta, majd bement a fürdőszobába.
Először megfésülködött (most olyan 4-5 mm-es haja van), majd fogat, és arcot mosott, ezután az én bőrradírommal nekiállt, hogy eltávolítsa az óvodában a kezére rajzolt kriksz-krakszokat, végezetül ismét megfésülködött.
Én az egészet az ajtóban állva néztem végig, és arra gondoltam,

Minek nekem egy kislány, amikor egy fiú is képes ugyanannyi ideig elfoglalni a fürdőszobát!

Tuesday, May 4, 2010

Beszél!



Nem untatnék senkit a gyermeki beszédfejlődés részletezésével, lényeg, ami a fontos, hogy a kisgyerek 2,5-3 éves korára megtanul összetett mondatokban, érthetően beszélni.
Ez a beszédfejlődés első szakasza. A beszédfejlődés második szakasza 3-4 éves kor körül kezdődik.
Ebben a szakaszban a már beszélni tudó gyerek fontos képességet sajátít el, megtanul
FECSEGNI.

Mindenről, és mindenhol.
Profi politikusokat, és agymosókat megszégyenítő hatékonysággal beszél lyukat bárki hasába.
És mindezt komolyabb pszichológiai előképzettség nélkül!
Nem kérdezi, érdekel-e a téma, nem figyel a testbeszédedre, hogy képes vagy-e még követni a játékládában lakó szörny érzelmi életének szövevényes alakulását.
Nem, ő csak fecseg.

A szülői apparátus meg megpróbál helytállni, ám, a fecsegés tárgyától függően 5-10 percen belül beindul az agy túlzott terhelés elleni, természetes védekezőmechanizmusa, és a szürkeállomány automatikusan lekapcsol. Ezután már csak a vegetatív (a szervezet belső folyamatait szabályozó) idegrendszer működik.
A legtöbb szülő természetesen még ebben az állapotában is törekszik a figyelmes hallgató látszatát kelteni, ezért bizonyos időközönként "igen" "persze",vagy "hmm,tényleg" kötőszavakkal szakítja félbe a gyermeki fecsegést.

Némi nehézséget jelenthet, ha a gyerek egy "és te mit gondolsz erről?" fordulattal fejezi be a fecsegést, de a jól felkészült szülő előbb-utóbb ebből a helyzetből is kijön!

Sunday, May 2, 2010

Hová tegyük?

Sok szülőben merül fel nap, mint nap a kérdés,
hová tegyük a gyereket?

No előbb pár szót arról, hová NE tegyük.
Ne tegyük túl hidegre, túl melegre, ne tegyük ki tűző napnak, és főleg, ne tegyük ki felesleges inzultusoknak.

Rendben-, mondhatja nyájas olvasóm, -ezt eddig is tudtam. De akkor mégis, hová tegyem?
A kérdés jogos, és itt a válasz.

Tegyük a gyerekeket például egy kupacba az asztalhoz.



Vagy tegyük libasorban a szoba közepére.



Kint pedig tegyük őket biciklire!



De tehetjük őket kettesével egy ládába is.Ez mindenhol működik.


Ám bárhová is tesszük a gyerekeinket, mindig tegyünk arról, hogy jól érezzék magukat!

Wednesday, April 28, 2010

Színház az egész világ,



és színész benne minden nő és férfi,
hogy a gyerekekről ne is szóljunk!

Vígjáték három felvonásban.

SZEREPLŐK

Anya- Én
Apa- A Zuram
Gyerek 1.-Tomi
Gyerek 2.-András
Gyerek 3.- Iván

Első felvonás

Anya térdel a tatamin, éppen Gyerek 3.-at törli szárazra. Gyerek 1., és Gyerek 2., mint barokk kis puttók, félmeztelenül rohangálnak

Apa: tessék felöltözni, mert ha nem öltöztök fel, megfáztok, és holnap nem óvodába, hanem a doktornénihez mentek!
Gyerek 2.: És megint kapunk tőle cukrot?
Gyerek 1.: Úgyse szeretek oviba járni!
Anya: Oké, aki nem öltözik fel, nem kap vacsit!

A gyerekek felöltöznek, majd elkezdik szolidan ütögetni egymást, végül átmennek az étkezőbe.

Második felvonás


A család az asztalnál ül. Mindenki eszik. Az asztalról kések, kanalak esnek le, nem mindig saját akaratukból...

