Gondolkoztam....

a minap. Burda olvasás közben. Mert azt nyilatkozta egy sikeres hímzőművész, hogy 13 éveskorától az anyukája nem ruhákat, hanem szabásmintát és anyagot vett neki.
Hordja, amit megvarr.

Na ezt a dolgot egy kicsit átalakítva szertintem a fiaimon is lehet majd alkalmazni
Úgy döntöttem, hogy amikor  betöltik 13. életévüket, onnantól kezdve csak vetőmagot és naposcsibét kapnak majd tőlem. Aztán egyenek, amit megtermelnek!

kétszer annyi "semmiidő"

 Kb annyi a változás a nyári szünethez képest, hogy most nem hétkor, hanem fél hétkor kezdem a munkanapot és délután a gyerekek nem a tv, hanem a házifeladat mellett ülnek...
vagy a zeneórán, vagy cselgáncsedzésen (oké ott azért nem ülnek).
Este pedig még tízóraikészítés, ruhakirakás. A hétvégén meg edzéstartás.

Röviden, most kb kétszer annyi "semmi időm" van (illetve nincs), mint eddig.
De azért küzdök ellene. Ma pl elküldtem két órára az össszes pasimat a csá'-ban, ami most éppen a kert, és kikapcsolódásként varrtam magamnak egy tök egyszerű parasztblúzt.
Kellemest a hasznossal ugye..., gondoltam, bár most úgy érzem, lehet, hogy az akciózás helyett  inkább aludnom kellett volna egyet.

kabáthoz a gombot....

"Anya, ez olyan, mint a boltban vettt"- nézi András tündöklő szemekkel az általam varrt ruhát.
Én besöpröm az elismerést és nem árulom el neki, hogy a bolti ruhát is valaki megvarrta, nem a fán termett....

"És tudsz ilyet a macimnak is varrni?" -
folytatja.
Persze. Neki is állok, amikor Tomi jelenik meg az ajtóban és máris nekikezdi:

-"És az ő macijának miért...., és az enyémnek akkor miért nem..., és én is akarok...."
Naná! Már rutinosan fordulok Iván felé:
"A te macid is fázik?"
Természetesen igen.
Meg ő is, mert ha Tamásnak és Andrásnak már varrtam egy-egy inget, akkor neki is jár....

Végre elkészülnek az alkotások, mindenki boldog. Felöltöznek, maci kézközelben, amikor a Zuram hazajön, már rohanják is le, mutogatják, milyük van.
Kicsit megijedek, mi van, ha  ő is akar valamit, de hamar megnyugszom.
Utál inget hordani, macija meg már régen nincsen!

sátoros....

Mert persze tudtam én, hogy hideg lesz.
De dacból nem raktam rendes cipőt.
Mert októberi időjárás ide, eső oda, azért mégiscsak Augusztus közepe volt.

Szóval ott állam reggel és döntenem kellett:
vagy a ruhámat tőkéletesen ütő, neonzöld crocs-ban, vagy zokniban ÉS szandálban indulok neki a vártúrának.

Hát izé, inkább "otthon" maradok, gondoltam először.
Aztán persze nem, mert elmentem.
Zokniban ÉS szandálban.

Megtettem, de nem vagyok rá büszke...

Jár a szája...

Mert az ember mindig tanul.
Néha az állatoktól.

Én eddig is a számmal neveltem, vagyis hánytam a falra a borsót.
 És lám a halak enge igazoltak és megmutatták, hogy a szájjal nevelés igenis a legjobb nevelési módszer.
Ők ugyanis a renitenskedő kishalakat egyszerűen bekapják, majd pár másodpercig a szájukban tartják őket. A nevelés hatásos, renitenskedő szépen visszaáll a sorba.

Szóval én is folytatom a szájjal nevelés, persze csak ha sikerül megoldanom egy problémát.
Mert bár  nagy a pofám, azt még nem tudom, hogyan fognak a gyerekek elférni benne....

Nos....

a halaink száma most = ideális darabszám+60 poronty.
Mert a franc gondolta volna, hogy az alig 3 hete vett bíborsügérek lebabáznak.
Persze ha Isten teremteni akar...
bár teremthetett volna máshová, dehát most ez van.

Ja!
Nem kell valakinek néhány bíborsügér?

