10 éves voltam és éppen az alsó tagozatból a felsőbe váltottam. A középiskoláról csak 4 évvel később kellett döntenem, és ezután is marad még 4 évem, hogya további életemről döntsek.
Mai szemmel látom, hogy sem a 14 éves, sem a 18 éves koroban hozott döntések nem határozták meg örök időkre az életemet.
Beszéltem a Zurammal és ő is ezen a véleményen van (mármint, hogy az ő életét sem döntötte el végleg, mit csinált 10 és 18 éves kora között).
Miután ezt jóízűen megbeszéltük, már a gyerekevállalás előtt úgy véltük, hogy utódainknál csak az lesz a lényeg, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a képességeikből, és járjanak egyetemre, mert az az élet egyik legjobb szakasza (alacsony szülői kontroll párosul a kevés felelőséggel).
Ennek megfelelően mindig megértően, ám együttérzés nélkül hallgattam szülőtársaimat, akik arról keseregteg, micsoda problémát jelent, hogy hova menjen a gyerek 10, 14, 16 vagy 18 évesen, hiszen ezzel minden eldől.
Mivell minálunk már az általános 4. osztálya után dönteni kell, hogy milyen középiskolába megy a gyekőc, ezért nevelési irányelveinknek és a helyi adottságoknak megfelően úgy gondoltuk, hogy a most épp 5 nyelvet beszélő nagyfiunkat gimnáziumba küldjük.
Ez kb már akkor eldöntöttük, amikor a gyerek először belépett az iskola kapuin. A döntést segítette az "
apa gimanzista volt+ anya gimnazista volt= gyerek gimnáziumba megy" képlet,
no meg az a tény, hogy itt helyben kettő darab állami "alsó-középfokú" (a magyar 5.-8. osztály) intézmény van: egy gimnázium, meg egy "újfajta" középiskola.
A jelentkezés csak annyiból állt, hogy az ember odaviszi a bizonyítványt és bejelenti a gyereket. A gimnáziumba felvételizni csak akkor kell, ha bizonyítványban van 3-as jegy. Tehát mindneki bekerül, aki oda akar menni.
Szóval elmentem beiratni a fiunkat. Rögtön az első napon, viszonylag korán (a hivatalos 8 órai kezdés után 15 perccel.), mert igaz, hogy mindenki bekerül, de mi a Zurammal meglehetősen elittisták vagyunk, ezért a "normál" osztályokkal párhuzamossan induló "kiváncsi osztályt" szemeltük ki Tominak. (Ez az osztály az első két évben nagyobb önállóságot biztosít a gyerekeknek, a harmadik évtől viszont teljesen olyan, mint a hagyományos társai.)
Mivel ebből csak egy indult biztos voltam benne, hogy már az első nap be fog telni a 24 fős létszám.
Szóval hétfőn reggel nyugiban elvégeztem a szokásos rutint, két nagyot elindítottam az iskolába, a kicsit meg nyugisan elvittem az oviba, és ezután jött a gimnázium.
8 óra 15 perckor ott is voltam, 5 perc múlva meg már a jelentkezésnél tartottunk.
Ekkor Tomi a 16.(!)ként került be a "kiváncsi osztályban", mert, mint később kiderült,
voltak olyan szülők, akik már reggel hét óra óta ott áltak a szemük előtt pedig
biztosan annak képe lebegett, hogy hogyan dől össze csemetéjük későbbi élete, ha 10 és 12 éves kora között mégsem a "kiváncsi osztályba" jár majd...
ui.: Nos, én akkor sem álltam volt oda reggel hétre (de még fél nyolcra sem), ha a gyerek csak így került volna be a "kiváncsi osztályba".
Dehát nem is kellett.