Gyerek 3: Lerö, lerö, lá-lá-lá!
Gyerek 1. és Gyerek 2. szinkronba beszélnek, a szöveg ezért érthetetlen.
Anya figyelő-bólogató üzemmódban ismételgeti: Igen-Igen, persze.....
Apa csendben eszik, pedig nem is magyar ember (aki, mint tudjuk, evés közben nem beszél)

Az evés befejeztével a család visszavonul a nappaliba.

Harmadik felvonás

Apa épp befejezte a mesét, a gyerekek lefekvéshez készülődnek.

Gyerek 1.: Anya, mikor kapok kutyát?
Anya: Majd, ha Iván iskolás lesz, most még túl kicsi.
Gyerek 1: Anya, dehát nekem kell a kutya, nem neki!

Anya mosolyogva a gyerekszoba felé tereli csemetéjét.

Vége a színdarabnak.
Függöny. Taps.

Monday, April 26, 2010

Utazási variációk több gyerekre



Variációk vízre

Nem viszel.- Kelleni fog.
Viszel.- A kutya nem fog kérni.
Egy üveggel viszel.- A legkisebb beledobja a csokiját, amitől az egész gusztustalanul zavaros lesz, mindenki szomjazik, de senki nem iszik belőle (kivéve a legkisebb- fúúúúúj!).
Két üveggel viszel.-Hárommal kellett volna.
Hárommal viszel.- Néggyel kellett volna.
Néggyel viszel.- A gyerekek kettő tartalmát kiöntik a földre, automatikusan fellép a "Két üveggel viszel" esete.

Variációk játékra

Nem viszel.- Elment a józan eszed.
Viszel.- De nem eleget.
Eleget viszel.- Olyan nincs.
Útközben megálltok egy játékboltnál.- A gyerekek a kocsiban jönnek rá, hogy mégis mást akartak választani.

Variációk WCre

A gyerek még pelenkás.- Te meg Drágám kibírod az út végéig!
A gyerek már nem pelenkás, és pisilnie kell.- Sose hittem volna, hogy ilyen gyorsan tudok vezetni!
Egyszerre több gyerek nem pelenkás.- A benzinkútnál csak az egyiknek kell pisilnie, 5 km múlva viszont már a másiknak is.
Anyai tekintélyt bevetve mindegyiket megpisilteted a benzinkútnál.- Valamelyik biztos elsumákolja a dolgot, és 5 km múlva már ordít, hogy nem bírja visszatartani.
Mégis mindenki elmegy WC-re.- 5 km múlva, a benzinkúton vett szendvics miatt, a párodnak hasmenése lesz....

Friday, April 23, 2010

Csupa fül



Friedemann Sulz von Thun hamburgi pszichológus alkotta meg, az ún. 4 fül modellt.
Ennek az a lényege, hogy ugyan zt az információt minden ember 4 féle szinten képes befogadni, és ennek megfelelően reagál rá.
A négy szint az
1. a tárgyilagos szint
2. a felszólítás szintje
3. a beszélő önkifejezésének szintje
4. a (pár)kapcsolati szint

Csak, hogy jobban megértsük, hozok egy egyszerű, életszerű példát.
A négy pasim levetett ruhái szana-széjjel hevernek a nappaliban és én felszólítom őket, vigyék a ruháikat a szennyestartóba.
Ők, az eltérő üzenetfeldolgozási szintjüknek megfelelően különbözőképpen fognak reagálni.

A "koszos ruhának a fürdőben a helye" mondatot
Iván a "tárgyilagos szinten" kezeli; ez egy ruha, az a fürdőszoba, a kettőt össze kell hozni. Mivel a fürdőszoba nem megy a ruhához, és fordítva sem, ő megfogja a darabot és kiviszi. Kész.

Tamás a "felszólítás szinten" dolgozza fel a hallottakat. A koszos ruhának a fürdőben a helye, ez egy állítás, ami pillanatnyilag nem találkozik a valósággal, ezért az ő feladata, hogy helyreállítsa a világrendet, ezért megfogja a ruhát és kiviszi. Kész.

András úgy tekint a mondata, mint az én önkifejezésemnek egy darabjára; azt gondolja, hogy szerintem a koszos ruhának a fürdőben a helye. Szerinte meg nem, tehát füle botját sem mozdítja, hanem megvárja, amíg Iván tárgyilagosan, vagy Tamás felszólítva kiviszi a darabot a fürdőbe. Kész.

A Zuram természetesen a párkapcsolati aspektust hallja ki a mondatomból, és rögtön visszakérdez, hogy ma is fárasztó napom volt-e? Ezután kiviszi a ruhákat a szennyesbe, majd még gyorsan elmosogat, mert biztosan nagyon kimerültem. Kész.