Hájszoszájeti

Amikor majd majd valamelyik gyerekem osztálytársának szüleivel kell felszínes beszélgetést folytatnom, legalább lesz egy témám.
Mert kb ennyi hozadéka van, hogy a tengerparton nyaraltunk. Anyósékkal....

Nekem a tengerpart anyós nélkül sem egy álom célpont, mert szerintem  a fürdéshez min. 30 fokos víz kell. És az átlag napi 6 órai strandon üldőgélést is kiváltottam volna a körben elterülő nemzeti park felfedezésével, dehát a gyerekek leszavaztak.....

Persze tudtam én, hogy ez így lesz, de mivel tavaly már kölőttem a jokeromat, idén már nem nagyon volt mire hivatkozni, így  idén már a Zurammal  kettem vigyáztunk a 3+2re, hogy ne csináljanak hülyeséget, hogy minnél kevesebbet veszekedjenek, és hogy elégedettek legyenek.

Megcsináltunk, tök jó, de azért utolsó napon megbeszéltük, hogy jövőre valamerre északra megyünk kempingezni a fiúkkal, ezért "sajnos" nem marad majd időnk délre menni anyósékkal....

A kocka el van vetve...

A Zuram, 44 éves és 1,5 perc forgatás után ki tudja rakni a Rubik kocka egyik oldalát.
Tamás 10 éves és 2,5 perc forgatás után ki tudja rakni a Rubik kocka egyik oldalát.
András 8 éves és 3,5 perc forgatás után ki tudja rakni a Rubik kocka egyik oldalát.
Iván 6 éves és 4,5 perc forgatás után ki tudja rakni a Rubik kocka egyik oldalát.

Én 33 éves vagyok és kb 3 perc alatt az összes színt jó helyre teszem a rubik kockán.
De csak ritkán csinálom, mert a lekaparástól és az átragasztgatástól folyton letörik a körmöm.....

Rock me Amadeus!

András mindenáron Amadeus édességet  akart enni. Általános műveltségemnek köszönhetően elég hamar rájöttem, hogy a gyereknek Mozárt golyóra fáj a foga, ám mivel

muzikális képzésem kimerült az iskolai ének-zene órák látogatásával,

 abba már nemigazán tudtam beleszólni ,  hogy vajon Tomi képes-e a gitárján lejátszanni azt az akkordot, amit András a zongorán igen.  Andris váltig állította, hogy nem, Tomi meg bement a szobájába és csak azért is lejátszota a gitáron. Amikor pedig engem kérdeztek, kinjek van igaza, be kellett vallanom, hogy az "A csitári hegyek allatt" című dalnál megállt a tudományom....

Amikor én még kisscrác voltam!

 így néztem ki.                                  Aztán felnőttem...

Mikor lehetsz biztos benne, hogy anya lettél?

Alapvetően nem attól, hogy egy, vagy több gyerek meglehetős rendszeresességgel a közeledben tartózkodik.
És nem is attól , hogy ezek esetleg "anyáznak" rád (tudod, annya kérek ezt, anya segíts, anya mesélj stb.).

Dehát akkor mikor lehetünk biztosak abban, hogy anyák vagyunk?
Itt van néhány válasz:

1. Amikor nyaralás előtt nem a ruhatáradat válogatod, hanem as gyerekek által felhalmozott úticuccokat rostálod, hogy a játékok kívül más is férjen a kocsiba.

2. Amikor paracetamollal bedrogozva 37,5 fokos testhővel strandra viszed a gyereket.

3. Amikor bevásárlásból holtfáradta hazatérve ne a fotelba dobod le magadat, hanem a hűtőbe/kamrábas dobod be a cuccot.

4. Amikor rendrakás kőzben legjobb iosmerősőddel, Boribonnal folytatsz filozófiai értekezéseket.

5. Amikor rendszeres főzől és rendszertelenül eszel.

6. Amikor a szellemni kihívás csúcsát jelenti a 10-es szorzótábla kikérdezése a gyerektől.

7. Amikor folyton többszesszám 1. személyben beszélt.

Mr. X

Nincs is hideg

Én viszont annyira le vagyok robbanva, hogy reggelente csak szivatóval indulok.

