A fiam nyulat akart enni. Azonnal, és rögtön.
Nyulat? Eltekintve attól az apró - ám jelen esetben nem elhanyagolható - ténytől, hogy még életemben nem készítettem nyulat, azért is csodálkoztam ennyire, mert aznap este tojásrántotta volt, és 5 perccel azelőtt még ő is boldogan nyammogott rajta. Most meg nyulat akar?!
Nem, nincs nyúl, bizonygattam neki, de ő kötötte az ebet a karóhoz, nyulat kért.
Már kezdtem kétségbe esni, amikor hirtelen rámtört a felismerés. Nem nyulat kér a drága, hanem tojást.
Szlovénul ugyanis a nyuszi (zajček) és a tojás (jajček) hasonlóan hangzik, ő pedig összekeverte a kettőt, majd a hibás szót tette át magyarra...
A gyermeki agy már csak ilyen. Nem ragaszkodik a pontos egyezéshez, elég, ha részleges a hasonlóság.
Ezt a tulajdonságtá előszeretettel alkalmazza olyan szavak esetén, amik újak, vagy idegen hangzásuk miatt semmitmondóak a számára.
Ezek után nem meglepő, hogy a székesfehérvári "Alba Plaza" nagyfiamtól a keresztségben az "Alma Láza" nevet kapta, annak mégis csak van értelme...
tyirimók, tyirimók,
ReplyDeletekto v tyiréme zsijvot?
zájcsik pavegájcsik, libúska kvakúska...
ööö.... oder szó vasz.... :)
ReplyDeletea szlovén zajcekről jutott eszembe ez az orosz versike, bocsi :)
ReplyDeleteAranyos versike, köszönöm!
ReplyDelete