Nekem meg végül is mindegy, ki hogyan értelmezte a mondatomat, a lényeg, hogy rend van a nappaliban!

Wednesday, April 21, 2010

HH



Néha azt gondolom, hogy az AA (Anoním Alkoholisták) mintájára létre kéne hozni egy HHt is.
Megalakítani az önsegítő csoportokat és létrehozni a családtagok támogatásával foglalkozó szervezeti egységeket is.
Én biztos rendszeresen járnék oda, Ivánnal együtt.
Előttem van a kép, ahogy a drágám bemegy a cspootba, és amikor rákerül a sor feláll, és ezt mondja:
-Iván vagyok, és hisztis, amire a többi kis pelusos szépen megtapsolja.

Én meg addig a többi anyukával cserélnék eszmét az ordítozás mibenlétéről.
mert be kell valljam ezen a területen még nincs sok tapasztalatom.
Tomi soha nem volt az a hisztis típus. Nála néhány gyerekpszichológiai alapfogással elboldogultam.
András vele ellentétben sokat sírt, kifejezetten érzékeny kisbaba volt, és a mai napig is azt. Rá már jobban oda kellett figyelni,
de olyan "igazi" dackorszak nála sem volt.

És akkor jött Iván.
És meglepett. Ő képes 15-20 percet egyhuzamban hisztizni.
Ilyenkor nem használ a következetesség, a figyelemelterelés, a kedves szó, sőt még a kétségbeesetten felkínált csoki sem.
Úgyhogy ilyenkor inkább hagyom, had ordítsa ki magát, és addig is azon gondolkozom, hogy előbb-utóbb megalakítom neki a Hatalmas Hisztizők klubját.

Monday, April 19, 2010

Korán érő gyümölcs



-A gyerekek már megint hülyéskednek!-
mondja.
Én ránézek. Kicsit álomittas vagyok így, reggel fél hét körül. Azért visszakérdezek:
-Tényleg? - majd még hozzáteszem - És ha ők gyerekek, akkor te mi vagy?
Ő egy pillanatig elgondolkodik, azon, amit mondott, majd kedvesen rám mosolyog:
- Anya, hát megint viccelsz! Ezzel kimegy a szobából.

Méhem első gyümölcse kicsit koraérett, gondolom magamban. De hát mindig is az volt.
Már az életnek is két héttel korábban indult.
Minek várni, a maga 57 centijével és 3660 gramjával kész volt ő már úgy is.

Az első időkben mindig büszkén nyugtáztam, és meséltem hogy az én gyerekem már olyan ügyes, hogy jár/beszél/cigánykerekezik/zsonglőrködik/agysebész.
Később könnyebbséget jelentett, hogy viszonylag korán egyedül öltözik, most fogat és megy vécére.

Az már némi nehézséget jelentett, hogy4-5 évesen iskolásokat is meghazudtoló kérdéseket tett fel nekem életről, halálról, és a húsvéti nyusziról.

Aztán néhány nappal ezelőtt büntetést kapott tőlem, amin nagyon felháborodott.
Bement a szobájába, útközben még visszakiáltott, hogy
-Más gyerekek biztosan nem kapnak büntetést!- és egy jól irányzott karmozdulattal becsapta az ajtót maga mögött.

Midig is koraérett volt, de nem baj, legalább edzésben leszek, mire valóban kamaszodni fog.

Friday, April 16, 2010

Egy esős hét krónikája



Az eső fontos.
Főleg a tavaszi.
Az áprilisi esőnek sok haszna van, a májusi meg egyenesen aranyat ér.

Hétfőn, késő délelőtt kezdett rá. Nem baj, szépen éled tőle a kert...

Kedden egész nap esett. Erre mondjuk számítottam. A felhők színe és fajtája már előzőnap este arra utalt, hogy ez egy hosszabb esőzés lesz. Nem baj, szépen éled tőle a kert....

Szerdán esett. Egész nap. Jó, mindegy, kocsi van, csak a gyerekeket kell oviba hozni-vinni. Igaz a ruhák a magas páratartalom miatt nem száradnak olyan klafán, de azért még menedzselhető a dolog, felállítok még egy szárítót, arra még ráfér két gépnyi ruha. Szóval nem baj, szépen éled tőle a kert...