Általában valamelyik gyerekem szivat meg azzal, hogy a hideg kezét/lábát bedugja a takaró alá. Aztán  ő szépen visszalaszik, én meg már automatikusan kelek és megyek a dolgom után
Pedig anno még megfogadtam magamnak, hogy én nem leszek olyan, mint a többi nő, akik akkor dolgoznak, amikor a többiek pihennek, és  amikor pedig a többiek dolgoznak, akkor meg valamilyen munkát végeznek.

Aztán mégsem így lett.
Persze az ember nem viszi túlzásba a dolgokat,  csak még egy kis mosogatás itt, némi foglalkozás a gyerekekkel ott, a változatosság (no meg a pénz ) kedvéért némi külsős munka, a hétvégén társadalmi szerepvállalás, no meg a kert gondozása. És hát persze a kapcsolati háló, és a rokoni szálak gondos ápolása. No és persze a férj ellátása is komoly időt s energiát igényel.

Persze a munkák feltorlódása  fokozatosan történt, ám egyszercsak mégis arra lettem figyelem, hogy olyan vagyok, mint sok más k(s)or(s)társam:
igen-igen
fáradt.
Annyira, hogy esténkén sorszor csak punnyadtan ülök, bámulom a tévét, és a kimerültségtők sokszor azt sem veszem észre, hogy az nincs is bekapcsolva....

Nem azért eszed, mert ízlik...

hanem azért mert én főztem!
Persze ha egy gyerekpszichológussal találkozom, majd gondosan titkolni fogom, hogy ezt szoktam mondani a gyerekeimnek, de szűk körben bevalhatom, hogy gyakran hangzik el a számból ez a mondat a közös étkezések alkalmával. Főleg, amikor valamelyik kölyök, "anya, de ez nem finom!", felkiáltással turkál a kajában.

Mert Tomi pl a pizzát nem eszik meg, miközben András naponta kérdezi, hogy mikor sütünk már. Persze ez fordítva is működik, András Tomi egyik kedvencére, a kölesre fúj....
Iván a tejszínes-tonhalas tésztától kap idegrohamot (persze ő szinte mindentől idegrohamot kap, de hát ez egy másik tészta...), miközben a testvérei még repetáznak is belőle.

Én pedig nem főzhetek mindennap tejbegrízt és a sült krumplit.
Meg én mondjuk nem is főznék mindennap. Semmit.
Dehát főzők. Mindennap. Valamit.
A gyerek meg megeszi.
Vagy nem.

Hull a szilva a fáról, hull a dék a kukából...

Jutott eszembe ez a  népdal amikor a minap levittem a szemetet.

Viszonylag sokat járok le as szeméttel mert többféle kukánk is van, és persze nem egyszerre telnek meg, ezért mindegyik egy külön forduló.

Egy-egy ilyen menet eddig átlagban 1-2 percet vett igénybe, de elképzelhető, hogy a jővőben hosszabb időre lesz szükségem.

És nem azért mert öregszem....

Hanem azért, mert ezentúl a szemetet is csak sminkben fogom levinni. Meg mindegy egyebet is csak maszkolás után leszek hajlandó csinálni.

Ami vicces lesz, mert eddig kb ha évente egyszer használtam szempillaspirált.

De ezentúl sminkelni fogom magamat.

És nem azért, mert öregszem.

Hanem azért, mert különben felismernek.

Az emberek. 

A városunkban.

Mert amióta rendszeresen gyerekeket edzek azóta 100-150 gyerek biztosan megfordult a kezem alatt (ja a judóban nagy a fluktuáció). És minden gyerekhez tartozik min. 1 testvér, 2 szülő, 4 nagyszülő, és az anyuka barátnője.

Ha valaki ezt felszorozza akkor az... sok. 

A város meg kicsi, tehát nem kell Kassandrának lenni, hogy megjósoljam 10 házelhagyásból 9szer biztosan összefutok valakivel, aki ismer. Egyszer meg véletlenül köszönnek rám, mert öszzekevertek valakivel.

Tehát ezentúl sminkelni fogom magamat. 

Hogy ne ismerjenek fel....

Csatt(anó)

Mert ha már a nemi megkülönböztetésnél tartunk, akkor ugye hogy is van az, hogy egy kislány vígan matchboxozhat, egy kisfiú meg ha barbit vesz a kezébe akkor az gáz.... - jutott eszembe, amikor Andrásnak már olyan hosszú lett a haja, hogy már belelógott a szemébe.

