Fogócskázunk a lakásban. Elég jó kis terep, mert a konyhától a hátsó szobáig egy lendülettel el lehet futni, semmi zavaró kanyar szöglet.
Nekem is egyszerű dolgom van, mert a hátszó szobából már nincs menekvés, könnyen elkaphatom az én három egérkémet.
Mert hogy bizony Iván is bekapcsolódik a mókába!
Sikongatva mászik a konyhaasztal alá a bátyjai után, és vigyortól sugárzó arccal menekül előlem, végül hangosan nevetve konstatálja, amikor elfogom és a levegőbe emelem.
Bár be kell valljam, igazi üldözésről nem beszélhetünk, ez a dolog csak az ő adrenalin szintjét emeli meg, mert Iván átlagsebessége kb. egy csigáénak felel meg, és amíg ő kiér a konyhából én elmosogatok, a nappalin való "átszaladás" közben gyorsan kivasalok két inget, a gyerekszobai üldözés alatt pedig visszadobálom a kosárból kiborított játékokat, miközben a bátyjai háromszor előzik meg oda-s- vissza...
Ám őt mindez nem zavarja, minden alkalommal ugyan olyan jókedvvel vesz részt a játékba,
nem célja, hogy gyorsabb legyen a testvéreinél (vagy nálam), hiszen tudja:
a részvét a fontos!
No comments:
Post a Comment