Csütörtökön reggel nem esett.
Aztán igen.
Jobban mint szerdán. Én pedig hiában ismételgettem kitartóan a bevezetőben említett sorokat, nem segített. Vad gondolatok kerítettek hatalmukba.
Az jutott eszembe, hogy kitárom az ablakot, és megnyitom a vízcsapot, hogy az eső lássa, ahogy a szegény kis vízcseppek védtelenül eltűnnek a lefolyóban... Had szenvedjen a mocsok!
Végül nem tettem meg. Mégis csak a civilizált evolúció terméke vagyok, és amúgy is SZÉPEN ÉLED TŐLE A KERT....

Wednesday, April 14, 2010

Papiripari paripa


Ha nem gyűjteném szelektíven a szemetet, talán sosem vettem volna észre.
Hiszen egy ekkora családban annyi kidobni való termelődik.
De hát én külön gyűjtöm a műanyagot, fémet, papírt, így elég hamar észrevettem, hogy
a családom tud papírt csinálni!

Hogy hogyan azt nem tudom pontosan, de valamilyen úton-módon papírt készítenek, másként mi lenne a magyarázat arra, hogy a lakásba bejövő, és az onnan távozó papírmennyiség között jelentős mennyiségbeli különbség van.
Az utóbbi javára.

Amíg a háztartási kukában még bőven van hely havi ürítéskor, addig a másfélszer akkora, papírnak fenntartott küblibe a vége felé már csak cifra káromkodások kíséretében, nyers erőszakot is bevetve tudom belepréselni az újrahasznosításra szánt papírt.
Majd várom, hogy megérkezzen a kukásautó és elszállítsa azt.
Egyszer valami miatt egy szállítás kimaradt.
Akkor egy 10 kilós kővel préseltem a kukában lévő papírt, hogy még több beleférjen...
Aztán jött az autó, és elvitte a közeli (vagy távoli?) papírfeldolgozóba, amelyik nagyon hálás lehet nekünk, mert biztos vagyok benne, hogy mi papírtermésünk nélkül már rég csődbe ment volna.

Monday, April 12, 2010

Választás 2010




Megkapom a lapot.
Semmi különös.
Kérek egy tollat, mert nem vittem magammal.
Pedig vihettem volna, már nem először csinálom, ismerem a dolgok menetét.

Szóval ott fekszik előttem a lap, nézem és elkezdek gondolkozni.
A döntés természetesen már otthon meghoztam, de azért az ember szereti még egyszer megforgatni a fejében a gondolatokat.
Én is ezt teszem.
Bevallom kicsit furcsa érzés, hiszen most egy perc alatt döntök az elkövetkező 3-4 évről.

Szóval ott állok a lap felette, kezembe veszem a tollat és nekiállok kitölteni az ívet.
Rutinos vagyok, nem is tart sokáig a dolog.
Még egyszer végigfuttatom a szememet a kitöltött lapon. Megelégedést, és megkönnyebbülést érzek.
Döntöttem.

Már csak a formaságok vannak hátra, odalépek az alkalmazotthoz és kezébe nyomom a papírt.
Ő bepötyög pár dolgot a számítógépbe, még feltesz néhány kérdés, majd 5 perc múlva már kint is vagyok az utcán. Kezemben az igazoló papír arról, hogy
Ivánt felvették az óvodába, így 2,5 éves korától egy csoportba járhat a bátyjával.

Saturday, April 10, 2010

Anya szenvedélyes



Mert az vesse rám az első (virtuális) követ akinek nincs legalább egy, valamire való szenvedélye.
Nekem több is van. Vannak egyértelműen azonosíthatóak, mint például a csokievés, és vannak a rejtettek.
Rejtettek, olyan értelemben, hogy még én sem tudok róluk.
Azért az egyiket csütörtök este sikerült lelepleznem.

Ez a szenvedélyem már szerintem születésem óta meg van, de hogy miért tellett jó 3 évtizedbe, hogy észrevegyem, nem is olyan meglepő.
Hiszen már 3 éves korunktól óvodába dugnak minket, majd alsó-, közép- , és felsőfokon tanítanak minket.
Ezalatt a 20 év alatt ezen intézmények takarásában bújt meg a szenvedélyem.
Aztán pedig a "muszáj-olyan-képzést-szereznem-amivel-3-gyerek-mellett-tudok-dolgozni" címszóval fedte magát a dolog.

Kb. egy éve lett igazán gyanús a dolog, amikor minden befejezett kurzus után az internetet bújtam, újabb kurzusok után kutatva, és bár, minden elvégzett tanfolyamot követően megígértem a Zuramnak, hogy ez lesz az utolsó, pár hétre rá már be is fizettem a következőre.
Egyszerűen nem bírtam ellenállni...