Itt cselekedni kellett, és mivel én egy nagyon gondos, ám feletébb lusta anyuka vagyok a hajvágást szépen elhalasztottam másnapra és egy kezembe kerülő csitt-csattal orvosoltam a problémát.
Szünet van, a kertnél kijebb úgy se mennek, hát jó lesz.
A gyerek tök jó el volt egész nap, egy percig sem érzékeltem rajta a látens interszexuális identitászavar jeleit.

Én nem, erre hazajött a Zuram, nézett egy morcosat, és kivette a gyerek hajából a csatot.
Aki ettől megint elkezdett nem látni....

Azt hiszed

Amikor az embernek gyereke születik, a szoptatási demencia ellenére hamar rájön, hogy nincs az a méretú lakás/kocsi/kert, amit nem lehetne pillanatok alatt gyermekholmikkal megtölteni.
Mert mindenre szükség van. Még arra is, amire nem, mert mi van ha mégis....

Persze ahogy telik az idő, azt hiszed jobb lesz, hiszen egyre csökken a pelenkák, váltóruhák, készülékek száma. Igen  ám de  ezzel párhuzamossan egyre több játék lepi el a lakást.
A ember titokban persze nyomlál, de már velem is megesett, hogy a gyerekeim a kukából halászták vissza a, bár évek óta nem használt, de lelki fejlődésükhöz elengedhetetlen törött lábú lovat.

Persze ahogy telik az idő azt hiszed jobb lesz, mert azért előbb-utóbb csask iskolába kerül a gyerek és akor majd úgy is annyira túl lesz terhelve, hogy nem jutt ideje a felesleges vackok gyűjtésére.
Igen ám, viszont kelleni fog neki íróasztal, szék, új könyvespolc és természetesen tanszerek, amik szintén sok helyet foglalnak, és ha valmi logisztikai csoda folytán mindent sikerül elhelyezned, akkor úgyis jön egy agyament tanerő, aki megveted veled min. 14, az iskolában csak egyszer használatos, ám évekig tárolandó és sok helyet foglaló dolgot.

Persze ahogy tellik az idő, azt hiszed jobb lesz.
Azt hiszed.....

Hármónia

Ami inkább kétmónia.
Mert amíg András és Iván kisebb-nagyobb pofonoktól eltekintve jól kijönnek egymással,  addig Tamás előszeretettel kap idegrohamot az öccseitől.

Magyarázat nincs. Csak a tapasztalat.
Ha egy légtérben tartózkodnak, és még fél órán belül is nyugalom van, akkor annak jól behatárólható okai vannak.
1.ok:  mesét néznek
2 ok: számítógépeznek
3.ok: ..... ja az nincs

Illetve mégis! Akkor, amikor András új " -Kísérletező doboz"-t vesz magának a testvérei pedig "segítség" címszó alatt nekiállnak kipróbálni.

Tecső

Magyarul Jútyub.

Amikor anno vettünk egy aksis csavarhúzót, a lakásban hirtelen megszaporodott a javítani is szerelni valók száma. Én pedig  Jémszbondos pisztolytartással járkáltam körbe és zümmögtettem a gépet.

Most vettünk egy új fotógépet. Aksis ezt is. Csavart még nem próbáltam vele sehová befúrni, a videófunkciót viszont hamar megszerettem. Azóta Tarantinónak képzelem magamat.
Ennek megfelelően próbálok durvább témákat keresni magamnak, ezért a gyerekek helyett inkább a Zuramat szoktam filmre venni.
Edzés közben.

Bár biztos vagyok benne, hogy soha nem fogom elnyerlni a legjobb nem amerikai filmnek járó Oscar díjat, mégis rengeteg embert boldoggá teszek vele.
Elsősorban  azokat akik a videón vannak, mert megkapják azt a híres 15 perc hírnevet és még a fészbúkon is megmutathtják a haverjaiknak, hogy nyomják.
Meg persze  azokat, akik nincsenek a videón, mert a klubban már jó fél éve kéri szinte mindenki, hogy vegyük fel a technikákat videóra, hogy legyen honnan tanulniuk (hát most van egy egész jútyub csatornánk....)