A végső megvilágosodás most csütörtök este érkezett el.
A cselgáncsedzés után tartottam hazafele és azon kattogott az agyam, hogy elméleti síkon is kéne foglalkoznom a sporttal, amikor leesett,
nekem szenvedélyem a folyamatos továbbképzés!

Hazaérve elújságoltam szívem választottjának hatalmas felfedezésemet, ám ő szemmel láthatólag nem jött izgalomba a dologtól, feltekintett az újságból, és csak ennyit mondott,
-Hát, még mindig jobb, mintha cipőket gyűjtenél.

Wednesday, April 7, 2010

Világbéke



Kicsi vagyok. Tudom.
Bár anya mindig azt mondja, hogy olyan kicsi azért már nem vagyok.
Főleg akkor, amikor megint hisztizek, de ez egy másik történet.

Most a világbékéről akarok beszélni.
Hiszen azt is kicsiben kell elkezdeni. Én meg ugye kicsi vagyok.
Szóval én kicsiben kezdeném a világbékét.
Mondjuk a testvéreimnél.

Mert mennyivel békésebb lenn a világ, ha Tomi nem érezné szükségét annak, hogy a minél több-annál jobb filozófiát követve, rendszeresen taslikat keverjen le Andrásnak.
És hogy mi közöm nekem ehhez?
No hát aki egy kicsit is jártas a pszichológiában tudja, hogy az emberek sokszor nem azon vezetik le a felgyülemlett stresszt, aki azt okozta, hanem azon, aki náluk gyengébb.
Nos András is így van ezzel.
Mivel Tomi gyorsabb, és erősebb nála, én meg ugye kicsi vagyok, ezért a felgyülemlett stresszt rajtam vezeti le.
Persze a pszichológia nem vigasztal, örülnék neki, ha a bátyus nem engem ütögetne idegi alapon, és ha tehetném, szívesen mondanám a nagyoknak, hogy világbéke (és főleg ütésmentesség), testvérek!

De még nem tudom, hiszen kicsi vagyok, pedig hát kicsiben kell elkezdeni!

Monday, April 5, 2010

Vizesen



Ha a Zuramon múlt volna, simán elhervadok.
Nem, nincs szó semmiféle összeesküvésről, ő egyszerűen nem tudta, hogy el fogok hervadni.
A lányöntés szokása ugyanis annyira magyar, hogy még csak hírből sem ismerte.

Ettől függetlenül én nem akartam elhervadni, ezért finoman rávezettem életem párját, mit is kell tennie (idézem"A Te hibád lesz, ha elhervadok, mert nem öntözöl meg!").
Nagy bűntudatot kelthettem benne, mert nem elégedett meg egy kölnis megöntéssel, hanem a csaphoz ment, 4 poharat megtöltött vízzel, és kiosztotta a fiúk között.

Ezután következett az Öntés.
Kinek-kinek vérmérséklete szerint.
Ő fogta magát és nemes egyszerűséggel rámloccsintotta a pohár tartalmát.
Tomi is loccsintott, miután 32 szer megkérdezte, tényleg szabad-e. Hát szabadott, de mondtam neki, hogy egyszeregy évben, nehogy rendszerré váljon a dolog.
Olyan gyorsan azért nem hervadok el.

András kivárt, majd amikor látta, hogy szabad a terep, egész közel sétált hozzám, és lazán rám borította az éltető nedűt.
Iván is kivárt, de szemmel láthatóan nem értette, mire megy ki a játék. Egy darabig méregette az apja és a bátyjai kezében lévő üres poharakat, azután rám nézett, közelebb lépett hozzám,
és kiitta poharából a vizet!

Saturday, April 3, 2010

Oh man, oh man!

,
Spider Man-em (Pókember) már egész régóta van. András alig volt egy éves, amikor pókembers tréningruhát kapott a nagyszülőktől.

Szupermant is András honosította meg a családban, amikor látott egy képet az akcióhősről, és azóta előszeretettel veszi fel nadrágon kívülre az alsógatyóját.

Pacman viszont Iván közvetítésével került hozzánk.
Hogy egész pontos legyek Ivánban reinkarnálódott, a kis, hatalmas szájmozdulatokkal közlekedő figura.
Ha olyan ételt lát, ami megenne, akkor rögtön kinyitja a száját és a kiszemelt elemózsiáig tartó távot folyamatos szájmozgással és, stílusosan "ham-ham-ham" hangok kiadásával kísérve teszi meg.
A jelenetet néha az teszi reálisabbá, hogy, ha kurrensebb étekről van szó, András szorosan a nyomába szegődik és megpróbálja őt elkapni.