Én pedig végre Tarantinónak képzelhetem magamat!

Idill

A kép: A gyerekek jókedvűen rohangásznak a lakásban. Rajtuk kézel varrt jelmezek.
Anyukamég igazítt egyet az álarcon, tesz egy kis piros festéket az arcra, majd útnak indítja az elégedett csemetéket.

Anyuka gondolatai: Már torkig vagyok. Minden évben ez a farsang. Hetekig tartó szenvedés, hogy ki mi is akar lenni. Hiszti, pofavágás.... Aztán végre megegyezés, napoig tartó agyalás, hogyan lehet a legolcsóbban és legegyszerűbben megoldani a jelmezeket.
Aztán a készítés: hiszti, ez nem jó, azt másként gondolta, és még ez is kéne hozzá.
Remélme a gimnáziumban már nem tartanak fsarsangot, mert akkor legalább jövőre eggyel kevesebb jelmez kell.

Kőműves

Gondoltam Tomi gitártanáráról, amikor először megláttam.
Nagydarab, nagykezű, mackótípus.
És nemcsak a kinézete, a szülőkkel való kommunikációja is inkább utal egy egyszeri munkásra,mint egy filozófia szakot is végző érzékeny gitárosra.

Persze ne ítélj elsőre, mert egyébként zseniális tanár, Tomi kifejezetten kedveli, szert hozzá járni.
A szimpátia pedig kölcsönös.
Szerintem Peck bácsi ha tehetné csak a fiunkkal foglalkozna.
Ezt az állítástr egyrészt a női megérzésemre alapozom, másrészt meg arra, hogy a tanár múltkor sete-sután odajött hozzám és ezt mondta,

- ""Hát arra gondoltam, hogy 40 perc helyett járjon Tamás inkább 50 percet..... ööö .... szóval én tartanék neki  ennél hosszab órákat is, de azt sajnos nem lehet."

Iván nem szeret.

Ami ebben a formában ugye nem igaz, mert Iván nagyon is szeret engem, sőt jó legkisebb gyerekhez méltóan szinte csüng rajtam.
Már azt is elhatározta hogy amikor nagy lesz, megnöveszti a haját és ugyan az lesz a neve, mint nekem (én ettől nem esem kétségbe, miután havonta új kiscsajba szerelmes, biztos vagyok benne, hogy pár év múlva revideálni fogja ezen a nézeteit.)

Amit Iván nem szeret, az az oviba járás.
És nem a korán kelés miatt. Ő hétvégén is ritkán alszik 7 óránál tovább.
És nem a menza miatt. Úgy is itthon szokott enni.
És nem az óvonéni miatt.  Ha ő valami miatt nincs ott a csoportban, Iván már be sem akar menni.

Nem. Őt egyetlen egy dolog zavarja az óvódában:
az, hogy tút sokat kell ott játszani!

Fene a jó dolgát.

Praxis

A Burda legújabb számámban van egy menyasszonyi ruha rész. Megnéztem és kiszúrtam magamnak a képen látható modellt.

Mivel én elég praktikusan gondolkodom,  mondtam is a Zuramnak, hogy vegyen már el még egyszer feleségül, mert akkor megvarrhatom magamnak ezt a ruhát. (A napi bevásárláshoz mégsem hordhatom.)

Mivel ő is elég praktikusan gondolkodik, mondta is nekem, hogy nem vesz el megint de a ruhát azért  megvarrhatom. (A ruha esküvő nélkül mégis olcsóbb.)

Én még gondolkodom, az interneten az anyag mellé egy jó válóperes ügyvédet is keressek-e.

23 évvel ezelőtt...

10 éves voltam és éppen  az alsó tagozatból a felsőbe váltottam. A középiskoláról csak 4 évvel később kellett döntenem, és ezután is marad még 4 évem, hogya további életemről döntsek.
Mai szemmel látom, hogy sem a 14 éves, sem a 18 éves koroban hozott döntések nem határozták meg örök időkre az életemet.
Beszéltem a Zurammal és ő is ezen a véleményen van (mármint, hogy az ő életét sem döntötte el végleg, mit csinált 10 és 18 éves kora között).
Miután ezt jóízűen megbeszéltük, már a gyerekevállalás előtt  úgy véltük, hogy utódainknál  csak az lesz a lényeg, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a képességeikből, és járjanak egyetemre, mert az az élet egyik legjobb szakasza (alacsony szülői kontroll párosul a kevés felelőséggel).

Ennek megfelelően mindig megértően, ám együttérzés nélkül hallgattam szülőtársaimat, akik arról keseregteg, micsoda problémát jelent, hogy hova menjen a gyerek 10, 14, 16 vagy 18 évesen, hiszen ezzel minden eldől.


Mivell  minálunk már az általános 4. osztálya után dönteni kell, hogy milyen középiskolába megy a gyekőc, ezért nevelési irányelveinknek  és a helyi adottságoknak megfelően úgy gondoltuk, hogy a most épp 5 nyelvet beszélő nagyfiunkat gimnáziumba küldjük.
Ez kb már akkor eldöntöttük, amikor a gyerek először belépett az iskola kapuin. A döntést segítette az "apa gimanzista volt+ anya gimnazista volt= gyerek gimnáziumba megy" képlet,
no meg az a tény, hogy itt helyben kettő darab állami "alsó-középfokú" (a magyar 5.-8. osztály) intézmény van: egy gimnázium, meg egy "újfajta" középiskola.

A jelentkezés csak annyiból állt, hogy az ember odaviszi a bizonyítványt és bejelenti a gyereket. A gimnáziumba felvételizni csak akkor kell, ha bizonyítványban van 3-as jegy. Tehát mindneki bekerül, aki oda akar menni.

Szóval  elmentem beiratni a fiunkat. Rögtön az első napon, viszonylag korán (a hivatalos 8 órai kezdés után 15 perccel.), mert igaz, hogy mindenki bekerül, de mi a Zurammal meglehetősen elittisták vagyunk, ezért a "normál" osztályokkal párhuzamossan induló "kiváncsi osztályt" szemeltük ki Tominak. (Ez az osztály az első két évben nagyobb önállóságot biztosít a gyerekeknek, a harmadik évtől viszont teljesen olyan, mint a hagyományos társai.)
Mivel ebből csak egy indult biztos voltam benne, hogy már az első nap be fog telni a 24 fős létszám.

Szóval hétfőn reggel nyugiban elvégeztem a szokásos rutint, két nagyot elindítottam az iskolába, a kicsit meg nyugisan elvittem az oviba, és ezután jött a gimnázium.
8 óra 15 perckor ott is voltam, 5 perc múlva meg már a jelentkezésnél tartottunk.
Ekkor Tomi a 16.(!)ként került be a "kiváncsi osztályban", mert, mint később kiderült,
voltak  olyan szülők, akik már reggel hét óra óta ott áltak a szemük előtt pedig
biztosan annak képe lebegett, hogy hogyan dől össze csemetéjük későbbi élete, ha 10 és 12 éves kora között mégsem a "kiváncsi osztályba" jár majd...

ui.: Nos, én akkor sem álltam volt oda reggel hétre (de még fél nyolcra sem), ha a gyerek csak így került volna be a "kiváncsi osztályba".
Dehát nem is kellett.

Darwin

Természetesen kiválasztódtam.

Erre persze nem most jöttem rá, csak éppen most jutott eszembe megosztani a dolgot.

Mert most megint sikerül megélnem a természet erőit. 

Amikor még épphogy volt annyi hely az útra dőlt fa mellett, hogy a kocsival átcsússzunk, majd egy percre rá láttuk, ahogy hatlamas fényjelenség kíséretében kiég egy fővezeték, majd jó hangulatban, ám kissé sőtétben ebédeltünk az egy napja áram nélkül lévő barátainknál, megint éreztem, hogy nem nekem való a "régen-minden-jobb-volt" parasztromantika.

Attól sem jött meg a kedvem a tyúkudvarra, hogy magas sarkú csizmában és otkotür (ejstd: haut couture) kabátbna nézhettem, ahogy a fiaim az örömtől sikongatva szedik ki a , már elmézést a szóért,  szart a tehenek alól, adnak enni a kecskéknek és látják el a bocikat tejjel.

Kár is szépíteni a dolgot, én már véglegesen kiválasztódtama természetből.

A félnomád viszonyok közötti sátorozást viszont szeretem. 

Ki érti ezt, lehet, hogy én valami új alfaj vagyok?