Ha kis golyókat is kiszórnék elék az útra, talán még azokat is eltüntetnék.

Wednesday, March 31, 2010

Gazdálkodj okosan!




A 2003-2008 közötti időszakot akár az első öt éves terv korszakának is nevezhetném.
Csak hát ez nem lenne igaz. Mert azon kívül, hogy gyerekeket szeretnék más nem volt tervezve.

Így az sem, hogy a gyerekeim mind fiúk legyenek és, hogy majdnem napra pontosan pontosan 2-2 év különbséggel szülessenek.
Tomi május 17-én (két héttel a kiírt időpont június 1 előtt) , András június 2-án, Iván június 3-án látta meg napvilágot.

Ezzel a véletlen egybeeséssel jól el tudom szórakoztatni az ismerősöket, de más előnye is van,
hihetetlenül gazdaságos.

Kezdődik azzal, hogy nyári babák lévén az pár hét alatt kinőtt 56-os, 62-es ruhákból alig kellett vennem, és azt a pár darabot is egyből három gyerek hordta. Mint ahogy a legtöbb másikat is.
És ezeket sa darabokat még extrán tárolnom sem kell nagyon, mert a két vé korkülöbnség pontt annyi, hogy mire az egyik kinövi a pólóját a másik épp belenő, így mosás után csak egy szekrénnyel arrébb pakolok.
(megjegyzés Sárinak, tök jó lett volna, ha lányod fél évvel később, és fiúnak születik, mert a jópofa ingeket és mellényeket így nem tudom tovább adni.)

A ruhák mellett a másik hosszú távú nyereség a születésnapi buli. Mindhárom gyereknek csak egy "hivatalos" szülinapi zsúrt kell rendezni. Igaz, hogy valamivel több gyerek van ilyenkor jelen, mintha csak egy ünnepelt lenne, de mivel egy óvodai csoportba, és ugyan arra a cselgáncs edzésre járnak, itt is vannak átfedések.

A játékok terén is hasonlóan gazdaságos a kis korkülönbség és az azonos nem. Pár autóval, fasínekkel, és néhány doboz legóval mindhárom fiút órákra le lehet kötni. Ez nemcsak költségtakarékos, hiszen senki nem akar még néhány rózsaszín pónit, és karcsú Barbie babát, de az elpakolásnál is nagy segítség jelent; a nap végén kevesebb helyre kell szétszortírozni a szoba közebén felhalmozódó játékhalmot.

Sunday, March 28, 2010

Gyermekolimpia 6.


Távhergelés


Tisztelt olvasóim! A mai olimpiai diszciplina a távhergelés.
Anya már el is helyezkedett a kanapén, kezébe vette a könyvet és nyugodtan neki áll olvasni.

Ekkor lépnek be a versenyzők. Iván néhány autót hoz a kezében, András és Tamás a vonatos ládikát tolja.
Leülnek a tatamira, és kezdetét veszi anya távhergelése.

Először Iván vesz ki egy mozdonyt a dobozból, amire András egyszerűen ráüt.
Szép próbálkozás, ez nem elég, anya, bár rászól a gyerekekre, de továbbra is megőrzi nyugalmát.

Iván tovább próbálkozik, most Tomitól vesz el egy síndarabot.
Tomi ránéz és "Ne, ne baba!" felkiáltással visszaszerzi azt.
Iván elsírja magát, de anya továbbra is nyugodt marad.
Ekkor a legkisebb egy autót hajít anya felé.

Anya felhorkan kissé, de mivel tárgyak hajigálása szigorúan tilos a távhergelésben, Iván diszkvalifikálja magát.

Ezek után úgy tűnik, teljes unalomba torkollik a távhergelés. András és Tomi a legnagyobb egyetértésben játszanak, és játszanak, és játszanak....

15 PERCCEL KÉSŐBB

...és játszanak, és játszanak....,
....de most! Igen! Úgy látom, András feldönt egy vasúti hidat. Tomi erre szétrúgja András vonatait.
Anya rájuk szól, hagyják abba.
Nem teszik meg, sőt már egymást ütögetik.
Anya megint szól, majd közbelép, de a fiúk továbbra sem hajlandóak megnyugodni.
Anyán mér az idegesség első jelei látszanak,a dolgok lezárása érdekében rendrakásra hívja a fiúkat. Jó csel a nyugalom megőrzésére, de a fiúk sem ma jöttek le a falvédőről,tovább hergelik anyut, nem hajlandók elkezdeni pakolni, hanem nekiállnak körbe-körbe szaladgálni a szobában.
Teljes siker, az idei távhergelésben kettős győzelem született.

Kár, hogy a büntetésből a szobájukba küldött fiúk ennek nem igazán tudnak örülni.

Saturday, March 27, 2010




Ma este 20:30 és 21:30 között kapcsoljuk le a villanyokat.
Egy apró jel, hogy törődünk környezetünkkel.

Friday, March 26, 2010

Kedves lányos anyukák!

Nekem is van férjem, ezért tudom, milyen ha az ember egy pasival él együtt.
Nekem is van anyósom, ezért tudom, milyen, amikor egy anyós látogatóba jön.
Ráadásul,
nekem van három fiam, ezért tudom, hogy ők egyszer pasik, férjek, én pedig anyós leszek.

Ezért itt, és most kijelentem, hogy igyekezni fogok!
Igyekezni fogok, hogy majd mosolyt varázsoljak minden leendő menyem arcára.

Bevallom, elsősorban az vezérel, hogy Lajtán innen, 's túl nekem legyenek a legjobban manírozott fiaim, de azért némi női szolidarítás is szorult a dologba.
Hiszen a ma kislányai holnap felnőtt nővé érnek, és még ha bizonyos százalék zárdába is vonul, a többség azért a pasivá érett fiaim potenciális partnerjelöltje lesz.

Szóval igyekszem, hogy addigra embert faragjak a fiúkból, és hogy majd mosolyt varázsoljak minden leendő menyem arcára.

Minek ez a sietség, gondolhatják sokan. De nincs igazuk, hiszen a legfontosabb nevelési szakasz a kamaszkor kezdetével lezárul.
Tominál már nincs sok időm...
Azért nem esek kétségbe, szépen nevelgetem őket, meg magamat hogy ők keresett férjjelöltekké, én pedig még keresettebb anyóssá váljak.

Tehát igyekezni fogok!
De ígérni nem ígérhetek semmi....

Üdvözlettel,
Kata

Wednesday, March 24, 2010

Két lábbal...



áll a földön Tomi. Én ülök.
Játszunk.

A plüss elefántja az imént főzött nekem teát, a duplo tigris pedig a tűzoltóautót szereli.
Az autó ugyanis belehajtott a szoba közepén lévő mocsárba.

A mocsarat két lapos könyv jelzi, de csak Tominak, mert András pár perccel ezelőtt öles léptekkel halad át rajta.
Igaz az is lehet, hogy András tudta, hogy ez egy mocsár és nem félt keresztülgázolni azon, hiszen rajta volt egy régi sapka, egy törött napszemüveg, és egy törölköző. A vak is láthatta, hogy ő egy rettenthetetlen vitéz, aki előtt nincs akadály.

Szóval András éppen vitézkedik, mialatt Tomi egyik kezében egy traktorral, a másikban egy motorral indul neki a világűrt jelképező kanapénak. Rövid párbeszédet folytat az ott megismert marslakókkal, majd visszatér a földre, és kitalálja, hogy vegyük elő a garázst.
Előveszem, és ő nekilát, hogy feltolja az autókat a legfelső emeletre. Én is beszállok a játékba, és egy vonatot helyezek a legfelső szintre.

Tomi keze megáll a levegőben és rosszalóan rám néz:
-"Anya! A vonatok nem tudnak repülni, tedd vissza és az úton told fel!"

Aha...
Látszik, hogy Tomi két lábbal a földön áll.

Monday, March 22, 2010

A cseresznyefa virága



Japánban a cseresznyefa virágzása jelzi a tavasz kezdetét. Ilyenkor hagyományos, szabadtéri piknikkel ünneplik az eseményt.

A mi kertünkben a szanaszét dobált gyerekjátékok jelzik a tavasz kezdetét. Ilyenkor hagyományos, szabadtéri gyereküldözéssel ünneplem az eseményt.

A hagyományos, szabadtéri gyereküldözésnek két formája is dívik nálunk. Az egyiket "fogócska" néven ismerheti a nagyérdemű. Lényege, hogy elhitetem a gyerekkel, hogy gyorsabban tud futni nálam, ezért nem rögtön fogom meg, hanem hagyom, hogy előtte kétszer végigrohanjon a kerten.

A hagyományos gyereküldözés másik formája már nem annyira a lábak, mint az idegek játéka.
Ebben az esetben a gyerek tudja, hogy nem gyorsabb nálam, viszont azzal is tisztában van, hogy a gondolataiban sem tudok olvasni, és ezért az sem fogom tudni eldönteni, hogy vajon azért mászkál-e ollóval a levenduláim közelében, mert éppen arra vezet az útja, vagy azért-e, mert kedve támadt egy kicsit megnyesegetni azokat.
Mivel én is tisztába vagyok azzal, hogy bár nem tudok a gyerek fejében olvasni, de mindenképpen gyorsabb vagyok nála, ezért nem várom meg, amíg kiderül, mi célból közelít ollóval a kezében a levenduláim felé.
Nem.
Egyszerűen elüldözöm onnan.

Saturday, March 20, 2010

De infantium (A gyerekekről)



Mert kezdédék vala az egész história amaz primus lépéssel, hogy az infantusok konceptálva levének.

(Azzal kezdődött minden, hogy a gyerekek megfogantak)

Mert innen jövék az idea, és az szükség, emez infatusokat mennél profondusabban megnevelni. Amaz szülői örömre és sekundáriusan ama társadalmi boldogulásra.
(És ezzel jött az ötlet és a szükségszerűség, hogy a gyerekeket minnél alaposabban nevelni kell, egyrészt a szülő, másrészt a társadalom miatt.)

És ennek causájakén vevék az szülő amaz kezébe könyvet bele és olvasék és nézék emez causából sok híres tévéműsort, ahol amaz tanult, míves és okkult emberek amaz infantok helyes neveléséről nagy beszédeket tartanak vala.
(És ezen okból a szülők mindenféle gyereknevelési könyvből és tévéműsorból tájékozódtak.)

És az bencések jelmondata így hangzék vala: "ora et labora"! De ennek a mi históriánkhuz semmi köze nem levék, csak úgy leírtam vala.
(És a bencések jelmondata így hanzik: "ora et labora"! De ennek a történethez semmi köze nincs, ezt csak úgy leírtam.)

Tehát levének az szülők amaz nagy tudásokkal telvén vala, és levének az korpuszokban nagy izgalom, vajon melyik direkciót kéne követniük az nevelésben. Nagytanakodásba kezdenének eme nehézségről, de mivel jobb tanácsot nem lelének, saját kútfőből kezdenének az infantok neveléséhez.
(És amikor mindent tudást összegyűjtöttek, elkezdtek aggódni, hogy akkor most melyik irányzatot is kéne követniük. Végül saját elképzeléseik szerint, nekiálltak a gyereknevelésnek)

És kezdék, és nevelék az primust, és nevelék az sekundust és nevelés az terciust. És telének az percek, és telének az órák, és telének az napok, és telének az évek, és egyszerre nagy konkluzióra jövének vala, amely így hanzik vala: az infantok nevelésével egy probléma levék vala, és az pedig maga az infant levék.
(A gyerekneveléssel töltött évek során rájöttek, a gyereknevelésben nem az a legnehezebb, hogy milyen módszerekkel, és elvek szerint neveljük a gyerekeket, az gyereknevelésben a legnehezebb a gyerek maga.)

Wednesday, March 17, 2010

Női megérzés



Nem kellett volna.
Éreztem.

Már amikor nekikészültem a dolognak, már akkor gondoltam, hogy nem így, nem ennyit kéne, de gyorsan elnyomtam magamban az aggályoskodó hangokat, háromra igenis szükség van! Ez a minimum.

Szóval nekiláttam. Nem gondolkoztam közben, igazi rutinmunka volt. Már sokszor csináltam, nem számított nehéz feladatnak.

Az első kettő sima ügy volt. Jó begyakorolt mozdulatokkal álltam neki, hiába no, minden szerénytelenség nélkül állíthatom, nagyon jó vagyok a dologban.
A Zuram szerint is, pedig ő már sok változatban próbálta, nagyon tapasztalt.

Szóval kettő már kész volt, amikor sor került a harmadikra.
Amikor nekiálltam, megint elfogott az a furcsa érzés. Talán nem kéne....
Hiszen már az egész család olyan elégedett volt.
Én azért meggyőztem magamat, kell az a harmadik is.
Tehát nekiálltam.
Már majdnem elkészült, és én azt gondoltam magamban, nesze neked női megérzés!
Szóval ott voltam a finisben, és azt gondoltam, no még egy perc és kész.
Azzal bementem a nappali, és ....
fél óra múlva ijedten ugrottam fel a székről, a PIZZA!

Már késő volt, a harmadik pizza ekkora már szénné égett a sütőben.
Nem kellett volna megcsinálni.
Éreztem.